Kedves Dorka, a véleményére lennék kíváncsi. Vidéki értelmiségi házaspár egyetlen lánya Pesten, a szüleitől kapott lakásban él kilencéves kisfiával. A házassága egy évig sem tartott, azóta viszont kész rémálom minden: gyermekelhelyezési perek, egymás vádolása bántalmazással, a legképtelenebb dolgokból is feljelentés lesz, csúnya ügy.
A kisfiút ezer szakember vizsgálgatta, szerencsére bírja a gyűrődést. A nagyszülők csak ünnepekkor láthatják a kicsit. Egy láthatás lebonyolítására a nagypapa utazott a fővárosba, amikor is a volt vő el akarta vinni a kisfiút Törökországba nyaralni. Mivel az útlevél majdnem lejárt, kellett volna az anya aláírása az igényléshez.
A nagypapa továbbította a kérést, az anya megtagadta az aláírást, a nyaralás elmaradt. Mikor a nagypapa félénken felvetette, hogy ezzel a saját kisfiát fosztotta meg a tengerparti nyaralástól, a felbőszült leányzó üvölteni kezdett: „Minek álltál szóba vele, te vaksi hülye!” A nagyapa szó nélkül indult haza, és mérhetetlenül sajnálta a kisunokát.
A vonat indulásáig beült egy étterembe, ahová megérkezett a volt vő a haverjaival. A nagypapa félrehúzódott, de hallotta, hogy az apa dicsekedett: „Tudtam, hogy lejárt az útlevél, nem is volt török út, minden úgy történt, ahogy akartam! Most a fiam is látja, mekkora szemét az anyja…” Mit lehet tenni?
Mit adat a nagyszülő a váláskor az unokának?
Tapasztalatom szerint senki sem jókedvéből viselkedik nyomorultul – mennyi-mennyi sérülés lehet minden érintettben, amiért ilyen sok a bántás! A két szülő közt zajló háborúban a nagypapa jó szándékból próbált közvetíteni, mentette volna az unokáját, csakhogy egy ilyen konfliktusban az apró közvetítések is könnyen azt eredményezik, hogy a nagyszülő két tűz közé kerül.
Az anya szemszögéből nem feltétlenül az történt, hogy „Apa szerette volna, hogy az unokája eljusson a tengerhez, de jó!”. Lehet, hogy inkább azt élte meg: „Apa a volt férjem mellé állt, már teljesen egyedül vagyok, rájuk sem számíthatok!” Egy háború sújtotta területen könnyen léphetünk aknára: a jó szándék is „oldalfoglalásnak” tűnhet.
Szerintem olyan, hogy igaz oldal, háború esetén nem is létezik.
Mindenkinek megvan a saját igaza, ami a saját megéléseiből fakad. A konkrét esetben nekem is könnyű lenne abba a csapdába esnem, hogy kérdés nélkül a nagypapa mellé álljak, de elveszítenék egy fontos aspektust: nem tudjuk biztosan, mi történt az útlevéllel és a törökországi úttal. Csak a nagypapa szemszögéből hallottuk, mit mondott a volt vő – ami valóban súlyos manipulációnak hangzik –, de az sem zárható ki, hogy az apa ferdítve adta elő a történetet a társaságának, mert, mondjuk, szeretett volna felvágni előttük.
Ez is érdekelhet: Ez az egy nagyszülő különösen sokat számíthat egy gyerek életében
Amikor szeretteink állnak háborúban, mi is érintettnek számítunk. Érdemes fölmérni a veszteségeinket és sebeinket. Olvasva a levelet, nekem biztos veszteség lenne, ha csak ünnepekkor láthatnám az unokámat, ahogy a lányomtól idézett szavak is bántanának. Tudok-e együttérezni, lojálisnak lenni a gyerekemhez, és közben határt is húzni?
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!