Vivian Maier kalapban, Rolleiflex fényképezőgéppel a kezében, egy városi utca épületeinek tükröződése előtt.

Szegénységben halt meg, ma világhírű fotós – Vivian Maier különös élete

Évtizedeken át mások gyerekeire vigyázott, szabadidejében pedig megszállottan fényképezte Amerika utcáit. Vivian Maier szegénységben halt meg, mit sem sejtve arról, hogy egy árverésen néhány száz dollárért megvásárolt negatívjai hamarosan világhírűvé teszik.

John Maloof helytörténész és ingatlanközvetítő 2007-ben épp egy könyv megírásán dolgozott. Chicago egyik elfeledett, északi városrészének múltját kutatta, és régi fényképeket keresett a készülő kötethez. A munka során eljutott egy helyi árverésre is, ahol fizetésképtelenné vált bérlők raktáraiból származó személyes holmikat bocsátottak licitre. Az egyik tétel egy poros doboz volt, rajta egy ismeretlen névvel: Vivian Maier.

A doboz számtalan előhívatlan negatívot rejtett. Maloof nagyjából négyszáz dollárt fizetett értük, abban a reményben, hogy használható felvételeket talál majd a készülő könyvéhez – mit sem sejtve arról, hogy a fotográfia történetének egyik legkülönlegesebb felfedezése veszi kezdetét.

Maloof először csalódott volt, a negatívokon szereplő felvételek ugyanis nem kapcsolódtak a kutatott városrész történetéhez, ezért egy időre félretette őket. Történész lévén viszont nem hagyta nyugodni a doboz tartalma, így később úgy döntött, digitalizálja a tekercseket. Ahogy sorra bukkantak elő a fekete-fehér, dokumentarista stílusú felvételek, világossá vált számára, hogy az árverésen valódi kincsekre bukkant. 

A fotók már előkerültek, de ki volt a titokzatos alkotó?

A felhalmozott képanyag több ezer névtelen idegen mindennapjaiba engedett bepillantást. Sietős tömeg az utcán, játszadozó gyerekek a parkban, ráérős idősek a padon, kéregetők, munkások és jól öltözött járókelők váltják egymást – a fotósnak láthatólag úgy sikerült közel kerülnie az emberekhez, hogy azok önmaguk maradtak az adott pillanatban.

Elegáns ruhát és gyöngysort viselő, rövid hajú nő néz oldalra egy monumentális épület lépcsősora előtt. Körülötte járókelők láthatók a fekete-fehér felvételen.

Vivian Maier utcai fotóin a hétköznapi pillanatok és az emberi gesztusok válnak különlegessé. A fotós kivételes érzékkel örökítette meg az amerikai nagyvárosok életét (Forrás: Profimedia)

Miután Maloof előhívatta a képanyagot, megpróbálta kideríteni, ki lehet az amatőrnek közel sem nevezhető, láthatatlan krónikás, aki kivételes érzékkel évtizedeken át dokumentálta korának mindennapjait. Mindeközben az idős Vivian Maier – mit sem sejtve arról, hogy valaki rátalált a képeire – egyedül, rendkívül szerény körülmények között élt Chicago külvárosi részén. 

Kapcsolódó: Hét női fotográfus, aki megváltoztatta a fényképezés történetét

A dada, aki titokban százezer fényképet készített

Vivian Dorothy Maier 1926. február 1-jén született New Yorkban. Édesanyja francia, édesapja osztrák–magyar származású volt. Gyermekkorának egy részét Franciaországban töltötte, majd fiatal felnőttként visszatért a Nagy Almába, onnan pedig Chicagóba költözött, ahol hosszú évekig dajkaként és házvezetőnőként dolgozott. 

Kapcsolódó: Friss, független, emancipált – egy fotós nő a két világháború között

Korai életének főbb állomásai szinte teljesen ismeretlenek. Máig élő ismerősei szerint zárkózott, de kifejezetten gyermekszerető nő volt, akiről nem is sejtették, hogy szenvedélyesen rajong a fotózásért. Bár több mint százezer fényképet hagyott maga után, önmagáról szinte semmit nem árult el.

Nem vezetett naplót, nem adott interjút, nem vágyott figyelemre. Feltételezhetően nem voltak művészi hitvallásai, és olyan levelek sem maradtak fenn, amelyekből pontosan megérthetnénk a motivációit. Amit tudunk róla, azt nagyrészt John Maloof évekig tartó kutatómunkájának köszönhetjük. 

A hagyatékában talált dokumentumok, blokkok, újságkivágások és személyes tárgyak, valamint egykori munkaadóinak visszaemlékezései alapján egy különc, politizálni sem félő, saját szabályai szerint élő, feminista nő alakja rajzolódik ki, aki szenvedélyesen érdeklődött a világ eseményei iránt, megszállottan gyűjtötte az újságcikkeket, és szokatlan kíváncsisággal figyelte a körülötte zajló életet.

Kapcsolódó: A fotósnő, aki 95 éves koráig saját teste öregedését is dokumentálta

A gyerekek, akikre vigyázott, rajongtak érte. Sokukat olykor hosszú sétáira is magával vitte, amelyek során nem az állatkert vagy a játszótér volt a fő attrakció, hanem maga a város, annak embereivel és kevéssé ismert negyedeivel együtt.

Vivian Maier titka: a fényképezőgép, amelyet nem kellett felemelnie

Látva a több mint százezer felhalmozott negatívot és diát, Vivian fényképezőgép nélkül ritkán vehette nyakába a várost. Első készüléke egy egyszerű Kodak Brownie volt, a korszak egyik legelterjedtebb amatőr kamerája. Az igazi fordulópontot első Rolleiflexe jelentette, amelyet 1952-ben vásárolt.

Vivian Maier öt fekete-fehér utcai fényképe fakeretben, egymás mellett a torinói Musei Reali kiállítótermének falán.

Vivian Maier fényképei a torinói Musei Reali múzeumban rendezett Unpublished című kiállításon, 2022 februárjában. A dadaként dolgozó fotós különleges életműve csak élete végén kezdett ismertté válni (Forrás: Roberto Serra / Iguana Press / Getty Images)

Később technikailag fejlettebb fényképezőgépekkel is kísérletezett – többek között Leica, Zeiss és Exakta modellekkel –, ám a legtöbb ma ismert felvétel Rolleiflexszel készült, amelyet Vivian­ nem szemmagasságban, hanem a dereka előtt tartott. Az általa használt kétobjektíves kamera keresőjébe felülről lehetett belenézni, így nem kellett a gépet az arcához emelnie, ami lehetővé tette, hogy – amennyire csak lehet – feltűnés nélkül dolgozzon. 

Szelfik egy másik korból

Vivian Maier három évtizeden keresztül a lehető legnagyobb titokban örökítette meg New York és Chicago utcáit, kedvenc alanyainak pedig a gyerekeket, a szegénységben élőket,

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!