Az elmúlt években egyre népszerűbbek az olyan karácsonyi ajándékok, amelyekkel másokon segít az ember. És nem, ezeket nem az ötlettelenek adják, bár kétségtelenül számukra is jó tipp lehet a huszadik pár zokni helyett.

Egy ilyen lista szinte a végtelenségig tarthatna, hiszen mindig lesznek embertársaink, akik segítségre szorulnak. Mindig kell segíteni az étkeztetésben, ahogy a Heti Betevő vagy a Budapest Bike Maffia teszi (utóbbi szervezet a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeivel például most egy olyan a nőgyógyászati rendelőt alakít ki, amit hajléktalan és rászoruló nők vehetnek igénybe). Mindig lesznek beteg gyerekek és felnőttek, akiknek családja a gondtalanabb életet áldozza fel, hogy őket ápolják, és mindig lesznek olyanok, akik valamilyen külső jegyük alapján nagy hátránnyal indulnak az életben. Rengeteg jótékonysági szervezet van, akit támogathatunk, a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálattól kezdve az UNICEF-en át a Piros Orr Bohócdoktorok alapítványig – bármelyiknek is adományozol, tudhatod, hogy jót cselekszel. Mi most kiválasztottunk ötöt, ami természetesen nem sorrend és nem értékítélet, mindannyiuk munkája egyformán fontos! 

Kikapcs X Celeni ruhák (59.900, 21.900 és 14.990 Ft)

Fotó: Ajkai Dávid

A KIKAPCS. Alapítvány küldetése, hogy kedvezményes kikapcsolódást és egymást segítő közösséget biztosítson olyan családok számára, akik sajátos nevelési igényű (SNI) gyermeket nevelnek. A KIKAPCS. Közösséget 2019-ben 20 családdal indították el, 2020-ra több mint 50, idén pedig már 100 családnak biztosítottak élményeket és szállodai kikapcsolódást, szakmai programmal egybekötve. Céljuk, hogy 2022-ben már 150 családnak tudjanak stabilan segíteni. A KIKAPCS. mellé állt Cselényi Eszter, a Celeni divatmárka megálmodója, aki egy minikollekciót tervezett: a Kikapcs X Celeni ruhák és a játék egérke bevételének 30 százaléka az alapítványhoz kerül, így segítve munkájukat. A felnőtt ruha érdekessége, hogy olyan a szabása, amely minden alkaton jól mutat, sőt! 36-tól 42-es méretig bárki felveheti. A kislányruha 3-tól 5 éves korig biztosan jó lesz, de ha valaki inkább kisebb költésben gondolkodik, az egérke megvásárlásával bármilyen gyereknek hatalmas örömet szerezhet.

Bátor Tábor hátizsák és karácsonyi termosz, 4200 Ft

A Bátor Tábort talán senkinek sem kell bemutatni: 2001 óta változtatnak meg életeket, nyújtanak sorsfordító élményeket a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjainknak, illetve azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket. Munkájuk értéke gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Azt azonban kevesebben tudják, hogy webshopjuk is van, számtalan jópofa, hasznos és szívmelengető portékát árulnak (aprótól a nagyobbig, kicsiknek és nagyoknak egyaránt), amelyek bevétele az alapítvány munkáját támogatja. Egy kitűző 450 forintba kerül, de van 650 forintért matricacsomag, 1350 forintért füzet, de kulacsot, sapkát, bögrét és egyebeket is találunk a webshop kínálatában.

Szabad. pulóver, 18.000 Ft

A TASZ, vagyis a Társaság a Szabadságjogokért egy 1994-ben, alakult emberi jogi jogvédő civil szervezet. Az állami szervektől és pártoktól függetlenül működik, pénzügyi forrásait alapítványok és magánszemélyek biztosítják. Minden lehetséges eszközzel segítik azokat a bátor polgárokat, akik kiállnak egy egyenlőbb és szabadabb országért, egy olyan országért, ahol nem el az állampolgár sorsa a születésénél. Egyenlőségprojektjük a társadalom leghátrányosabb helyzetű csoportjainak (mélyszegénységben élő roma emberek, hajléktalan emberek, fogyatékossággal élők, az LMBTQI közösség tagjai) állami diszkriminációja ellen, a valódi esélyegyenlőség megteremtéséért dolgozik. December 8-i hír, hogy négy év után a TASZ megnyerte az otthongondozó anyák és gyermekeik perét az állam ellen, a bíróság kimondta: az állami szervek megsértették, és máig sértik a felperesek emberi méltósághoz, egyenlő bánásmódhoz és magánélethez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy nem tartanak fenn a törvénynek megfelelő támogatott lakhatást a fővárosban és környékén. A TASZ webshopjában különféle termékeket is kapsz a támogatásért cserébe, mint ezt a meleg kapucnis pulóvert.

InDaHouse, egyéni támogatás az ajándékozott nevében

Fotó: Getty Images

Vennél egy kézműves szappant, esetleg két üveg flancos szörpöt, mert nincs jobb ötleted? Ezek ára pont annyi, ami egy hétvégére elegendő az InDaHouse-ba járó gyerekeknek. Egy könyv árából az alapítvány munkatársai 8 liter gázolajat tudnak a kisbuszukba tankolni, amiből 10-szer meg tudják tenni az Ináncs – Hernádszentandrás – Pere útvonalat oda-vissza. Személytelen ajándék helyett az ajándékozott is jobban jár, ha kinyomtatod az e-mailt, amit visszaigazolásként kapsz arról, hogy a nevében segítetted például az InDaHouse munkáját. Az InDaHouse Hungary célja, hogy az encsi kistérségben élő, kiskorú, hátrányos helyzetű gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító, mobilitásra képes felnőttekké váljanak, akik szülőként be tudják építeni a tőlünk kapott támogatást a gyerekeik nevelésébe. Ennek érdekében önkéntesek által megvalósított egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat tartanak, és mentor programot működtetnek.

CEDEK, önkéntesség

Fotó: Getty Images

Nemcsak pénzzel lehet segíteni másokon. Szívhez szóló ajándék lehet, ha azzal, akit meg akarsz ajándékozni, önkéntesnek jelentkeztek. Önkéntesnek lenni nem is munka, sokkal többet ad az embernek, mint amit elvesz. Sokan valamilyen okból kifolyólag mégis tartanak tőle, pedig ezek a helyzetek sokszor változatos feladatok elé állítanak minket, amelyek által rengeteget tanulhatunk a környezetünkről és saját magunkról egyaránt. A tevékeny szolidaritás rászoruló embertársaink iránt, addig nem tapasztalt energiákat szabadíthat fel mindkét félben, amely nagyban hozzájárulhat a szegénység és a kirekesztődés csökkenéséhez, és elősegíti a társadalmi beilleszkedés folyamatát. A segítségnyújtás megtapasztalható eredményei pedig biztos, hogy mindenki számára életre szóló élményeket nyújtanak, igazi, szívből jövő ajándék tehát, ha bevezeted ebbe a világba valamelyik szerettedet. A CEDEK Izraelita szeretetszolgálat nevelőszülői hálózatot, népkonyhákat és adományboltot is üzemeltet, a segítő szándéknak így mindig biztos helye van.

Kiemelt kép: Getty Images