Mi foglalkoztatja mostanában?
Öt-hat dolog egyszerre, mint mindig. A fő csapásirány természetesen a YouTube-on a Friderikusz Podcast-csatornám, de most új műsorral jelentkezem az RTL-en. Ez egyfajta kísérlet lesz arra, hogy van-e még érdeklődés a minden attrakciótól mentes, normális beszélgetésekre.
Fél évszázada a csúcson van. Fokozható ez?
Abban azért nem annyira vagyok biztos, hogy diadalmenet volt a magam mögött tudható negyven-ötven év, ám ha így látta, nem fogom lebeszélni erről. De valahányszor új dologba kezdek, van bennem némi izgalom. Emlékszik, amikor 2021. április végén belekezdtem a podcastsorozatomba? Az bizony a klasszikus tévézéshez képest nagy műfaji váltás volt, tulajdonképpen ugrás az üres medencébe, hiszen életkorban sem voltam kompatibilis a YouTube közönségével, de belevágtam.
Mire számított?
Amikor egy potenciális szponzor az indulás előtt azt kérdezte, mennyire lesz népszerű a podcastcsatornám, reálisan ötven-hatvanezer nézőre, hallgatóra tippeltem.
És ma hol tart?
Fél évbe sem telt, és elértük ennek a tízszeresét. Ma podcastonként átlagosan több mint félmillióan kíváncsiak a beszélgetéseinkre, de van két olyan podcastunk is, amelyeknek a nézőszáma kétmillió felett jár, tizennégy adásunknak pedig egy- és kétmillió között van a nézőszáma. És mindegyiknek több százezer hallgatója is van, de ami igazán meglepett, hogy a fiatal nézőink és hallgatóink aránya is igen nagy, ilyen komoly tartalom mellett. És hogy még egy adattal eldicsekedjek: idáig százharminchétmillió megtekintése volt a csatornánknak.
Megszólítják az utcán?
A podcast indulása után egy évig majdnem azt kellett átélnem, mint a kilencvenes években, a Friderikusz show kezdetén, de szerencsére ez már csitulóban van. Sokan most is megszólítanak, kérdeznek, gratulálnak, elmondják a véleményüket, esetenként vitatják egy-egy beszélgetésben kifejtett álláspontomat.
A podcastban nem kell törekednie az objektivitásra?
Épp ellenkezőleg! A podcast nagyon szubjektív műfaj, kötelező a műsorvezetőnek képviselnie a saját álláspontját. Aki ezt számonkéri rajtam, azt a közszolgálati tévé- és rádiócsatornákhoz irányítom, ott igazán lenne mit számonkérni.
Friderikusz Sándor a podcastjában Buda Péter nemzetbiztonsági szakértőt kérdezi
Egy beszélgetés előtt mennyit készül?
Három-öt napot, a téma bonyolultságától függően. Sok órát töltök szakirodalom kutatásával, esetenként szakértőkkel is konzultálok, hogy mire leülök beszélgetni, képben legyek a témával és a vendéggel kapcsolatban. Gyakran meg is kérdezem magamtól, miért kell ennyire túlkészülni, de nem tudok rá épkézláb választ adni. Én így tanultam a szakmát.
Sokat olvas?
Napi öt-hat órát, főleg a független online sajtót, heti- és havilapokat, de követem a számomra mérvadó külföldi újságokat is. És minden cikket, amelyben érdekes témát, izgalmas személyiséget találok, szisztematikusan archiválok is.
Van listája témákból és vendégekből?
Konkrétan kétezer-négyszázhatvanegy témánál és embernél tartok, és ez sok tekintetben megkönnyíti a munkámat. Nem esnék kétségbe, ha például Putyin jóvoltából megszűnne a világ, hiszen én még hat-hét évig minden egyes nap képes lennék podcastokat készíteni, feltéve, hogy az általam kigyűjtött emberek is életben maradnának.
Melyik generációhoz tartozik a csapata?
Nagyon vegyes. Vannak korombeliek, és egészen fiatalok is, de nem vagyunk többen öt-hat embernél. Inspiráló ilyen lendületes kis csapattal dolgozni.
A mesterséges intelligenciáról szóló beszélgetés után nem érzett némi szorongást?
Miért éreztem volna? Épp ellenkezőleg, engem lenyűgöz a mesterséges intelligencia jelenlegi szintje: tájékozódom a segítségével, sokat tanulok tőle, még lelkizni is szoktam vele, néha olyan, mintha Istennel társalogna az ember. Persze olykor melléfog, de tanulékony, és ilyenkor gyorsan korrigálja magát. Csodálattal vegyes várakozással nézek a jövő elé, hogyan fog állítólag nem túl hosszú időn belül az emberiség feje fölé nőni ez az egész.
Sok figyelmet szentel az interjúalanyainak. Ön kap eleget?
Ha arra gondol, hogy van-e életem a podcastokon túl, természetesen van. Öt-hat barátommal több évtizedes a kapcsolatunk, számukra mindig elérhető vagyok. Egyébként nagyon szeretek egyedül lenni, akár több napig is. Olyankor a telefont csak indokolt esetben veszem fel. Nekem gazdag a belső világom, társaság nélkül is képes vagyok hosszú távon elszórakoztatni magam.
Mikor pihen?
Nincs igényem ilyesmire. Alapvetően kései fekvő vagyok, éjjel két-három óra előtt nemigen kerülök ágyba. Ezt az orvosaim nem helyeslik, de nem tudok változtatni ezen a szokásomon. Alszom hat-hét órát, épp elég.
A nézőkben, hallgatókban évtizedek óta él egy kép önről.
Aki hosszú ideig a nyilvánosság előtt éli az életét, arról az emberek óhatatlanul kialakítanak egy képet, amelynek aztán be is dőlnek. Talán mondanom sem kell, ennek az esetek többségében nem sok köze van a valósághoz. Volt idő, amikor magányosnak, titokzatosnak írtak le, és lehet, hogy a titokzatosságban volt is némi igazság, ami abból adódhatott, hogy
nem vagyok közvetlenkedő fajta, esetenként mások számára kijelölöm a határokat.
Elárulja, milyen egy napja?
Változó. A város egyik legjobb lakásába költöztem nemrég, szeretek otthon lenni, de ha lemegyek „az életbe” – kávéházak, éttermek, színházak, kiállítótermek –, minden karnyújtásnyira van. Ébredés után átolvasom az éjjel kapott e-maileket, a friss híreket, mindezt még az ágyban.
Tegnap például déltől ruhacsomagokat bontogattam. Legújabb szenvedélyem – miután egy év alatt fogytam húsz kilót –, ha kell, ha nem, mindenféle ruhát rendelek online, aztán ezek vagy stimmelnek a méretemre, vagy nem. Ha nem, akkor sem küldöm vissza őket, hanem a barátaimnak ajándékozom.
Aztán tegnap volt egy üzleti megbeszélésem, majd beültem egy hozzám közeli moziba, de alig vártam, hogy hazaérjek, mert szabályos elvonási tüneteim voltak, hiszen akkor már legalább öt órája nem olvastam híreket. Este hozzáolvastam a soron következő podcastom témájához, ez jó hosszan tartott. Mielőtt három körül lefeküdtem, régi jó szokásom szerint verseket olvasgattam: a legújabb kedvencem, Szép Ernő néhány gyönyörűséges költeményét.
Egészségesen táplálkozik?
Igyekszem könnyű, egészséges ételeket enni, délelőtt gyümölcsöket, joghurtot, bizonyos magvakkal. Késő délután ebédelek, este kilenc körül pedig még valamibe beleharapok. Nálam inkább a mozgásszegény életmóddal van a baj. Többet kellene gyalogolni, edzeni, mondják az okosok.
És bár nincs nap, hogy ne jutna eszembe, hogy ma edzek, de ilyenkor váratlanul kezembe kerül egy könyv, vagy a laptopon találok valamit, ami mindennél jobban érdekel, ezért gyorsan rácsukom az ajtót a súlyzók és az erőgépek világára. Nincs mit szépíteni, lusta fajta vagyok, számolva azzal, hogy a mozgáshiány következtében akár évekkel korábban kell búcsúznom az élettől.
Beszéljünk az új televíziós munkájáról!
