Menő vagy közönséges? A leopárdminta megosztó minta – de hogyan vált azzá és hogyan tehetjük magunkévá bármilyen életkorban?

Nincs a divatnak még egy olyan ellentmondásos jelensége, mint a leopárdminta. Eredetileg a gazdagságot és hatalmat szimbolizálta, királyok, harcosok és törzsi vezetők viselték, istenek attribútuma volt, majd a tömegtermelés közreműködésével eljutottunk odáig, hogy a 21. századra babaruháktól kezdve az edzőruhákig, a bögréktől, a telefontokokon át az ágyneműhuzatokig ruháink és használati tárgyaink visszatérő szereplője legyen. Hogyan alakult ki mindez és miért vált ki máig heves indulatokat az emberekből? A minta története izgalmas kérdéseket vet fel, a válaszok megtalálásában pedig divatkutató, divattörténész és stylist volt segítségünkre.

Beolvadni vagy kitűnni?

A nagymacskák mintázata értelemszerűen azt a célt szolgálja, hogy a ragadozók képesek legyenek elrejtőzni, a zsákmány ne vegye őket észre. A minta működik, nem véletlen, hogy annyi féle nagymacska (és egyéb állat) bundáját díszíti hasonló rajzolat. Ha emberként viseljük, akkor pont az ellenkezőjét szeretnénk elérni. Aki leopárdmintát ölt magára, az még véletlenül sem akar a háttérbe olvadni – nem fél attól, hogy kitűnjön a tömegből: a minta a figyelemfelhívás eszközévé válik. Egyfajta statement, vagyis kinyilatkoztatás: „Aki leopárdmintát hord, azt üzeni, ura a városi dzsungelnek, eligazodik benne, városi törzse van, uralkodik rajta” – mondja Keszeg Anna divatkutató. 

Carmen Miranda hollywoodi otthonában, 1948. (Fotó: Bettmann / Contributor / Getty Images)

A nagymacskák isteni története

Az emberi kultúra korai szakaszai óta imádjuk és féljük, tiszteljük, háziasítjuk a nagymacskákat, viseljük bőrüket, később mintájukat úgy ruháinkon, mint ékszereinken. De hogy miért kezdtük viselni őket? A harcosok – nemcsak Afrikában – azért vették fel a lenyúzott állat bőrét, hogy annak tulajdonságával magukat felruházzák – mondja Simonovics Ildikó divattörténész. – Ezzel közben azt is kifejezték, hogy eredményes, jó vadászok. És hogy hogy kerülnek a képbe a nők? Keszeg Anna divatkutató szerint „a nagymacskák a kiszámíthatatlanság és az uralkodói ösztön fenséges szimbólumai. Uralkodói szimbólumok, a szabályok ellenében élnek és a szabályokról való tudomást nem vevés olyan szabadságot jelent, amely lenyűgözi, de mélységesen zavarba is ejti az embert – főként, ha a nőiség és férfiasság tradicionális kódjaival kombinálva értelmezi. A mém úgy tartja, hogy a kutyáknak gazdáik vannak, a macskáknak rabszolgái. A nagymacskáknak meg nyilván áldozatai. Arról, hogy a nagymacska női uralkodói szimbólum volna, az egyik legkorábbi emlék ie. 6000 környékéről származik, ez pedig a Çatalhöyüki ülő nő szobra. Az aprócska szobor egy testes nőt ábrázol, aki egy széken ül, jobbján és balján egy-egy nagymacska fej látható. A szobrocska egyértelműen a jólét szimbóluma: minden dolgok termékeny forrása. Innentől kezdve

egész sorát találhatjuk a mitológiában a termékenységgel kapcsolatos, isteni erőkkel felruházott nőknek, amelyeknek egyik attribútuma vagy megjelenési formája egy nagymacska.

Nofretiabet, ókori egyiptomi hercegnő a IV. dinasztia idején, valószínűleg Hufu fáraó egyik lánya. Fotó: DEA / G. DAGLI ORTI/De Agostini / Getty Images)

Az ókori Egyiptomban több is volt, gondolj csak a macskafejű istennőre, Básztetre, az oroszlánfejű istennőre, Száhmetre vagy azokra, a szintén az ókori egyiptomi pap- és papnő ábrázolásokra, amelyeken azok leopárdmintás öltözéket viselnek. Az ókori görög mitológiában az amazonok királynője, Pentheszileia, akinek Akhilleusz oltja ki az életét, szintén leopárdbőrt visel. A skandináv mitológia termékenység istennőjének, Freyjának két macska húzza a szekerét. Hszi-vang-mu, a Nyugati anyakirálynő a szintén ókori kínai mitológiából párducfarokkal és tigrisfoggal bír. Természetesen nem csak női mitológiai figurákhoz kapcsolódnak nagymacskák és macskák, Mezopotámiában, Ázsiában, Egyiptomban és Közép-Amerikában is felbukkantak férfi macskaistenek – de mivel sokkal jellemzőbb a macskák nőkkel való ábrázolása, így nem meglepő, hogy az ezekből a hagyományokból ihletődött nyugati kultúrában miért kapcsolódik ez a minta sokkal inkább a női nemhez.

A nemességtől a kifutókig

Az Egyesült Államok egykor népszerű magazinja, a Ladies Home Journal egyik 1914-es címlapján egy leopárdmintás kabátot viselő nő látható. Ekkor még azonban, ahogyan az azt megelőző évszázadokban is csak kevesek kiváltsága volt a minta, hiszen egzotikus volta miatt csak az arisztokrácia és a kivételezettek engedhették meg maguknak. A főként Afrikából, Kelet-Európából és Ázsiából származó nagy pöttyös macskák, mint a leopárd és a hiúz szőrméje egyértelműen a nemesség státuszszimbóluma volt a 18. század környékén, gyakran volt látható tábornokok vállán, nyergek díszeként.

Az egészről a  filmipar tehet?

A korai filmekben gyakran használták a leopárd motívumot a szofisztikált világutazó, a megszelídíthetetlen nő megidézésére. Léterejött a femme fatale, a vamp, az ellenállhatatlan csábító, aki, akárcsak az ősi korok istennői, mágikus hatással rendelkezik a férfiak fölött – akit a nők gyűlölnek, közben rá akarnak hasonlítani. Ezen nőalakok gyakran jelentek meg az ókori istennők hasonmásaiként leopárdmintás bundák és ruhák kíséretében, ezzel is kifejezve könyörtelen ragadozó jellegüket. 1925-ben Marian Nixon színésznő a Hollywood Boulevardon lejtett végig leopárdbőr kabátjában, pórázon vezetve házi leopárdját – ezzel pedig bebetonozta a mintához kapcsolódó asszociációkat, és végeredményesen a Hollywood glamúr egyik szimbólumává tette.

Persze korábban is jellemző volt, hogy az egyes korszakok legnagyobb színésznői, operaénekesei vadmacskás öltözetben tűntek fel, sőt a New York város első női taxisofőrjéről szóló, 1915-ös beszámoló azt bizonyítja, hogy “civilek” is hordták: Wilma K. Russey, említett taxisofőr leopárd köpenyben pompázik a róla készült fotón. Az egyik leghíresebb vamp, Marlene Dietrich is viselte a mintát, ahogy később az azóta is abszolút szexszimbólumnak tekintett Marilyn Monroe a Szőkék előnyben című filmben. Anne Bancroft a Diploma előttben többször is leopárdmintát visel (például fehérneműjén), egyértelmű szimbolikát társítva a mintához.

Magyarországon is megjelent a minta – emlékeztet Simonovics Ildikó divattörténész. – A magyar huszárok egyenruhájának dísze volt, az egyik vállukra vetették, ez volt az ún, kacagány. Az art deco és a szecesszió építette be a köztudatba a vadmacskák mintázatát azzal, hogy néhány állat, mint például a szarvas, a kecses orosz agarak és persze a leopárd és társai a korszak ikonjaivá, a nőies elegancia szimbólumaivá váltak. Végül a leopárd print demokratizálódása akkor kezdődött, amikor megindult a szintetikus anyagok tömegtermelése, aminek hatására egyre szélesebb réteg engedhette meg magának a divatozást. Az 1930-as évek ruházati hirdetései a bársonyt és zseníliát ajánlották, mint a leopárd bunda megfizethető alternatíváját, majd Jeanne-Marie Lanvin kezdett leopárdmintával díszített selyem és műselyem krepp ruhákat készíteni. Kifutóra pedig, a legtöbb hivatkozás szerint először Christian Dior vitte 1947-ben, amikor a printet a divat egyik mérföldkövének tekintett New Look kollekciójába emelte. Ekkor már nemcsak a revütáncosnők és színésznők ruhatárának eleme volt, ahhoz pedig, hogy a leopárd print erős szexuális másodjelentést kapjon, nagyban hozzájárult egyrészt a Vanity Fair nevű fehérnemű cég, amely az 1950-es években alsóneműkön is elkezdte alkalmazni a mintát, másrészt természetesen a filmipar, amelynek szimbólumhasználata igen erős hatással van a közgondolkodásra. (forrás: Jo Weldon: Fierce – The History of Leopard Print)

Giccs, punk, erotika és divat

Csak az 1970-es években kezdődött meg a leopárdminta giccsel, ízléstelenséggel való társítása, miután 1973-ban az Egyesült Államokban betiltották a leopárdbőr importálását, hiszen az állat a kihalás szélére került. A Jackie Kennedy kabátját készítő Oleg Cassini egyébként egész hátralevő életét mardosó bűntudatban töltötte, amiért hozzájárult mindehhez: a First Lady kabátja ugyanis akkora szenzáció lett, hogy 250 ezer leopárdot mészároltak le annak érdekében, hogy a divatipar ki tudja szolgálni a megnövekedett keresletet.

John F. Kennedy és Jacqueline Kennedy 1962. március 8-án. (Fotó: © CORBIS / Corbis / Getty Images)

Osztályokfelettiség

Hosszú évek és rengeteg tényező vezetett odáig, hogy ma a leopárdmintát látva egyszerre asszociálunk eleganciára, vadságra és a hiperszexualizált, közönségesnek ható, ízléstelenséget saját megkülönböztető elemeként értelmező trashre. Ha Peggy Bundyn látjuk, egyértelmű a jelentése, csakúgy, mint amikor Kim Kardashian feszít benne. Ha viszont a II. Erzsébet királynő leopárdkabátos képét nézzük (a királynő egyébként tavaly jelentette be, hogy nem hord többé valódi szőrmét), vagy Jackie Kennedyről látjuk a híres fotót, amelyen az Oleg Cassini által készített leopárdbőr kabátjában van, megint egyértelmű az üzenet: luxus, high fashion, elit. „A leopárdminta csoportok és osztályokfelettisége éppen a jelentésében van – magyarázza Keszeg Anna divatkutató. – Ez a minta excentrikusságot, büszkeséget és hatalmi pozíciót sugároz – ezt pedig minden csoportban meg lehet élni. A leopárdmintánál az számít igazán, hogy mennyire tudok a kifinomultság/közönségesség határán táncolni.”

A minta végül elkezdett lejjebb szivárogni, és beitta magát  a különféle zenei szubkultúrákba. Elsőként talán a punk tette magáévá – a The Cramps zenekar gitárosa, Poison Ivy igen sokat tett azért, hogy ez így legyen. Debbie Harry és Sid Vicious szintén elképzelhetetlen leopárdminta nélkül, csakúgy, mint a 70-es, 80-as évek rock, glamrock sztárjainak nagy része. Akkoriban gendersemleges volt, a kívülállóság markáns jelölőjévé vált – emlékezz csak az ikonikus fotókra, amelyek Keith Richardst, Iggy Popot vagy a grunge ikon Kurt Cobaint örökítették meg a printet viselve!
Az 1990-es években aztán elkezdett finomodni és nőiesedni a helyzet, főleg, miután 1991-ben Azzedine Alaïa divattervező beemelte kollekciójába a mintát, és olyan szupermodellek viselték a kifutón, mint Naomi Campbell vagy Christy Turlington.

Iggy Pop 1991. január 24-én egy belgiumi koncertjén. (Fotó: Gie Knaeps/Getty Images)

Azóta folyamatosan veszít extremitásából és túlszexualizáltságából, Keszeg Anna szerint manapság már nem is számít erotikusnak. „Megszelídült, sőt megnemesedett – manapság a printet viselő anyag minősége, a minta környezete sokkal inkább meghatározza az adott ruhadarab jelentését, mint a print maga.” Michelle Obama például egyenesen odáig vitte, hogy teljesen elfogadhatóvá, egyfajta anyuka-viseletté szelídítette elegáns, a printben pompázó szettjeivel.

A leopárdminta és a szocializmus

Jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy milyen volt a hozzáállás ehhez az egzotikus mintához a keleti blokk országaiban. Magyarországon a városi öltözködés 1948-ig igyekezett lépést tartani a divattal. 1949 után azonban nem volt már szükség erre, hiszen a puritán munkáserkölcs felmagasztalásának jegyében megkezdődött az uniformizált öltözködés korszaka. (forrás: Magyar művelődéstörténet) Simonovics Ildikó divattörténész szerint fokozatosan oldódott az erős divatellenesség: „Ez Sztálin 1953-as halálával kezdődött, amikor a mennyiségen túl a minőséget is célként tűzték ki, a vásárló véleményét, igényét is megpróbálták szem előtt tartani. Aztán 1956 további lazítást eredményezett, újra a párizsi divat lett meghatározó.

A Kádár-rezsim egyfajta mézesmadzagként próbálta a nők divat iránti vágyát megtartani, a divat volt az első, amit először elengedtek, amiből nem csináltak úgymond ideológiai kérdést.


1958. Budapest, Károlyi kert. (Fotó: Fortepan)

Az Ez a divat című lapban is többször is szerepelt leopárd- és egyéb egzotikus minta már 60-as évek elején is. A szocialista jó ízlés a kispolgári jó ízlés volt, aminél a párducminta mégsem verte ki a biztosítékot. Hogy jelen voltak a vadállat minták, arról jól tanúskodik Norman Parkinson fotóriportja is, amelyet a Life magazinnak készített 1967-ben Magyarországról. Az anyaghoz Rotschild modelleket fotózott, az egyik képen Kállay Katalin modell egy zebramintás bundát visel. Egyébként a Pannónia szőrmegyár panomix bundái között is volt ocelotmintás kabát. Tehát jelen volt, de akkoriban azért sokkal nagyobb feltűnést keltett mint ma, a divat egy olyan része volt, amit inkább az extravagánsabb nők viseltek.”

Hogyan viseld ízlésesen?

„Az adja a leopárdminta varázsát, hogy mindenki magáévá teheti és sokféle stílust, életérzést közvetíthetünk vele – közelíti meg a hordhatóság kérdését Balogh Viktória stylist. – Tényleg mindenkinek jól áll, a lényeg az, hogy milyen ruhadarabot választunk, hiszen az fogja meghatározni, hogy ízlésesnek vagy inkább közönségesnek tűnünk-e benne. Egy leopárdmintás selyemblúz például mindig elegánsnak fog hatni, míg egy strasszokkal kirakott póló már kevésbé.

Fontos az is, hogy hogyan stylingoljuk. Vegyük példának a leopárdmintás kabátot: ez egy örök darab, mindig divatos lesz.

Ha az erős mintát csillapítva egy elegáns fekete ruhával vagy egy egyszerű farmer-póló összeállítással viseljük, megmaradunk az egyszerűség határain belül, objektíven is jól fogunk kinézni. Ha viszont mondjuk tetőtől talpig ocelot mintába öltözünk, az már egy másik kategória.” Egy másik tengelye a képzeletbeli leopárd-grafikonnak az életkor, hiszen sokan gondolják, hogy bizony kor fölött már nem illik ebbe a harsány printbe burkolózni. „Én azt gondolom, hogy 2020-ban már nincs olyan, hogy valamit az életkorunk miatt nem hordhatunk – mondja Viki. – Szerencsére már nem kell, hogy a korunk határozzon meg bennünket. Nyilván vannak dolgok amik másként működnek egy 50 pluszos nőn, mint egy 20 évesen, de szerintem igazán menő egy leopárdmintás kabátba bújt nagymama!”

Bevállalod?

Jön a meleg idő, érdemes lehet beruházni egy lenge, leopárdmintás szoknyára, ami egy fehér vagy fekete felsővel elegáns és sportos irányba is elvihető.

Galéria | 3 kép

A leopárdminta ellentmondásos története

A leopárdminta ellentmondásos története

Fotó megosztása:

(Kiemelt kép: Gene Tierney leopárddal. Fotó: Herbert Dorfman/Corbis / Getty Images)