Évekbe telt, mire kiutáltuk a nappaliból a saját fotelünket. Ott állt a falnál, szorosan a kanapé mellett és kizárólag egy dologra használtuk a férjemmel: az alig használt ruháinkat gyűjtöttük rajta.
Otthoni nadrágokat, zoknikat, amik percekre voltak csak a lábunkon, pulcsikat, amiket csak annyi időre kaptunk fel, míg levittük benne a kutyát…Két-három hét után valamelyikünk vett egy nagy levegőt, lepucolta az addigra halomban álló holmikat, aztán kezdtük elölről a gyűjtögetést.
Ez is érdekelhet: Kifejezetten szerencsétlen lehet az, aki így rakja le a szennyes ruháit
Kik hagyják elől a ruhájukat?
Mi a saját háztartásunkban úgy oldottuk meg a fotel kérdést, hogy egész egyszerűen száműztük a lakásunkból; eladtuk. Egyszerűbb volt így, mint lépten-nyomon szembesülni a saját lustaságunkkal. És most úgy tűnik, nem is kellett volna. A pszichológusok szerint ugyanis az ilyesfajta, módszeres ruhagyűjtés nem trehányságból fakad: a valenciai Sara Navarrete szerint nagyon is praktikus személyiségre utal, aki ilyet tesz.

Nálad is van egy szék, amin mindig összegyűlnek a ruhák? A jelenség mögött nem feltétlenül lustaság, hanem döntési fáradtság is állhat. (Forrás: Getty Images)
A Hello magazinnak nyilatkozó szakember szerint az ilyen személyiségek általálban remekül kezelik a szoros határidőket. Pontosan és gyorsan dolgoznak, megtartják az ígéreteiket és közben gondoskodnak a szeretteikről is. A lakásukban megtalálható „ruhás szék” azt jelzi, hogy képesek arra, hogy súlyozzák a feladataikat, a kisebb napi dolgokat pedig hátrébb rangsorolják a fontosabb ügyek kedvéért.
Mit keresnek a ruhák a nappali közepén?
Ahogy arra Navarrete is rámutat, a legtöbb háztartásban a ruhák kétfélék lehetnek: tiszták vagy koszosak. „Pedig a valóságban létezik egy harmadik kategóriai is: azoknak a ruháknak, amiket csak kevés ideig viseltünk. Azoknak, amiket nem szeretnénk még a szennyesbe dobni, de már nem annyira frissek, hogy visszahajtogassuk a szekrénybe” – mondja, majd hozzáteszi, jó oka van annak, hogy egy hosszú nap végén nem szeretnénk dönteni a felhalmozott ruhák sorsáról.
Az ok pedig a döntési fáradtság, ami a pszichológiában azt a jelenséget jelöli, amikor a rengeteg egymást követő döntés a nap végére mentálisan fárasztóvá válik. Például, egész nap kisebb-nagyobb döntéseket hozol a munkahelyeden, aztán hazamész és otthon már attól az egyszerű kérdéstől is falra mászol, hogy mi legyen a vacsora, vagy vacsorázzatok-e egyáltalán. Hát még a gondolattól, hogy nekiállj kiválogatni a használt holmikat.
Navarrete szerint a jó hír az, hogy a félbe hagyott dolgok rendszerint piszkálják az agyunkat. Akkor is munkálnak az agyunk hátsó felében és szívják az energiánkat, amikor tudatosan nem is gondolunk rájuk. Egy ruhákkal jó alaposan megpakolt fotelnél pedig nincs is jobb vizuális emlékeztető arra, hogy még dolgunk van.