Lapunk egyik meghatározó munkatársa, számos olvasó őrangyala. 1985 és 2014 között volt a levelezési rovatunk vezetője. 70. születésnapunk alkalmából kérdeztük őt.

1. Mi a legkedvesebb, Nők Lapjához kapcsolódó emléked?

Haj, Ildikém, napokig sorolhatnám, mennyi jót (rosszat) éltem át, és mennyi arcát láttam az emberi jóságnak (szenvedésnek) a közel harminc év alatt! Most mégis az jut eszembe, amikor Németi Irénke, a legendás főszerkesztő, akinek a vezetése alatt az egymilliós példányszámot is elértük, felvett. Óriási megtiszteltetés volt egy megyei laptól az ország első magazinjához kerülni – nem saját döntésem alapján lettem budapesti, hanem azért, mert a becsületes, tehetséges vízügyes mérnök férjemet kikezdték Nyíregyházán, amit megszenvedtünk, végül „felhelyezték” a fővárosba −, s én már az első beszélgetésünkkor éreztem Irénke bizalmát. Hálát érzek iránta ma is, óriási erőt adott! Meg akartam felelni neki és az olvasóknak.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó