Valahol ilyentájt, júliusban történik meg mindig. Ugyanúgy húzom fel a redőnyt, ülök ki a meleg reggelben a teraszra az első kávéval, a cicánk ugyanúgy dorombol lustán a lábamnál, a virágok sem változtak tegnap óta, mégis valahogy más a világ. A nyár már nem előttünk van, hanem… nem, még nem is utánunk, valahogy körülöttünk, de hirtelen minden mulandóbbnak tűnik.
Anyukám szerint vannak emberek, akik állandóan búcsúzkodnak. Ezt érzem magamon, hogy kapaszkodnék a nyárba, ami látszólag tombol még körülöttünk, de mintha már menne is. Látható jele nincs, csak az érzés, hogy valami nem ugyanaz, mint tegnap.
Gyerekként a nyárnak csak végtelenje van. A vége az utolsó pillanatig láthatatlan, misztikus távolba veszik, nem tűnik valósnak, hogy egyszer majd becsengetnek. Ráérünk pazarolni a napokat.
Ez is érdekelhet: Azt mondják, a július még a párkapcsolatokban is fordulópontot hozhat
Lusta reggelek, ráérős nappalok, több óra biciklizés, ugyanennyi padon beszélgetés a barátokkal. Ha valamit nem sikerült aznap bevégezni, nincs ok az aggodalomra, hiszen még számtalan napfelkelte van előttünk.
Kapaszkodnék a nyárba, ami látszólag tombol még körülöttünk, de mintha már menne is…
Kicsit így vagyunk az életünkkel is. Észrevették, hogy mindig csak a lemez két oldalát emlegetjük? Sosincs épp a közepe. Nem vesszük észre, hogy a felénél tartunk, csak amikor átfordultunk a B oldalra. A nyár is épp fordul, de nem látványosan. Nincs ezzel baj, ami mögöttünk, az is szép, és ami előttünk, az is hosszú még.
Egy dolgunk van, hogy élvezzük, amíg tart. Van még idő, míg becsengetnek.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!