1. Ki volt élete első szerelme?

Áginak hívták, remélem, még él. A középső csoportban megbeszéltük, hogy hozzám jön feleségül, majd a hírt közöltük a szüleinkkel. Anyukám óvatosan megkérdezte, hol fogunk lakni, amire természetesen azt feleltem, hogy hát itthon. Arra, hogy miből élünk majd, azt válaszoltam, hogy a húsvéti locsolkodásból maradt hetvenkét forintom.

2. Mi az, amit sosem kérdezett meg a szüleitől, pedig meg kellett volna?

Sok ilyen van, ugyanis apukám elég hamar elment. Nem kérdeztem meg tőle, hogyan lehetett ennyire zseniális apa. Kétéves volt, amikor a nagyapám meghalt az első világháborúban, nem látta senkitől, hogyan kell apaként viselkedni. Mégis olyan jól csinálta, hogy amikor apa lettem, szerettem volna hozzá hasonlítani, de nem sikerült. Ő minden szombaton és vasárnap ráért, én hétvégenként vidéken koncerteztem.

3. Hol ette életében a legjobbat?

Szegeden, a Kiskőrösi Halászcsárdában, a harcsapaprikásuk túrós csuszával mesebeli.

4. Kitől kellene bocsánatot kérnie?

Minden nőtől, akit valaha elhagytam. Mindig megvoltak az indokaim, de nem tudom, hogy azok a legvégén, a nagy mérlegen melyik serpenyőbe kerülnek majd. Amúgy monogám típusnak élem meg magam, de nem biztos, hogy ezzel a külső szemlélő is egyetértene. Én belül vagyok monogám. Olyan belül, hogy nem is látszik.

5. Mit bánt meg a legjobban?

A szigligeti Esterházy-kastély az írók alkotóházaként működött. Gyakran vendégeskedtem ott zenészként, és az egyik szilveszterre meghívtak, és mint író, műfordító, ott volt Göncz Árpád is. Amikor búcsúzkodtunk, mindenki megkapta a vacsorát, barna papírzacskóban egy májkrémkonzervet, két szelet kenyeret meg egy zöldpaprikát. Ott állt az elnöki Mercedese előtt a papírzacskóval, és azt mondta: „Gyerekek, nálam van még hely, kit vihetek fel Pestre?” És én állat, arra gondoltam, ha beülök hozzá, Szigligeten marad a bogárhátúm. Nem jutott eszembe, hogy egyszerűen visszajövök vonattal. Budapestig beszélgethettem volna a köztársasági elnökkel.

6. Minek a hangját szereti legjobban?

Mindegyik hangszerét, amin szépen játszanak. Egyszer az aluljáróban hallottam, hogy valaki barokkot furulyázik. Hazamentem, és elővettem a furulyát, hogy megnézzem, tényleg benne vannak-e azok a szép hangok.

7. Van olyan álma, ami még nem valósult meg?

Az egyik, hogy bemutatják Website Story című musicalemet, a másik, hogy a Lőj az ördögre! című regényemből írott forgatókönyvem egyszer filmmé változik. Reménykedésből jó vagyok, ha olimpiai szám lenne, engem kellene indítani.

8. Mire nem sajnálja a pénzt?

Odafigyelek arra, mire költök, de időnként rohamom van, és szabadságolom a spórolóösztönömet. Például ritkán veszek hangszert, de ha találok egy olyat, amire nagyon vágyom, azt megveszem. Általában, ha látják rajtam, hogy kell nekem egy zenei eszköz, felemelik az árát.

9. Mire sajnálja legjobban az időt?

Számlaírásra, adatlap kitöltésére, a taj számom előkeresésére, pályázati űrlapok kitöltésére, és a hasonló adminisztratív szörnyűségekre. Ezek gyakran azért okoznak nehézséget, mert hirtelen meginog a hitem abban, hogy beszélem a nyelvet, annyi jogi csűrcsavar van a szövegben.

10. Ha van mennyország, hogyan fogja köszönteni az Úristen a túloldalon?

„Mondd, fiatalember, te írtad a Hókirály című dalt?” Szerényen azt fogom mondani, hogy én. „Na jó, akkor jöhetsz.”

Az interjú eredetileg a 2018/24. Nők Lapjában jelent meg.

Fotó: Németh Gabriella