modern nagy fürdőszoba nagy ablakkal és tükörrel, szőnyeggel

5 látványos trükk, amitől sokkal drágábbnak látszik a fürdőszobád

Nem feltétlenül a méregdrága burkolat vagy a hatalmas, szabadon álló kád teszi elegánssá a fürdőszobát. A lakberendezők szerint van egy fontos szabály: a kis változtatások akkor működnek igazán, ha nem különálló ötleteknek, hanem egy egységes koncepció részeinek tűnnek.
  • Mindannyian szeretnénk, ha dizájnosabb lenne a fürdőszobánk.
  • Szerencsére nem kell hozzá lenullázni a bankszámlát.
  • Mutatunk 5 trükköt, ami a luxus érzetét kínálja a fürdőben.

Sok időt töltünk a fürdőszobában, mégse fordítunk rá elég figyelmet lakberendezési szempontból. Miközben a díszpárnák kiválasztásával képesek vagyunk órákat eltölteni, a fürdő felett átsiklik a figyelem. Részben persze amiatt, mert úgy gondoljuk, hogy rengeteg pénzt emésztene fel, ha megpróbálnánk kipofozni a lakás vizes helyiségét.

Pedig nem kell azonnal leverni a csempét vagy új szanitereket vásárolni. Lakberendezők ötleteiből olyan megoldásokat válogattunk, amelyek kisebb és nagyobb fürdőszobában, visszafogottabb költségvetésből is megvalósíthatók.

5 tipp, hogy luxushatású legyen a fürdőszobád

1. Cseréld le a kiegészítőket

A törölközőtartó, a fogas, a vécépapír-tartó vagy a szekrényfogantyú első pillantásra jelentéktelen részletnek tűnhet. Holott épp ezek árulják el könnyen, mennyire átgondolt a fürdőszoba kialakítása.

Kapcsolódó: Szobanövény a hálóban: jó vagy rossz ötlet a fengsuj szerint?

Micaela Quinton tervezője a Good Housekeepingnek elmondta, hogy a jobb minőségű kiegészítők gyakran tömör sárgarézből készülnek. Ezek nemcsak tartósabbak és súlyosabbak, hanem az illesztéseik, valamint a kevésbé látható rögzítéseik miatt kifinomultabb hatást is keltenek.

Nem szükséges azonban minden elemből luxusmárkát választani. Már az is látványos változást hozhat, ha az elhasználódott, műanyag vagy egymástól teljesen eltérő darabokat hasonló stílusú kiegészítőkre cseréled. A matt fekete, az antikolt sárgaréz és a szálcsiszolt nikkel egyaránt elegáns lehet.

2. Válassz karakteres tükröt

A mosdó fölé felszerelt, egyszerű alaptükör praktikus, de ritkán válik a helyiség meghatározó elemévé. A tervező szerint érdemes lecserélni egy nagyobb, érdekes formájú vagy különleges keretű darabra.

A méretes tükör visszaveri a természetes és mesterséges fényt, ezért világosabbnak, levegősebbnek mutathatja a fürdőszobát. Ez különösen kis alapterületű vagy ablaktalan helyiségekben előnyös. Egy íves, ovális, hullámos vagy vékony fémkeretes modell ráadásul önmagában is dekorációként működik.

Ha szűkös a költségvetés, egy jó állapotú vintage tükör is remek megoldás lehet. Finom patinája karaktert ad a térnek, és ellensúlyozza a csempe, az üveg és a szaniterek kemény felületeit.

3. Nem kell minden fémfelületnek egyformának lennie

Sokáig az számított biztonságos választásnak, ha a csaptelep, a zuhany, a fogantyúk és a lámpák pontosan ugyanolyan színűek voltak. Laura Hodges, lakberendező szerint azonban a tudatosan kevert fémfelületek mélységet adhatnak a fürdőszobának, és rétegzettebb, igényesebb összhatást teremthetnek.

A kulcsszó a tudatosság. Kétféle felület általában elegendő: a polírozott nikkel például szépen társítható antikolt sárgarézzel, míg a sötét bronz jól működhet melegebb faárnyalatok mellett. Az egyik legyen a domináns, a másik pedig jelenjen meg néhány kisebb részleten.

A hatást tovább erősítheti egy régi vagy kézműves jellegű tárgy. Egy apró fasámli, kis szekrény, bekeretezett kép, mintás szőnyeg vagy különleges tároló megtöri a túlságosan steril összképet.

zöld csempéjű, textil lámpaernyős modern fürdőszoba virággal a kerek formájú tükör alatt

Már egy-két részlet megváltoztatásával is luxushatásúvá varázsolhatjuk a fürdőszobát (Forrás: Getty Images)

4. Klasszikus anyagok, időtálló színek

A semleges színpaletta nem feltétlenül jelent kizárólag hófehér falakat. A törtfehér, a homokszín, a bézs, a világos taupe, a szürkészöld és a természetes fa árnyalatai nyugodt, harmonikus alapot teremthetnek.

A klasszikus anyagokkal és időtálló felületekkel berendezett fürdőszoba kifinomultabbnak tűnik, és kevésbé gyorsan válik divatjamúlttá. A márvány látványos választás, de nem feltétlenül kell valódi márványlapokban gondolkodni.

A márványhatású porcelánburkolat, egy kőből készült tálca vagy néhány gondosan kiválasztott kiegészítő is megidézheti ugyanezt az eleganciát.

A luxushatáshoz különösen fontos a vizuális rend. A pulton hagyott flakonok, tisztítószerek és eltérő csomagolások helyett használj zárt tárolókat, egységes adagolókat és kisebb tálcákat. Az egyszerűbb háttér előtt egy szép törölköző, növény vagy kerámiaedény is hangsúlyosabbá válik.

5. Rétegezd a fényeket

Egyetlen erős mennyezeti lámpa ritkán ad kellemes fényt, ráadásul zavaró árnyékokat vethet az arcra. A jól megtervezett fürdőszobai világítás több forrásból állhat: a mennyezeti fény mellé kerülhet fali lámpa, megvilágított tükör, szekrény alatti LED-szalag vagy visszafogott hangulatvilágítás.

A mosdónál különösen hasznos a tükör két oldalára helyezett fény, mert egyenletesebben világítja meg az arcot.

A kád vagy a zuhany környékén ezzel szemben melegebb, tompítható fény teremthet pihentetőbb hangulatot. Vizes helyiségben mindig az adott zónához megfelelő, biztonságos lámpatestet kell választani, ezért a bekötést érdemes villanyszerelőre bízni.

A drágának tűnő fürdőszoba titka tehát a részletek közötti összhangban rejlik. Érdemes először azt az egy-két elemet lecserélni, amely a leginkább meghatározza az összképet. Így kisebb lépésekben, teljes felújítás nélkül is elegánsabb, kényelmesebb és személyesebb helyiséget alakíthatsz ki.

Kapcsolódó: Edényszárító helyett: 3 praktikus megoldás kis konyhákba

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó