Jane Fonda
Nyolcvan felett sem hagyja magát
A kétszeres Oscar-díjas színésznő hatvan éve újra és újra hajlandó kockára tenni a népszerűségét. 1972-ben Észak-Vietnámba, Hanoiba utazott, hogy saját szemével lássa az amerikai bombázások következményeit.
A helyszínen nyilvánosan elítélte a háborút, rádióműsorokban szólalt fel, és a civil lakosságot ért támadásokról beszélt. Látogatása óriási vihart kavart, miután lefotózták egy észak-vietnámi légvédelmi ágyún ülve, sokan árulónak bélyegezték, és „Hanoi Jane” néven kezdték emlegetni.
Később többször is bocsánatot kért a fényképért, mert úgy érezte, megbántotta vele a veteránokat és családjaikat, ugyanakkor mindvégig kitartott amellett, hogy a háború elleni fellépését nem bánta meg.

A rendőri intézkedések sem vették el a kedvét a tüntetéstől (Forrás: Getty Images)
A filmezés mellett fáradhatatlanul támogatta a számára fontos ügyeket. Segítette az amerikai őslakosok jogaiért küzdő mozgalmat, kiállt a Fekete Párducok mellett, majd a női egyenjogúság egyik legismertebb szószólója lett.
A Kilenctől ötig című film ötletgazdájaként és főszereplőjeként a munkahelyi szexuális zaklatásra, a bérkülönbségekre és a nők alulértékeltségére irányította a figyelmet. Az alkotást egyébként a 9to5 szervezet munkája ihlette, amely jogi és érdekvédelmi segítséget nyújtott az irodai dolgozóknak.
Később központot alapított a serdülők reproduktív egészségének támogatására, társalapítója lett a Women’s Media Centernek, és hosszú évek óta támogatja a nők elleni erőszak visszaszorításáért dolgozó kezdeményezéseket.
Nyolcvanéves kora után a klímavédelem került a fókuszába.
Greta Thunberg és a fiatal klímaaktivisták hatására 2019-ben Washingtonba költözött, és elindított egy klímaaktivista mozgalmat (Fire Drill Fridays). Minden pénteken piros kabátban vonult a Capitolium elé, ahol civil engedetlenségi akciókkal követelte a fosszilis energiahordozók kivezetését.
A rendőrök rendszeresen bilincsben vezették el, öt alkalommal tartóztatták le, a nyolcvankettedik születésnapja előestéjét is fogdában töltötte. Létrehozta a Jane Fonda Climate PAC politikai akcióbizottságot is, amely azoknak a jelölteknek a támogatását tűzte ki célul, akik nem fogadnak el pénzt az olaj- és gázipari lobbitól.
Ez is érdekelhet: Életleckék legendáktól – Jane Fonda története
Jane Fonda jövőre lesz kilencvenéves, de nem lassít: 2026 elején egy nagy visszhangot kiváltó beszédben „a társadalmi apátia veszélyére” hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a cselekvés nem kor kérdése, hanem a felelősségérzeté.
Mariska Hargitay
Valósággá vált szerep
A színésznő 1999 óta alakítja Olivia Benson nyomozót az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály című sorozatban, a szexuális erőszak áldozataiért küzdő karakter megformálásáért Emmy- és Golden Globe-díjjal jutalmazták.
A sorozat népszerűségének növekedésével egyre több túlélő nyitott felé, odaléptek hozzá rendezvényeken, levelet írtak neki, és olyan történeteket osztottak meg vele, amelyeket korábban senkinek sem mertek elmondani.

Mariska Hargitay (Forrás: Getty Images)
A képernyőn azt látták, hogy Olivia Benson hisz az áldozatoknak, tisztelettel bánik velük, és igazságot keres számukra. Hargitay ráébredt, hogy az együttérzésen túl akár valódi segítséget is nyújthatna nekik.
2004-ben elvégzett egy nemi erőszak áldozatait segítő krízistanácsadói képzést.
Még ugyanabban az évben létrehozta a Joyful Heart Foundationt (örömteli szív alapítvány), amely a szexuális erőszak, a családon belüli bántalmazás, a gyermekbántalmazás, az idősek elleni erőszak és az emberkereskedelem túlélőit támogatja.
A szervezet terápiás programokat, mentális és gyakorlati segítséget nyújtott, menedékhelyeket támogatott, valamint jelentős összegeket gyűjtött az áldozatok ellátására.
Amikor 2010-ben megtudta, hogy az Egyesült Államokban legalább négyszázezer, nemi erőszak után levett bizonyítékkészlet (rape kit) gyűlt össze feldolgozatlanul a raktárakban, új célt tűzött ki maga elé.
Alapítványával kidolgozta a bizonyítékok kezelésének országos reformját, állami törvényhozók előtt tanúskodott, lobbizott, és producere volt az I Am Evidence (én vagyok a bizonyíték) című dokumentumfilmnek.
Tizenhat év kitartó munkájának eredményeként gyakorlatilag felszámolták a feldolgozatlan bizonyítékokat, és minden állam bevezette a kötelező nyilvántartást, valamint a tesztelési protokollok szigorítását, ami több ezer ügy újranyitását és számos elkövető azonosítását tette lehetővé.
2024-ben a saját történetét is megosztotta, és elmondta, hogy a harmincas éveiben ő maga is nemi erőszak áldozata lett, ezzel erőt adott azoknak, akik korábban még nem mertek megszólalni.
Geena Davis
Osztott-szorzott: hol vannak a nők?
Az Oscar-díjas színésznő – akit a legtöbben a Thelma és Louise, a Beetlejuice vagy a Stuart Little, kisegér című filmekből ismernek – egy egészen hétköznapi helyzetben figyelt fel arra a problémára, amely később meghatározta a közéleti munkáját. A 2000-es évek elején a kislányával rajzfilmeket, gyerekműsorokat nézett, és azt vette észre, hogy a történetekben feltűnően kevés a női szereplő.

Geena Davis (Forrás: Getty Images)
Nemcsak a főszereplők, de még a háttérfigurák nagy része is férfi volt. Kíváncsi volt, valóban ilyen egyoldalú-e a kép, ezért saját pénzéből finanszírozta a Dél-kaliforniai Egyetem minden addiginál átfogóbb kutatását a gyerekeknek szóló filmek nemi arányairól. Az eredmények igazolták a megérzését: a vizsgált csaknem négyszáz filmben három férfi karakter jutott minden női szereplőre.
2004-ben megalapította a Geena Davis Intézetet a nemek médiabeli megjelenítéséért.
Az intézet célja, hogy együttműködjön a szórakoztatóiparral, növelje a női karakterek jelenlétét a gyerekeknek szóló tartalmakban, és visszaszorítsa a sztereotip ábrázolást. Az intézet kutatásokkal és adatelemzésekkel kereste meg a legnagyobb hollywoodi stúdiókat, köztük a Disney-t, a Sonyt és a Universalt.
Munkájuk eredményesnek bizonyult; a gyerekfilmekben és animációs alkotásokban a női főszereplők aránya a korábbi 23 százalékról előbb 30 százalékra, egyes kategóriákban pedig 50 százalékra emelkedett. A rendezők és producerek 68 százaléka nyilatkozta azt, hogy az intézet kutatásainak hatására változtatott a karakterein, és több női alkotót vont be a munkába.
Az intézet befolyása mára a filmiparon is túlmutat. Kutatásaik rendszeresen szolgálnak alapul stúdióknak, televíziós társaságoknak és streamingplatformoknak, Geena Davist pedig 2019-ben a Filmakadémia Jean Hersholt Humanitárius-díjjal tüntette ki.
Billie Jean King
Egyenjogúság mindenáron
A harminckilenc Grand Slam-tornát nyerő amerikai teniszező hírnevét következetesen a nők és a kisebbségek egyenjogúságának szolgálatába állította. Az 1960-as évek végén nyíltan bírálta az amerikai teniszvezetést, amiért a legjobb játékosokat titokban pénzelték, miközben eljátszották, hogy ez amatőr sport.
Amikor beköszöntött a profi korszak, új célt tűzött maga elé: a női és férfi játékosok egyenlő díjazását. Bár 1971-ben ő lett az első női sportoló, aki több mint százezer dollárt keresett pénzdíjakból, pontosan tudta, hogy ez még nem az igazi egyenlőség.