Nincs karácsony narancs nélkül, szoktam mosolyogva mondani, közben persze eszembe jutnak azok a sötét és nehéz évek, amikor nem került, nem kerülhetett narancs az asztalra, de kályhán­ sütött, egy-két szegfűszeggel megtűzdelt, egy kis összekuporgatott fahéjreszelékkel megszórt sült alma akkor is volt, és ha úgy szottyant kedvünk, akkor narancsnak képzeltük azt is. 

De most már van narancs, sőt kis kereséssel kezeletlen héjú bionarancsra is lehet már bukkanni, és én, ha lehet, ilyet szoktam vásárolni karácsony körül, amikor már érkeznek a déli mediterrán napfénytől érlelt, csodálatos, lédús narancsok. 

Nagyon sokféle ajándék készülhet ebből a narancsból: narancslekvár, narancsvaj, kandírozott narancshéj, narancsszörp, narancscukor, és persze az olyan csodálatos kekszeket, mint a florentin meg a moszkauer sem szabad elfelejteni.

Pár kiló narancsból egy kis munkával az egész családot el lehet látni ajándékokkal, ráadásul ezek többsége olyan meglepetés, ami nem kóstolható meg azonnal, hanem még érnie, finomodnia kell, úgyhogy legkorábban a sötét és reménytelenül szürke január végi napokon érdemes elővenni, akkor teljesedik ki a lényege, hiszen ott van benne a napfény és a nyár ígérete.

Én nemcsak másoknak, hanem magamnak is szoktam ilyen narancsajándékot adni, a legtöbbről írtam is már, de most a narancs­szörpre és csodálatos melléktermékére, a narancscukorra szeretném felhívni olvasóim figyelmét.

A narancsszörp úgy készül, hogy az ember óvatosan és fáradságos munkával meghámozza a megmosott és szárazra törölt narancsot, de nem a szó klasszikus értelmében hámozza meg, hanem egy nagyon éles késsel vagy zöldségpucolóval magát a héjat hámozza meg, minél vékonyabban, úgy, hogy a narancsszínű héj alatti fehér héjból a lehető legkevesebb, sőt lehetőleg semmi se maradjon a szinte áttetszően vékonyra szelt, élénken ragyogó héjcsíkokon. 

Ha ez megvan, akkor félbe kell vágni és szépen kifacsarni a meghámozott narancsok levét, aztán a héjjal együtt bele kell önteni az egészet egy magas falú lábosba. Fontos, hogy ne felejtsük előtte megmérni a lábost, mert tudnunk kell, hogy mennyi héjunk és gyümölcsünk keletkezett összesen, ugyanis ezen múlik majd, hogy mennyi kristálycukorra lesz szük­ségünk a szörphöz.

Az arányok nincsenek kőbe vésve, feleannyitól harmadannyiig­ bármennyit tehetünk bele, attól függően, hogy mennyire édesen szeretjük a szörpöt.

A kristálycukor őrzi meg legszebben a tiszta narancsízt, de ha játékos kedvünk van, akkor variálhatjuk kicsit a lehetőségeket, használhatunk barna cukrot, keverhetünk egy kis mézet vagy karamellt is a szörpbe. Egy csipet só kell még bele, és én olyan hat narancsra számolva egy citrom levét és annak a héját is hozzá szoktam még keverni a szörphöz.

Egy-két napig érdemes lefedve állni hagyni, aztán óvatosan fel kell melegíteni (forralni nem kell), legjobb, ha hetven fokon tartjuk negyedóráig, aztán egy szintén sterilizált fémszűrőn és tölcséren keresztül kiforrázott kis üvegekbe kell tölteni. A tartósításra több módszer is létezik, az egyik a nátrium-benzoát, a másik pedig – amit én sokkal jobban szeretek – a vodka.