Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein. Annak idején arról írt, hogyan, milyen karácsonyi ajándékkal lepjük meg a gyerekeket.

Vannak zseniális ajándékozók. Én ismerek ilyeneket. (Még a saját családomban is.) Ők mindig azt adják, ami a megajándékozottnak (akár tudott róla, akár nem) a legjobban hiányzik. Aminek a legjobban örül. Jó ajándékokat adnak (vesznek), jókor ésjól.

A nagyszerű orvos-biológus-pedagógus, Kontra György (Karácsony Sándor tanítványa) már jó húsz-harminc évvel ezelőtt is azt mondta:

A mai gyerekek nem vitaminhiányban, a mai gyerekek szülőhiányban szenvednek. Mi hiányzunk a gyerekeinknek.

De nem akárhogy! Nem a számon kérő szülő! Nem a fejlesztő szülő! Nem az „én a legjobbat akarom neked, kisfiam” (azért gyötörlek ezzel-azzal-amazzal) szülő! Nem a lelkiismeret-furdalásos, a megvesztegető, a kedvességével is a másik ellen (elvált vagy nem elvált szülő ellen) harcoló szülő! Nem! Hanem az a szülő, aki „megvan”. „Megvan” a maga kongruens (önmagával azonos) lehetőségei szerint, jelen van a család, a gyerek mindennapi életében, reggelében, délutánjában, estéjében.

Legyünk jelen – de tényleg!

Az a szülő hiányzik például, aki tudja, hogy a kisgyerek igenis sokszor idegesítő, fárasztó; „lerágja a csontunkról a húst”, „kiszívja a vérünket” – és erről se ő nem tehet, se mi… De mi igenis ellene tehetünk ennek az állapotnak, ha van erőnk és ötletünk megszervezni időnkénti „megszabadulásunkat” (nagyszülők, nagynénik, barátnők, szomszéd fiatalok, netán bébiszitterek bevonásával), hogy azután gyerekeink megkapjanak minket újra, pihenten.

Amikor is újra élvezni tudjuk a gyereket, olyannak, amilyen, mert kipihentük magunkat (tőle is), és újra „teljes értékűek” vagyunk… Igen – ajándékozzuk meg önmagunkkal gyerekeinket, most, a szünet napjaiban, óráiban, perceiben is! Legyünk velük! Nem kell: zseniálisnak lennünk, kezdeményeznünk, kitalálnunk, irányítanunk, szerveznünk -minden pillanatban. Érjünk rá!

Kapcsolódó: Karácsonyi rohanás helyett béke – Így látta Vekerdy Tamás az erőtetett ünnepeket

Legyünk velük lazán, oldottan – szőnyegen hasalva, ágyban heverve, asztalra könyökölve, együttjátszva, sétálva, olvasva, mesélve, együnkjókat együtt, nyugodtan, kedélyesen! És most az ellentmondás („ahol élet van, ott ellentmondás van”): tagoljuk a napot (ha kell), nem előre elszántan, nem „ha már egyszer így döntöttünk, így kell, hogy legyen”… De mi is vethetünk be ötletet: cirkusz, állatkert, korcsolya, szánkózás, síelés, mozi, színház stb. – de ezekhez ne ragaszkodjunk körömszakadtig (Folytassuk kedvtelve egyenrangú vitákat, minél nagyobb a gyerek, a programok tervezésében is!)

Vegyük tudomásul: a közös telelés jó, nagyon jó; de nem teljesítmény!

A közös telelés a jó együttélés – a vidám, ráérős marháskodás – terepe lehet, kellene, hogy legyen, nem a teljesítményé, nem az edzésé – és így tovább. (Persze, ha a gyerekünknek éppen ez a jó játék, a szabad játék, akkor lehet akár ez is a programunk.) Mi, szülők általában félelmünkben, szorongásunkban (ötlettelenségünkben) ragaszkodunk agresszíven ünnepi szokásainkhoz (például: családi látogatások mindig ugyanúgy) vagy üdülési szokásainkhoz (itt ezt és ezt kell csinálni, így és így).

Azt is mondhatnám: félünk a csendtől. Néha tényleg félelmetes, de éppen abból születhet valami. (Nem véletlenül tartja úgy a régi mondás, ha a társaság egyszer csak elhallgat, és csend lesz, hogy: angyal szállt el fölöttünk.) Mire kellfigyelnünk? Például arra, hogy ne lökjük be kisgyerekeinket (pattogatott kukoricával, kólával) egy „nekik való” filmhez, amíg mi, felnőttek shoppingolunk, kávézunk a plázában…

Rémülten néztem az így beültetett négy és öt év körüli két kisfiút a Harry Potter második részénél…

Olvasták a szülők? Mesélték? Tudják, hogy mit mond az írónő az olvasó korosztályról? (Azt mondja, hogy a köteteket csak azok a gyerekek olvassák, akik legalább annyi idősek, mint amennyi Harry Potter abban a részben…) Ne tegyük ki olyan élményeknek gyerekeinket, melyeket mi magunk nem ismerünk. És soha ne nélkülünk ismerkedjenek új darabokkal, filmekkel – mondjuk tíz-tizeni két éves korukig. (Egyes szakem5 berek szerint: ötéves kor előtt még bábszínházát se!) Ami állapotunk – érzelmeink, gondolataink – közvetlenül hat a gyerekeinkre. 

Őszinték vagyunk magunkkal szemben? Megszületett-e bennünk „a gyermek”, valódi önmagunk, vagy legalábbis nem akadályozzuk-e hazugságokkal, képmutatással, hogy szülessen? A kerubi (angyali) vándornak nevezett német szerzetes, Angelus

Silesius kétsorosajut eszembe: Megszülethet Jézus ezerszer Betlehemben – ha benned nem születik meg, örökre elvesztél!

Igen, ez a legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk, ez a legfontosabb, legjobb ajándék: mi magunk, jelenlétünk – őszinte állapotban. És: oldott derűben! Hogy a kettő ellentétes lehet? Persze. Ahol élet van, ott ellentmondás van… De törekvésünk értékét gyerekeink akkor is meg fogják érezni – és méltányolni is fogják.

Kapcsolódó: Lopjuk vissza az ünnepeket! – Vekerdy Tamás tanácsai karácsonyra

Forrás: Nők Lapja archívum 
Kiemelt kép: Getty Images