Futásról, főzésről és sok minden másról...

1. Mi a legkedvesebb gyerekkori emléke?

A legkedvesebb gyerekkori emlékeim a TF tanpályájához kötődnek. Nyolcévesen elhatároztam, hogy futni szeretnék, önállóan találtam ki az edzéstervet (például háromlépésenként vettem levegőt). A négyszázas pályán tíz kört simán lefutottam. Amíg csak jó idő volt, belógtam oda gyakorolni, egészen addig, amíg Zalka lektor úr be nem csöngetett hozzánk, hogy tudja-e apám, mit csinálok. A futásnak köszönhetően itt találkoztam a legendás Aranycsapattal, és egy régi füzetbe gyűjtöttem az autogramjaikat.

2. Ki volt élete első szerelme?

Tízévesen a Rudas fürdőben egy szép kislánynak azt mondtam, ha ad egy puszit, nem dobom be a vízbe. Adott, mégis bedobtam. Utána sokáig nem láttam, csak annyit tudtam, hogy a Szabadság-hegyen lakik. Évekkel később „véletlenül” arra sétáltam, épp kinézett az ablakon, és lekiáltott: Mi van, téged még nem akasztottak fel? Két évig jártunk.

3. Mi az, amit sosem kérdezett meg a szüleitől, pedig meg kellene/kellett volna?

A szüleimmel szemben sosem voltam nagy kérdező, de manapság másoknál már előfordul, hogy visszakérdezek. Borzasztóan nagy divat, hogy mindenki idegen szavakkal dobálózik, holott megvan annak a magyar megfelelője.

4. Mi az, amit az életben a saját kárán tanult meg?

Szerintem ha egy családban több gyerek van, az anyának akkor is van egy kedvence, míg a többi iránt egyformán érez. Anyám a bátyámat imádta, apám ezt igyekezett kompenzálni. Bár rossz gyerek voltam, a szeretetéhségemet úgy próbáltam csillapítani, hogy amim volt, mindig másnak adtam, és élveztem, ha örül neki. Így tettem egy karácsonyra kapott fűzős, bőr focilabdával is, és apámnak azt hazudtam, hogy túlrúgtam az Otthon utcán, ami a kinti játékom határvonalának számított. Életében egyszer nagyon elvert.

5. Kitől kellene bocsánatot kérnie és miért?

Az ember a szülei halálával válik igazán felnőtté, attól kezdve nincs bocsánat. Már nem tudok anyámtól, apámtól őszintén elnézést kérni. Maximum elmegyek a templomba, és félig dühvel, félig szeretettel beszélhetek hozzájuk, de többé nem válaszolnak.

6. Hogy nézne ki egy tökéletes napja?

A tökéletes nap előző este kezdődne, amikor felteszem a kukoricát a halaknak, ugyanis imádok horgászni. A pecázás persze másnap kudarccal és gubanccal végződik, de számomra nem is a fogás a lényeg, hanem a béke és a Balaton.

7. Hol ette életében a legjobbat?

Most jöttem rá, amióta főzök, hogy egész életünkben a kicsi korunkban megismert otthon ízeit keressük. Háborúban nőttem fel, számomra a főzés a szegénység művészete, kevésből jót csinálni csak fantáziával lehet. Egyszerű étel, de anyám daralevese a mai napig utánozhatatlan! A jóízű étkezés ötven százalékát a társaság adja: ha ostobákkal eszel, a finom étel is rosszulesik, de ha közben értelmesen beszélgethetsz, még az odakozmált étel is finom.

8. Kinek/minek a hangját szereti legjobban?

Elvis Presley hangja a kedvencem.

9. Mire sajnálja az időt?

Az értelmetlen értelmiségieskedést nagyon nem bírom, amikor pár fröccs után valaki előveszi a „szituatíve…limitatíve” hablatyolást.

10. Ha földet örökölne, mit tenne vele?

Anyám révén örököltem, van egy kis erdőm Zalában, de sosem láttam, mert autóval megközelíthetetlen, viszont olyan magasan van a hegyen, hogy oda már fel nem mászom. Elszomorít, amikor utazáskor egymás után látom az eladó-kiadó táblákat, sokszor gondozatlanok, kihasználatlanok a területek.

+1 Ha van mennyország, hogyan fogja köszönteni az Úristen a túloldalon?

Isten hozott! Én meg: Maga hívott! 

 

Az interjú eredetileg a Nők Lapja 2020/5. számában jelent meg.

Fotó: Szász Marcell