Ava Gardner és Frank Sinatra az 1950-es évek elején fekete fehér képen esküvőjükön

A varázslatos Ava Gardner és az ok, amiért Frank Sinatra komoly válságba került miatta

Amikor összeházasodtak, Ava Gardner karrierje felfelé ívelt, Frank Sinatráé éppen mélyponton volt. Kapcsolatukat féltékenység, hűtlenség és újrakezdések kísérték. Házasságuk néhány év alatt felbomlott, a kötődésük azonban Ava haláláig megmaradt.
  • Ava Gardner és Frank Sinatra szerelme 1949-ben bontakozott ki, amikor az énekes még házas volt.
  • 1951-ben összeházasodtak, de már két évvel később bejelentették a szakításukat.
  • Sinatra súlyos lelki válságát nem csak a válás okozta.

Frank Sinatra hangjáért nők milliói rajongtak. Ava Gardner viszont ismerte azt a férfit is, aki a színpad mögött elbizonytalanodott, féltékenykedett, és kétségbeesetten kapaszkodott abba, amit elveszíteni érzett. A színésznő számára ő Francis volt. Nem a közönség bálványa, hanem a férfi, akivel újra meg újra megpróbálták, még akkor is, amikor már tudták, mennyi fájdalmat tudnak okozni egymásnak.

Ava Gardner és Frank Sinatra szerelmi története ebben hasonlít Romy Schneider és Alain Delon két évtizeddel későbbi románcára. Ők is örökké szerették egymást, de azt a nyugalmat, amit Sopha Loren és Carlo Ponti egymás mellett megtalált, nem lelték meg szerelmükben.

Ava Gardner két házassággal később kötött ki Frank Sinatra mellett

Gardner még Mickey Rooney feleségeként ismerte meg az énekest. Mire kapcsolatuk romantikussá vált, a színésznő már kétszer elvált: Rooney után ugyanis mégArtie Shaw zenészhez ment hozzá, mielőtt Frank Sinatrával való kapcsolata házasságban teljesedett volna ki.

A Gardner hagyatékát gondozó alapítvány életrajza szerint első házasságának Rooney hűtlensége vetett véget. Shaw mellett pedig érzelmi és szóbeli bántalmazást élt át, amely az önbizalmát is megtépázta. A gyönyörű filmsztár csak látszat volt tehát: addigra Ava Gardner maga mögött tudhatott két nehéz kapcsolatot már egészen fiatalon.

Sinatrával 1949-ben találkoztak újra egy partin. Az énekes ekkor még első feleségével, Nancyvel volt házas. Gardner önéletrajzában később úgy idézte fel ezt a találkozást, hogy Sinatra a legkedvesebb és legelbűvölőbb férfi tudott lenni, amikor olyan kedve volt. De a kék szempár és a merész mosoly is levette a lábáról az addigra már ünnepelt színésznőt.

De Ava Gardner nemcsak Sinatra vonzerejét látta. Idővel az indulatait és a kiszámíthatatlanságát is megtapasztalta.

A titkos kapcsolatból országos botrány lett

Sinatra és Gardner viszonya a sajtó számára ellenállhatatlan történet volt. Nem volt olyan bulvárlap, ami ne csapott volna le a világraszóló botrányra: a népszerű énekes egy másik nő mellett jelent meg, miközben Nancyvel három gyermekük volt.

A kapcsolat nyilvánosságra kerülését hosszú, nagy figyelemmel kísért válás követte.

Miután az énekes válását 1951 októberében kimondták, nem vártak sokáig. November 7-én Philadelphiában összeházasodtak. Gardner 28, Sinatra 35 éves volt.

A papíron végre rendezett helyzet azonban nem hozott nyugalmat. A karrierjük és a kölcsönös féltékenység is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy házasságuk kudarcra volt ítélve.

Az egymástól távol töltött forgatások, fellépések és a magánéletükről szóló hírek között nehéz lehetett felépíteni azt a bizalmat, ami egy stabil, működőképes kapcsolathoz kell. Ráadásul két olyan ember próbált közös életet teremteni, aki a nyilvánosság előtt megszokta, hogy minden mozdulatának jelentőséget tulajdonítanak.

Amikor Ava lett a sikeresebb, Sinatra nem viselte jól

Frank Sinatra filmpremierre kíséri feleségét, Ava Gardnert

Frank Sinatra második, Ava Gardner harmadik házassága volt közös kapcsolatuk (Forrás: Getty Images)

Sinatra pályája kapcsolatuk elején nehéz időszakon ment keresztül. Gardner eközben egyre jelentősebb szerepeket kapott. A házasságukról fennmaradt történetekben újra és újra előkerül ez az egyenlőtlenség: az énekes kereste a biztos pontot a magánéletében, amikor szakmailag is megingott alatta a talaj.

Gardner azonban nem akart visszahúzódni férje mögé, nem rendelte magát alá Sinatra karrierjének. Dolgozott, utazott, és a saját életét is élni szerette volna. Életrajzírója, James Kaplan úgy mutatja be ezt az időszakot, mint amelyben

Sinatra egyre erősebben ragaszkodott hozzá, miközben a színésznő távolodni kezdett.

A történetnek különös fordulata, hogy a szakmai talpra állás sem mentette meg őket. 1953 októberében már bejelentették válási szándékukat, a házasságot azonban csak 1957. július 5-én bontották fel.

Számos szeretője volt Ava Gardnernek

Ava Gardner szeretői nagyon hosszú listát tesznek ki. Howard Hugheshoz, filmsztárokhoz és spanyol torreádorokhoz fűződő kapcsolatairól számos történet maradt fenn. Lee Server Ava Gardner: Love Is Nothing című életrajzát bemutatva a Vanity Fair is ezt a szenvedélyes, sokszor féktelen életet idézi fel. 

Gardnert mégsem lenne érdemes kizárólag a férfiakon keresztül megértenünk.

A kapcsolatokról szóló történetek mellett ott volt a munkája, a hollywoodi elvárásokkal szembeni ellenállása és az igénye arra, hogy maga dönthessen az életéről.

Sinatra sem volt hűséges férj: legendák szólnak a félrelépéseiről Ava Gardnerrel való házassága idejéről. Így egyáltalán nem tekinthetünk úgy a kapcsolatukra, mintha egy csapodár nő mellett szenvedett volna az utána sóvárgó, őt epekedve váró, megalázott férfi.

Nem csak a házasságuk okozta Sinatra lelki bánatát

A kapcsolat legsúlyosabb időszakát több életrajzíró is megemlíti. James Kaplan Sinatra: The Chairman című könyve egy 1953-as öngyilkossági kísérletről számol be, amely után az énekes barátja, Jimmy Van Heusen segítségére szorult.

Ezt gyakran azzal a mondattal mesélik tovább, hogy Sinatra majdnem meghalt Ava Gardnerért. Az igazság azonban az, hogy a házasság szétesése, a szakmai bizonytalanság és az énekes személyes nehézségei együtt vezettek a tragikus esethez. Gardner nem tudta helyette megoldani ezt a válságot. Ahogyan a szenvedés mértéke sem mutatja meg, mennyire lehetett volna működőképes a kapcsolatuk.

A válás után is megmaradtak egymásnak

Ava Gardner 1955-ben Spanyolországba költözött, később pedig Londonban telepedett le. A házassága véget ért, de Sinatra nem tűnt el az életéből. A korabeli beszámolók szerint közeli kapcsolatban maradtak, és rövid időre többször újra egymásra találtak. Gardner egyik ilyen találkozásukat az 1959-es ausztráliai forgatása idejéről idézte fel önéletrajzában.

A múzeum gyűjteményében személyes emlékek is őrzik ezt a kötődést. Köztük egy Sinatrától származó üzenet, amelyben Laviniának, a második keresztnevén szólította Avát, és szeretett nőként írt róla.

Ezek az apró nyomok másfajta közelséget mutatnak, mint a botrányos újságcímek. Olyan kapcsolatot, amelyben a közös élet lehetősége elveszett ugyan, de egy másik szint jelentősége azonban megmaradt.

Nem minden nagy szerelem alkalmas közös életre

Grace Kelly és Oleg Cassini történetében az elveszített közös jövő hagyta maga után a kérdést, mi lett volna, ha. Gardner és Sinatra megkapta a lehetőséget. Összeházasodtak, együtt éltek, majd újra meg újra visszatértek egymáshoz. A nyugalmat mégsem találták meg házaspárként.

Ava Gardner 1990. január 25-én, 67 évesen halt meg londoni otthonában. Frank Sinatrával addigra évtizedek óta elváltak, de a kapcsolatuk fennmaradt a színésznő haláláig.

Számukra nem az esküvő volt a boldog befejezés, és a válásuk sem jelentette azt, hogy megszűntek egymás iránti gyengéd érzéseik. Meg kellett tanulniuk úgy jelen lenni egymás életében, hogy közben már nem próbálták mindenáron ugyanott folytatni.

Hány híres énekest ismesz fel a születési nevéről? Töltsd ki a kvízt!

Fotó: Getty Images

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!