Madeleine McCann négyévesen tűnt el egy portugál üdülőhelyről: a megmagyarázhatatlan ügy évek óta lázban tartja a sajtót, több könyv és 2019-ben egy Netflix-sorozat is készült az esetről. 2020-ban végre pont kerülhet az ügy végére: német és brit rendőrök bejelentették, hogy egy szexuális bűncselekményekért börtönben ülő német férfi, egy bizonyos Chritstian B. az új gyanúsított a Madeleine McCann-ügyben. A férfit a német rendőrség pedofil szexuális ragadozóként tartja számon, több megoldatlan ügyet is kapcsolatba hoztak vele, a férfi jelenleg börtönben ül. A hatóságok időközben a gyanúsított fotóját is közzétették, abban bízva, hogy olyan személyek is jelentkeznek információkkal, akik eddig féltek a férfitól. A bűnlajstromát elnézve nem alaptalanul: összesen 17 alkalommal állt már a bíróság előtt.
Döbbenetes esetekkel hozzák összefüggésbe
Ilyen az ötéves Inga Gehricke ügye is. Ő 2015. május 2-án veszett el Szász-Anhalt német tartományban, amikor többek között a szüleivel, Victoria és Jens-Uwe-val töltöttek el egy családi napot – írja a Mirror. A lap szerint a végzetes nap csodásnak indult, a kislány a többi gyerekkel játszott, miközben a szülők elkezdték főzni az ebédet. Ekkor látták utoljára Ingát, akit eltűnése után a rendőrség nagy erőkkel keresni kezdett az erdős területen, ám nem akadtak a nyomára.

Inge Gehricke (Forrás: youtube)
A német ügyészség szerint esélyes, hogy a brit nyomozással is összefüggésben megvádolt, éppen börtönbüntetését töltő Christian B. a tettes. Sőt, egyre több esetet hoznak összefüggésbe a 43 éves férfival. Például az 1996-ban, szintén a portugáliai Algarve-ban (innen tűnt el Madeleine is 2007-ben) eltűnt hatéves német kisfiú ügyével, de nyomoznak egy 24 éves nő, Monika Pawlak meggyilkolásával kapcsolatban is, akit Hannoverben öltek meg. A belga hatóság pedig egy 1996-ban meggyilkolt, 16 éves német lány, Carola Titze halálának körülményeit vizsgálják. A lány De Haanban nyaralt, sétálni indult a tengerpartra, ahonnan már nem tért vissza. Holttestét később megtalálták a rendőrök, és most arra gyanakodnak, hogy a német gyanúsítottnak köze lehet ehhez a brutális gyilkossághoz is – adott róla hírt a Daily Mail.
Christian B. visszaeső bűnöző már egészen fiatalkorában a rendőrség fókuszába került, 1994-ben elítélték szexuális zaklatás miatt, a rá következő évben pedig Portugáliába szökött és ott élt akkor is, amikor Madaleine-t elrabolták. A Sun azt írja, hogy aki közelebbről ismerte a gyanúsítottat, úgy jellemezte, hogy ijesztő, magának való férfi volt, aki fegyvert is hordott magánál, és állandóan dühösnek látszott. A Daily Mail azt írja, hogy a brit rendőrség talált egy nőt, aki gyerekkorában emlékezett a férfira, akitől rettegett, mert az mindig nagyon furán bámulta őt.
Christian gyermekotthonban nevelkedett, majd később egy párhoz került. Amikor a nevelőapja lebetegedett, 1992-ben, a fiú újra nevelőotthonba került, és innentől kezdve egyre több rendőrségi ügye lett, pedofil hajlamai már ekkor előtérbe kerültek, megvádolták gyermekmolesztálással, később pedig több szexuális bűncselekményt is a neve mellé került. Jelenleg egy 72 éves turista nő megerőszakolása miatt ül a börtönben.

Christian B-t az olasz rendőrség letartóztatta kábítószer-kereskedelem miatt, 2018. június 5. (Fotó: ITALIAN CARABINIERI PRESS OFFICE / Afp)
Az eset Portugáliában történt 2005-ben, az Erre Praia da Luz-ban, ahonnan Madeleine is eltűnt másfél évvel korábban.
A Sun szerint a férfi megkötözte a nőt, megerőszakolta a hálószobájában, majd arra kényszerítette, hogy adja át neki az összes készpénzét. Nem ez volt az első szexuális visszaéléssel kapcsolatos ügye, 2017 szeptemberében például a braunschweigi regionális bíróság is 1 év 3 hónap börtönre ítélte gyermekkorú elleni szexuális zaklatás, és gyermekpornográf film/képfelvételeinek birtoklása miatt is. Sajnos úgy tűnik, hogy a pedofil profiljába beleillik Madeleine esete is, ráadásul a német rendőrség szerint a gyanúsított 1995 és 2007 között Portugáliában, Algarve üdülőterületén élt. Dolgozott pincérként és mindenféle egyéb munkát elvállalt, de az sem állt távol tőle, hogy szállodai szobákba és üdülőtelepekre törjön be. A rendőrség úgy gondolja, hogy aznap éjjel Madeleinék apartmanjába is lopni ment, és az alvó kislányra rátalálva jött a vélhetőleg szexuális motivációjú rablás ötlete. A Gurardian azt írja, hogy a kislány eltűnésekor harminc éves volt, és egy lakókocsiban élt, aznap pedig a közelben volt, legalábbis ezt igazolja egy este 19:32 és 20:02 között lefolytatott telefonhívás. A rendőrség jelenleg is keresi a személyt, akivel akkor a férfi kapcsolatba lépett, remélve, hogy az illető tud további információkkal szolgálni a gyanúsítottról. A hívás a +351 916 510 683 mobiltelefonszámról érkezett a gyanúsított telefonjára, és a tájékoztatás szerint a nyomozók tudják, hogy a hívó fél nem a portugáliai üdülőhelyen tartózkodott a beszélgetés idején. A Scotland Yard a felhívásában azt is közölte, hogy a hívót az ügy „nagy jelentőségű” tanújának tartja, és kéri jelentkezését. Ugyanakkor egy német rendszámú, Jaguar XJR 6 típusú autót is azonosítottak, amely szintén a gyanúsított nevére volt bejegyezve, de a brit kislány eltűnése után egy nappal, 2007. május 4-én egy másik német állampolgár nevére íratták át.
A szülők még mindig bíznak abban, hogy a lányuk él
A német hatóságok a szülőket, Kate és Gerry McCannt levélben értesítették arról, hogy a kislányuk eltűnési ügyének státuszát megváltoztatták, vagyis eltűnés helyett gyilkosság miatt nyomoznak Madeleine ügyében. A szülők azt mondják, amíg bizonyítékot nem tudnak nekik mutatni a nyomozók, bíznak abban, hogy a lányuk él.– írja a Mirror.

Kate és Gerry McCann a Spanyol Belügyminisztériumnál 2007. június 1-én. (Fotó: Denis Doyle / Getty Images)
A cikkben arra is kitérnek, hogy egyelőre a nyomozók sem tudhatják biztosan, hogyan halhatott meg Madaleine, hiszen a holttest a 13 év alatt sosem került elő. A végzetes napon egy családi nyaraláson voltak a Praia de Luz, Ocean Club üdülőközpontjában. Épp a barátaikkal vacsoráztak, a kislány és ikertestvérei a szobában aludtak, a szülők pedig negyedóránként váltva nézték meg, hogy a gyerekekkel minden rendben van-e, de később ezt az állításukat a portugál rendőrség megcáfolta. Amikor Kate McCannre került a sor, hogy este tízkor átmenjen a lakásba, Madeleine ágyát üresen találta, csak a gyerek kedvenc plüssállata maradt utána, amit később sokszor láthattunk az anya kezében.
„Állatias üvöltést hallottam. Ilyet utoljára a nagybátyámtól hallottam, az emberek akkor kiáltanak így, ha meghal valakijük”
– mesélte egy fültanú a Netflixen futó, a Madeleine eltűnése című nyolcrészes dokumentumfilmben. A nő valószínűleg azt a reakciót hallotta, melyet Kate ösztönösen kiadott magából, amikor észrevette, hogy a kislánya eltűnt.
A sajtó sem kímélte őket
Az eset hatalmas, sőt, korában soha nem látott sajtófigyelmet kapott, ami olyan szempontból visszás, hogy a világon, napi szinten rengeteg gyerek tűnik el, és a legtöbbjük ügye lezáratlan akta marad. Világszerte évente több millió gyerek tűnik el, ebből csak Európában kb. 250 000.
A szülők először önként fordultak a nyilvánossághoz, ezzel nem feltétlen értenek egyet a gyerekrablók reakcióit jól ismerő szakemberek, ugyanis a szülők azt is elmondták a nyilvánosság előtt, hogy a kislány egyik szemén van egy jellegzetes barna folt, ami egyértelmű megkülönböztető jel a külsejében. A szakemberek szerint ezzel növelték annak az esélyét, hogy a fogva tartó, félve a lebukástól, végez a kislánnyal. A szülők azt sem gondolták, hogy a sajtó, akik az elején támogatóan írtak róluk, az majd egy pillanat alatt képes lesz a pálfordulásra, főleg miután a portugál rendőrség olyan információkat szivárogtat ki a médiamunkások számára, hogy a kislányt a saját szülei ölhették meg gondatlanságból, és erre bizonyítékokat is találtak. A portugál rendőrség később gyanúsítottként is kezelte Madeleine anyját és apját, és ezzel a közvélemény nagy része is a szülők ellen fordult. A nyomozók a szállodaszobában és a bérelt autóban talált nyomok alapján (utóbbit Madeleine eltűnését követő 25. napban bérelték ki), illetve két nyomozókutyának a jelzésére alapozva azt feltételezték, hogy a kislány már a szobában meghalt.
Gonçalo Amaral volt portugál rendőrfőnök szerint Madeleine-t a szülei véletlenül megölték (feltételezésük szerint fájdalomcsillapítóval szedálták le a gyereket, és túladagolták) aztán eltüntették a holttestet.
Teóriájáról könyvet is írt, és a mai napig kitart mellette. A férfi megszólal az említett dokumentumfilmben is, és többek között olyanokat mond, hogy a szülők a gyerek holttestét „valamilyen” hűtőben tárolhatták, mielőtt autóba tették, és megsemmisítették. A brit szakértők ezzel szemben nevetségesnek tartják a portugál rendőrség feltételezéseit, ahogy azt is, hogy a kislány halálának eltussolásában részt vett volna az egész baráti társaság. Miután McCannék gyanúsítottá váltak, és többé nem érezték biztonságba magukat Portugáliában, visszatértek Angliába, és 2011-ben nyílt levélben kérték David Cameron akkori brit miniszterelnököt, hogy rendeljen el felülvizsgálatot az ügyben. A BBC szerint a Scotland Yard több ezer oldal nyomozati anyag feldolgozása után 600 olyan embert azonosított, akiknek érdemes utánanézni, ezek között 41 potenciális gyanúsított is volt, ahogy kiderült az is, hogy a portugálok által begyűjtött bizonyítékok nagy része alkalmatlan, és messze nem bizonyító erejűek voltak. Az új eredmények hatására Amaralt menesztették állásából, a szülőket többé nem gyanúsították. Ekkor 2013-at írunk, a brit hatóságok újranyitották az aktát, és ebben az időszakban már volt egy olyan feltételezés, hogy német vagy holland állampolgár lehet a tettes, sőt
a ma gyanúsított német férfi szerepelt a hosszú, potenciálisan érintettek listáján, ám ekkor még nem gyanúsítottként tekintettek rá.
Csak az eltűnés 10. évfordulóján, 2017-ben érkezett be egy olyan információ (egy korábbi, a német rendőrség felhívására), ami miatt ráirányult a figyelem és azóta nyomoz utána a brit, a német, és a holland hatóság. A McCann szülők a mai napig hisznek abban, hogy a lányuk élve előkerülhet, aki most lenne 17 éves. „Soha nem adjuk fel a reményt, hogy élve találjuk meg Madeleine-t, de bármi lesz is, tudnunk kell, mi történt, hogy békére leljünk” – írták közleményükben.
(Kiemelt kép: Madeleine McCann Fotó: Afp)