A kecskepásztorlány
Hogy a Balatonban varázslatos lények élnek, az sosem volt kétséges előttem. Néhány évvel ezelőtt láttam például egy torzonborz szakállas alakot kiemelkedni a vízből, aki a dereka körül hínárszoknyát viselt. Azt mondta, ellopták a fürdőnadrágját. Nem kérdeztem, hogyan történhetett – de úgy hallottam, a csukák mindenre rárabolnak. Szóval egyáltalán nem ért meglepetésként, amikor megtudtam, hogy a Balatonban élt egyszer egy öreg király, akinek az egy szem fia rajongott az éneklésért, főként egy bizonyos
Tihany nevű királykisasszony és kecskepásztorlány – akkoriban ezek rokon szakmák voltak – énekéért, aki a domboldalon legeltette aranyszőrű kecskenyáját. Tihany azonban eléggé rátarti volt, és kapzsi. Amikor ráébredt hangja hatására, kijelentette, hogy ezentúl csak drágakövekért hajlandó dalolni. A Balaton királya, látva fia epekedését, összeszedte a tóban található összes igazgyöngyöt és drágakövet, és elküldte Tihanynak.
Ő pedig énekelt is szépen egészen addig, amíg tartott a fizetség, ám azután elhallgatott. Hiába könyörögtek neki, néma maradt, a herceget pedig elemésztette az epekedés. Az apa bosszúja nem váratott magára, hatalmas vihart kavart, amelyben a lány nyája a tóba veszett, magát Tihanyt pedig egy sziklabarlangba zárta. Az átok szerint azóta köteles minden hozzáintézett szót hétszer megismételni – így született meg a híres visszhang.
Ez is érdekelhet: Kincs, ami még van – A Kis-Balaton titkai
A Balaton mind a mai napig vet partra olyan különös alakú köveket, amelyeket a népnyelv tihanyi kecskekörömnek hív. Ezek eredete vitatott: vagy a bosszúszomjas balatoni király által vízbe fojtott aranyszőrű nyáj megkövesedett patái, vagy egy ötmillió évvel ezelőtt élt kagylófaj, az egykori Pannon-tengerben élt Congeria ungula caprae maradványai, ahogy azt csekély fantáziával megáldott archeológusok állítják.
Ami pedig a visszhangot illeti, gyakran hallani a csalódott turistáktól, hogy „már nincs is”. Az igazság az, hogy a jelenség ma is létezik, de valóban gyengült. Erre is kétféle magyarázat létezik. Az egyik, hogy az átok már nem fog olyan erősen. A prózaibb: hogy a Visszhang-dombról elkiáltott szavak a megnövekedett beépítettség miatt már kevésbé verődnek vissza.
Bükki gyógyító kövek
Évszázadokon keresztül köztudott volt mifelénk, hogy Jézus Krisztus és Szent Péter koldusnak öltözve bejárták az egész világot, melynek során a Kárpát-medencében különösen sok helyen megfordultak. Azután viszont, hogy Jézust keresztre feszítették, bánatában az édesanyja, Szűz Mária ment világgá, és szintén Pannónia felé vette az utat. Bükkszentkereszt közelében, elfáradva a vándorlástól, leült egy nagy, sima kőre megpihenni.
A Bükk hegység unikális kőzettani és ásványtani szempontból is
A szikla pedig megpuhult, és átvette Mária alakját, hogy kényelmesebb fekhelyet kínáljon neki. És a Boldogasszony köve azóta is őrzi ezt az anyai lágyságot, ugyanis gyógyító erő költözött belé. Aki ráül vagy mellé áll, megszabadul a stressztől, a fájdalomtól, sőt voltak, akik állítólag meddőségre is gyógyulást találtak itt.
Egyfajta népi „wellnessközpont” lett a környék, ahová nemcsak túrázni, hanem mind a mai napig gyógyulni is járnak az emberek, sokszor olyan sokan, hogy sorba kell állni a népszerűbb szikláknál. Állítólag a talaj kis mennyiségben rádiumot tartalmaz, ami jótékony hatással van az immunrendszerre. Meglehet.
De azt sem szabad elfelejteni, hogy Bükkszentkereszt az ország második legmagasabban fekvő települése, ahol a levegő olyan tiszta, hogy azt receptre kellene felírni. A szubalpin klíma bizonyítottan jót tesz a pajzsmirigybetegeknek és a légúti panaszokkal küzdőknek. Továbbá itt élt (és gyűjtött) a híres „bükki füvesember”, Szabó Gyuri bácsi, akinek életművét a lánya viszi tovább. Szóval egy kis ücsörgés a gyógyító köveken, a kristálytiszta levegőn, miközben helyi gyógyteát kortyolgat az ember, biztosan rendbe teszi a megtépázott idegeket.
Fejedelmi kincsek
II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem – vagy ahogyan franciaországi inkognitójában magát nevezte: Sáros grófja – nem egyszerű történelmi személy, hanem Magyarország, sőt Kelet-Európa egyik legendája. Afféle késő barokk Artúr király, akinek kerekasztalát ködsüveges nemesek, gyöngyös bocskorú jobbágyok és betyárok ülik körül.
A regéci vár alatt is lehet Rákóczi kincse
A fejedelem személyét rengeteg mendemonda övezi, amelyek közül egynéhány mind a mai napig tartja magát. Az egyik szerint a szabadságharc végén, mielőtt száműzetésbe kényszerült volna, hatalmas vasládákba záratta a hadipénztárt, valamint a családi ékszereket, majd elásatta őket a Zemplén különböző pontjain.
A helyszínek között szerepel Regéc vára, a sárospataki vár titkos alagútjai és a füzéri vár alatti sziklák is, ahol Mohács után még a Szent Koronát is őrizték egy ideig. Azóta is tartja magát a hit, hogy ha megfelelő ember, tehát nem akárki, teliholdkor, a megfelelő tölgyfa alatt ásni kezd, az rátalálhat a Rákóczi-vagyonra.
A szerencsevadászok mind a mai napig fémdetektorokkal járják a környéket – csekély eredménnyel. Sokak meggyőződése szerint a kincsek csak akkor fognak a felszínre bukkanni maguktól, amikor a fejedelem visszatér. A kérdéssel foglalkozók egy elhanyagolható kisebbsége – a történészek – szerint a fejedelemnek valójában nem sok kincse maradt a háború végére, amit eláshatott volna.
Ezért kutatni is fölösleges. De nincs igazuk, mert a Zemplénben tényleg van arany: Telkibánya környéke már a középkorban is Európa egyik legfontosabb aranybányája volt, „Aranygombos Telkibányának” hívták, és bár a bányákat régen bezárták, a patakok hordalékában a mai napig találni apró, csillogó szemcséket.
Hollókői boszorkák
Hollókőn az idő nemcsak megállt, de valószínűleg le is ült egy kicsit pipázni a tornácra, jó palóc szokás szerint. A világörökség részét képező Hollókő-Ófalu fehérre meszelt házai között sétálva az ember szinte várja, hogy az egyik kapualjból egy boszorkány pattanjon elé. És bizony nem is jár messze az igazságtól…
Hollókő az egyetlen magyar falu a világörökségi listán
A hollókői vár alapköveit ugyanis nem egyszerű kőművesek, hanem az ördög fiai rakták le. Történt pedig, hogy egy bizonyos Kacsics András (aki az 1200-as években a környék ura volt) elrabolta a szomszédos földesúr szépséges feleségét, és befalazta saját épülő várának tornyába. Akkoriban így építkeztek (lásd Magos Déva vára).
