A siker nem példa nélküli. A mozivászonról, majd a képernyőkről az elmúlt évtizedekben számos, a természetben valóban létező emlős vagy kitalált szőrös lény ugrott egyenesen a nézők keblére, mint az Oroszlánkirályból Timon, a szurikáta, a Madagaszkár Julien királyát alakító gyűrűsfarkú maki, vagy épp az üregi nyúl bőrében ténykedő Judy Hopps zootropolisi rendőrtiszt, hogy Motkányról, a Jégkorszak kardfogú mókusáról meg ne feledkezzünk!
Szerethetőségük humorukban, vicces kinézetükben, kicsi termetükben, túlmozgásosságukban rejlik – mind amolyan gyömöszölni való apróságok, akiket a párna alól egy fárasztó munkanap után szívesen előhúzna az ember a kanapén, hogy jobb kedvre derítsék.
Nos, a kapibara azzal a különbséggel állt be hozzájuk – szinte eléjük – a népszerűségi sorba, hogy őt a hiperaktivitás nem feltétlenül fenyegeti, termetre jóval robusztusabb említett „pályatársainál” (nemigen férne be egy díszpárna alá), küllemét tekintve pedig inkább kissé bumfordi, mint bájos. És meg is érkeztünk a lényeghez!
A kapibara azt üzeni: különbözni nem csupán szabad, de a szabálytalanságból előnyt kovácsolni is lehet. Amint az ember önazonosságának hangsúlyos vállalása és annak hirdetése divatba jött, ugyanezzel az igénnyel a földanya más fajainak egyedei is helyet követeltek maguknak a szórakoztató elektronika kijelzőin, ahol – nyilván emberi beavatkozásra – a villámgyorsan terjedő tartalmaknak köszönhetően szétkürtölhetik: nem csak az angyali pofájú szőrgombócoknak áll a világ.
Így született a kapibara-láz
A kapibara diadalmas útját nagy „elődje”, a 2015 körül mémmé vált láma kövezte ki, amely búsan csodálkozó, olykor ítélkező tekintetével és túlironizált megjelenítésével a felfújt problémák, egyúttal a drámázás (llama drama) megtestesítőjévé vált, egyben hiteles közvetítőjévé annak, hogy nem kell mindig kicsattanni a boldogságtól, még akkor sem, ha tudod, hogy fotóznak.
Ez is érdekelhet: A Moncsicsitől a Labubuig – A cukiság lélektana
A Dél-Amerikában őshonos vízidisznó (vagy úszódisznó) tulajdonképpen egy álmatlan éjszakának köszönheti hirtelen jött hírnevét: 2022-ben Alekszij Pluzsnyikov orosz blogger ráunt a forgolódásra az ágyban, felpattant, és harminc perc alatt megírta, majd sebtében fel is töltötte a Kapibara című opuszt a TikTokra.
Ebből már kiderülhetett: nem kifejezett koncertélményre kell gondolni – a dalban javarészt csak a kapibara szó ismétlődik, majd párszor elhangzik, hogy ez az állat mennyire menő. A videót azonnal felkapták, világszerte milliós nézettséget és megosztást generált, pedig erről a kedves jószágról voltaképp alig tudtunk valamit.
A debreceni Nagyerdei Kultúrpark állatkertjében Bathó Attila zoopedagógus a kísérőm, aki elmondja, hogy a kapibarák kiváló úszók, lábujjaik között úszóhártya feszül, és ha a fülük, a szemük és az orrlyukuk közé egy vonalzót helyeznénk, annak mentén nyílegyenes vonalat tudnánk húzni – ahogy a vízilovak vagy a krokodilok esetében is –, ennek köszönhetően az állatnak kisebb felületet kell kiemelnie a vízből, ami segíti a tájékozódást és a rejtőzködést.
Érkezésünk nem lepi meg a hétfős családot: Mika, Diego és két alomból származó utódaik éteri nyugalommal üldögélnek tovább a medencében. Semmi lubickolás, rendbontás vagy gyermeki esztelenség, kizárólag a puszta élvezet. Aztán az anya egyszer csak utat mutat, és elindulnak a dél-amerikai társas kifutóba, amelyen a tapírral és a nagy marával (pampanyúl) osztoznak.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!