Krúdy Tamás rovata.

Ahogy annyi minden más, az újságírószakma is alaposan átformálódott az elmúlt egy-két évtizedben. A technológiai átalakulás következtében sok új dolog jött, és sok minden el is veszett. Az egyik legfontosabb dolog azonban megmaradt, mégpedig hogy a vérbeli újságíró izgalmas emberekkel találkozhat. Egy ilyen rendkívül izgalmas találkozás volt az is, amiről most néhány szót ejtenék.

Egy, a szakmájában elismert idősebb hölggyel készítettem interjút, akivel sikerült az első pillanattól kezdve egy hullámhosszra kerülnünk. (Fiatal újságíróként úgy gondoltam, hogy ez szakmai profizmus, ma már tudom, hogy kegyelmi állapot.) Tényleg nagyon jó hangulatú volt a beszélgetés, interjúalanyom hajlandó volt megnyílni és adni önmagából.

A kifejezetten hosszú beszélgetés végén elkövetkezett a búcsúzás pillanata, amiben mindig van egy csöppnyi zavarodottság.

Láttam, hogy beszélgetőtársam is zavarban van, majd rövid hezitálás után megkérdezte, hogy kérhetne-e tőlem valamit. Mondtam, hogy persze. Azt kérné, hogy búcsúzóul öleljem meg, mert ez az, ami a legjobban hiányzik neki, ennek a sikeres, elismert nőnek, az emberi érintés. Megöleltük egymást. Az egész olyan természetes és helyénvaló volt.

Ez is érdekelhet: 3 ok, amiért a tudomány szerint sokkal többet kellene ölelkeznünk

Az emberi érintés alapszükségletünk, amelynek a jelentőségéről – ha nem lenne elég, amit a saját bőrén tapasztal meg az ember – ma már a tudomány is sokat tud. Egy 2024-ben, a Nature folyóiratban megjelent cikk egy tizenháromezer ember adatait feldolgozó kutatást ismertetett, amely arra az eredményre jutott, hogy az emberi érintés, függetlenül a mögötte lévő érzelemtől vagy szándéktól, már önmagában enyhítette a fájdalmat, a szorongást és a depresszív érzéseket.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!