Az alkoholfüggőség a szenvedélybetegségek egyik legelterjedtebb formája, emberek milliói esnek áldozatául. Hisszük, de legalábbis bízunk benne, hogy olykor egy-egy filmes alkotás is elrettentő példaként szolgálhat, éppen ezért olyan mozikat gyűjtöttünk össze, amelyek az alkoholrabság negatív következményeit és előzményeit felejthetetlenül szemléltetik.

Ha a férfi igazán szeret (1994)

Talán az egyik legerősebb film a női alkoholizmus viszontagságairól, amiben Meg Ryan életének talán legerősebb alakítását nyújtja. Egy tökéletesnek tűnő család működésének kulisszái mögé nyerünk bepillantást, és hamar kiderül, semmi sem az, aminek látszik. A határtalan szeretet, őszinteség és nyíltság mellett is olyan titok lapul a kulcsszereplő feleség lelkében, amiről nemcsak családjának, de saját magának sincs fogalma jó darabig. A Ha a férfi igazán szeret valóban az a film, ami mellé elkél egy nagy csomag papírzsebkendő.

Képeslapok a szakadékból (1990)

Noha a Meryl Streep által megformált főszereplő nem alkohol-, hanem drogfüggősége következtében kerül veszélybe, majd emiatt édesanyja gyámsága alá, a film mégis beleillik felsorolásunkba. Az édesanya ugyanis notórius alkoholmámorban él évtizedek óta, ami természetesen lánya életére is kihat(ott). Shirley MacLaine és Meryl Streep anya-lánya párosa átütő erővel bír a filmvásznon: remekül érzékeltetik két megtört lélek egymásra találásának drámáját.

Rachel esküvője (2008)

Az ördög Pradát visel után ez Anne Hathaway első olyan filmje, melyből már sejteni lehetett, hogy Oscar-díjra van ítélve – igaz, az aranyszobrot ezért a szerepért még nem kapta meg. Zseniálisan alakítja a család fekete bárányát, aki egyenesen az elvonóról érkezik nővére esküvői hétvégéjére, ahol természetesen fenekestül felforgat mindent. Függetlenfilm, melyet itthon mozikban sajnos nem mutattak be, pedig megérdemelte volna a szélesebb körű ismertséget. Már csak azért is, mert egy olyan meghökkentő fordulatot is tartalmaz, amitől egészen másképp nézünk a film második felétől a főszereplő karakterre.

28 nap (2000)

Pontosan ennyi időre kerül elvonóra a Gwen, akit Sandra Bullock alakít, miután egy balul elsült esküvői buliról hazafelé tartva limuzinnal egy kertvárosi ház falába hajt. A 28 nap kétségtelenül könnyedebb a listánkban szereplő többi filmnél, és kissé túlzónak is hathat, de pont ettől a túlzástól válik szerethetővé, miközben – furcsa módon – hihető és életszerű is marad.

Míg tart a bor és friss a rózsa (1962)

Csak úgy sugárzik az 1962-es alkotásból, hogy oktatni akar, de ez cseppet sem okoz gondot miközben nézzük, sőt. Férj és feleség elrettentő története elevenedik meg benne, melynek végkimenetele nem túl vidám, és pont ettől hatásos. Jack Lemmon és Lee Remick alkotása is Oscar-jelölést ért, ami nem csoda: szépen felépítik a karaktereket, akiket egyszerre vagyunk képesek gyűlölni azért, amit tesznek, de meg is tudjuk érteni a motivációikat.

Szöveg: Sors Rita

Fotó: youtube.com

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.