gyerekek körtáncolnak

Több tízezren körtáncolnak egyszerre Forrai Katalin emlékére

Egy közös időpont, több száz óvoda és több mint 50 ezer éneklő gyermek és felnőtt. Így emlékeznek Forrai Katalinra, aki megmutatta, hogyan válhat a zene a legkisebbek természetes és örömteli élményévé.
  • Szeptember 25-én 11 órakor négy ország óvodáiban egyszerre kezdődik el a közös éneklés és körjáték.
  • A kezdeményezéshez hétszáznál is több intézmény csatlakozott.
  • Forrai Katalin módszere több mint húsz országba jutott el, könyveit pedig ma is használják a kisgyermekkori zenei nevelésben.

Négy ország több száz óvodai közössége kapcsolódik össze 2026. szeptember 25-én a Körbe ér a dal – Forrai 100 elnevezésű kezdeményezésben. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület felhívására a résztvevők ugyanabban az időpontban, a saját óvodájukban énekelnek és játszanak el egy szabadon választott körjátékot.

Szeptember 25-én délelőtt 11 órakor egyszerre csendülnek fel a gyerekdalok több száz óvodában. A gyerekek és az őket kísérő felnőttek körbe állnak, énekelnek és játszanak – minden közösség a saját intézményében, mégis egy nagy, közös ünnep részeként.

A különleges programmal a szervezők és a kezdeményezéshez csatlakozók Forrai Katalin születésének századik évfordulójára emlékeznek. A magyar kisgyermekkori zenei nevelés meghatározó alakjának módszerei ma is ott vannak az óvodák mindennapjaiban: a mondókákban, a gyermekdalokban, a körjátékokban és a közös éneklés örömében.

Forrai Katalin megmutatta, hogy a zene a legkisebbeké is

Forrai Katalin – több pedagógusnemzedék számára egyszerűen Kati néni úgy vélte, hogy a legfontosabb, hogy a gyerekek örömüket leljék a zenében. Úgy gondolta, az éneklés, a ritmus, a mozgás és a játék már kisgyerekkorban segíti a személyiség fejlődését, miközben megtanít egymásra figyelni és közösen cselekedni.

1926-ban született Debrecenben. Itt szerzett tanítói és énekszaktanítói képesítést, majd Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult tovább. 1951-ben középiskolai énektanári és karvezetői diplomát kapott.

Kodály Zoltán tanítványaként azt a gondolatot vitte tovább, hogy a zenei nevelést a lehető legkorábban, értékes és a gyermekek életkorához illő zenei anyaggal kell elkezdeni.

Pályája során tanított a Budapesti Óvónőképzőben, dolgozott az Országos Pedagógiai Intézetben, és bekapcsolódott a bölcsődei zenei nevelés módszertani kutatásába is. Óvodapedagógusok sokaságának adta tovább tapasztalatait képzéseken, továbbképzéseken és bemutató foglalkozásokon.

A Csobánc utcai zeneóvodától a Magyar Rádióig

Munkájának egyik legfontosabb helyszíne a józsefvárosi Csobánc utcai óvoda volt. Több mint öt évtizeden át tartott itt zeneóvodai foglalkozásokat. Munkájára külföldön is felfigyeltek, ezért a csoportszobában idővel magyar és nemzetközi szakemberek is helyet foglaltak, hogy lássák, miként válik a dal, a mondóka és a mozgás természetes közösségi élménnyé.

Forrai Katalin hangját azok is ismerhették, akik soha nem jártak a Csobánc utcában. Több mint három évtizeden át vezetett óvodásoknak szóló zenei műsorokat a Magyar Rádióban. Az archívum több száz órányi felvételt őriz az általa tartott foglalkozásokból.

Könyvei szintén generációk munkáját formálták. Az 1951-es Óvodai énektanítás, az 1957-ben megjelent Ének-zene az óvodában, majd az először 1974-ben kiadott Ének az óvodában a kisgyermekkori zenei nevelés fontos módszertani munkái lettek.

Utóbbi kötet útmutatót és gazdag dalgyűjteményt is tartalmaz, ezért ma is sok óvodapedagógus és kisgyermekekkel foglalkozó szakember használja. Az 1986-os Ének a bölcsődében már a legkisebbek zenei neveléséhez adott segítséget.

Forrai Katalin Ének az óvodában című munkája angolul és japánul is megjelent. A külföldi kiadások az adott ország népi kultúrájához igazított dalanyaggal készültek, Forrai Katalin közreműködésével.

forrai-katalin-evfordulo-korjatek

Tanulmányút: Forrai Katalin 1974-ben egy ausztrál óvodában (Forrás: John Patrick O'Gready/Fairfax Media via Getty Images)

1964-ben Magyarországon nemzetközi zenepedagógiai konferenciát tartottak, ahol Forrai Katalin zeneóvodai bemutatókat tartott. Ekkor szélesebb nemzetközi közönség is megismerhette a kodályi elvekre épülő módszerét. Később több mint húsz országban tartott róla előadásokat és tanfolyamokat.

Dolgozott a Zenei Nevelés Nemzetközi Társaságában, a Nemzetközi Kodály Társaság alelnökeként és a Magyar Zenei Tanács elnökeként is. Munkáját egyebek mellett Apáczai Csere János-díjjal, Brunszvik Teréz-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el.

Módszere azért maradt élő, mert a zene nála soha nem puszta tananyag volt. Az énekléshez mozgás, játék, figyelem és közösségi élmény társult. Pontosan ezek jelennek meg a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület nagyszabású kezdeményezésében is, amit születésének századik évfordulójára hirdettek meg.

Több mint 50 ezren csatlakoznak a Körbe ér a dal programhoz

A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület Körbe ér a dal – Forrai 100 címmel indított országos felhívást. Az előzetes összesítés szerint már 672 intézmény és több mint 50 ezer gyermek, óvodapedagógus, valamint más résztvevő jelezte, hogy bekapcsolódik a közös éneklésbe. A regisztráció szeptember 24-ig tart, ezért a végleges létszám még tovább nőhet.

A kezdeményezés Magyarország határain is túljutott: Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából is csatlakoztak óvodai közösségek. Kis falvak óvodái, városi és fővárosi intézmények, tagóvodák és egyetemi gyakorlóóvodák kerülnek ugyanabba a képzeletbeli körbe.

A MOE nem szervez központi rendezvényt, és kötelező dalt vagy egységes műsort sem írt elő. Minden intézmény a saját óvodájában, a maga választotta körjátékkal vehet részt a programban.

Így szeptember 25-én délelőtt 11 órakor több száz különböző helyen történik majd ugyanaz: gyerekek és felnőttek egymás kezét fogva körbe állnak, énekelnek és játszanak.

„Amikor közzétettük a felhívást, el sem tudtuk képzelni, hogy az ötletből ilyen hatalmas közös élmény válhat. Napról napra érkeztek a jelentkezések és a lelkes visszajelzések. Szeptember 25-én több tízezer gyermek és az őket kísérő felnőttek mutatják meg egyszerre, hogy Forrai Katalin öröksége ma is él. Óvodapedagógus kollégáink rengeteg szeretetet, munkát és lelkesedést tesznek ebbe a napba. Azt hiszem, kimondhatjuk: Kati néni büszke lenne rájuk” – fogalmazott a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnönke, Fábián Katalin a kezdeményezésről.

Forrai Katalin-emlékév és nemzetközi konferencia

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara 2026-ra Forrai Katalin-emlékévet hirdetett. A pedagógus születésének századik évfordulóján, szeptember 25-én nemzetközi konferenciát is rendeznek Budapesten. A résztvevők Forrai Katalin munkásságát, külföldi hatását és pedagógiájának mai érvényességét vizsgálják.

Miközben a szakemberek konferencián beszélnek az életműről, az óvodákban a gyerekek teszik átélhetővé mindazt, amit Kati néni képviselt. Énekelnek, mozognak, játszanak és figyelnek egymásra – vagyis életre keltik a száz évvel Forrai Katalin születése után is tovább élő pedagógiai örökséget.

Körbe ér a dal – a legfontosabb tudnivalók

Időpont: 2026. szeptember 25., péntek, 11 óra
Helyszín: minden résztvevő a saját óvodájában vagy gyermekközösségében kapcsolódik be
Program: egy szabadon választott körjáték közös eléneklése és eljátszása
Regisztráció: 2026. szeptember 24-ig

Kapcsolódó: Riport a sükösdi tamburás gyerekegyüttesről

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!