Június 13-án Brazíliában 40 métert zuhant egy nő, majd szörnyethalt, miután elfelejtették rátenni a bungee jumping kötelet. A hír az egész világot bejárta, természetesen hozzánk is elért. Szörnyű tragédia, a lány 21 éves volt, a barátja végignézte az egészet, őt is sokkos állapotban szállították el a mentők. Hat embert letartóztattak, gőzerővel folyik a nyomozás.
Valószínűleg nem először történik ilyen, hallottunk már olyan esetet, amikor egy-egy ilyen ugrás tragédiába torkollott. Ez a mostani azonban különösen nagy indulatokat váltott ki az emberekből. Én a magam részéről elkeserítőnek látom, mit hoz ki sokakból egy ilyen történés.
Először is fontos leszögezni, hogy azért is ilyen hangos ez a mostani baleset, mert van róla kép, sőt, videó is.
Ha csak egyetlen fotó is társul az interneten egy ilyen hírhez, rögtön mindenki közelebb érzi hozzá magát. Hiszen nem valami elvont dolgot kell elképzelnünk, nem csak a hidat látjuk és a mély szakadékot, hanem ott van a lány is, superman pózban, amint magasba emeli két férfi. Ránk maradt kimerevítve a zuhanás előtti pillanat. Egy fiatal lányt látunk, aki néhány perccel később már halott, és két férfit, aki akkorát hibázott, hogy valahol az ő életüknek is vége van.
Z generáció telefonozási szokás (Fotó: Getty Images)
Mivel sajnos az internet nem szabályozza kellőképpen, hogy haláleseteket ne lehessen „élőben” látni, én húztam egy határt magamnak: semmi olyan cikkre nem kattintok, amely azzal „kecsegtet”, hogy videón mutatja valaki halálát. Ugyanakkor tudom, hogy tömegeket vonz, ha látni is lehet a borzalmakat, és sokakban egyszerűen nem tudatosodik, hogy hús-vér emberek, egész családok, baráti körök tragédiáit nézik az otthon melegéből vagy épp a buszon utazva, két mém között. Vagy tudják, de nem érdekli őket.
Szégyenteljes hozzászólások
Ami azonban igazán kétségbeejtő, hogy milyen kommentek árasztották el a hazai és nemzetközi híroldalakat is a tragédiáról szóló cikkek alatt. Sosem voltam híve a Darwin-díj intézményének, szerintem más halálát – akármilyen lehetetlen okból következik is be – sosem szabadna vicc tárgyává tenni, hát még egy bizonyos kategória szerint díjazni is.
A bungee jumping azonban végképp nem tartozik ide. Milliók próbálják ki és élvezik a világ minden táján. Nyilván nagyon pontos biztonsági követelményei vannak, amelyeket minden körülmény között be kell tartani, de ha minden a szabályok szerint működik, akkor senki nem hal meg. A lányt hibáztatni a klasszikus „minek ment oda” hozzáállással, mindenkit minősíteni, akit valaha érdekelt a bungee jumping, és mindenki felett ítélkezni, aki bármilyen módon kapcsolatba hozható az esettel, borzasztó ártó, és már rég le kellett volna szokni róla.
Szegény lánynak, aki lezuhant, tulajdonképpen mindegy, ki mit gondol róla Magyarországon vagy a világ bármely más pontján, ahogyan a többi érintettnek is. Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mit engedünk meg magunknak egy-egy ilyen eset kapcsán, és mit formálunk ezáltal a környezetünkön.
Ha természetesnek vesszük, hogy lehet élcelődni, ítélkezni, okoskodni mások tragédiáján, azzal normalizáljuk ezt a közbeszédben. Megteremtjük többek között annak a lehetőségét, hogy mi is kapjunk majd hideget-meleget, ha esetleg velünk történik valami. Másrészt arra tanítjuk gyerekeinket, hogy bele lehet rúgni abba, akivel tragédia történt.
Lehet vitatkozni arról, ki hibázott, kit terhel felelősség, és hogyan lehetne megelőzni egy ilyen tragédiát a jövőben. Erre való a nyomozás. Arra viszont nincs mentség, amikor valaki más halálát szórakoztatásra, gúnyolódásra vagy önigazolásra használjuk. Hiszen a kérdés végső soron nem az, mi történt azon a hídon Brazíliában, hanem hogy mit kezdünk ezzel mi, akik csak egy pillanatot láttunk mások életéből.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!