- A testi fogyatékossággal élő emberek a 21. században rengeteg kihívással néznek szembe.
- Azt gondolnánk, a kevésbé fejlett társadalmakban még inkább így volt.
- De mit árulnak el a csontvázak a társadalmi elfogadásról?
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a múltban a mostaninál is kegyetlenebbek voltak egymásban az emberek. Azt feltételezzük például, hogy a testi fogyatékossággal élők (akik ma sokszor szembesülnek hátrányos megkülönböztetéssel vagy a mindennapjainkat nehezítő esélyegyenlőtlenséggel) egykor még inkább marginalizált tagjai voltak a társadalomnak.
Egy 2026 elején Berlinben rendezett nemzetközi konferencia (amiről a Science magazin számolt be) viszont átírja ezt a képet. A bioarcheológia és paleopatológia legfrissebb kutatásai szerint az ősi civilizációk nemcsak gondoskodtak elesett tagjaikról, de sokszor kifejezetten tisztelték is őket. Temetkezési helyek tanúsága alapján a fogyatékosság az ókorban nem feltétlenül jelentett hátrányt. Sőt, bizonyos kultúrákban különleges státuszt adhatott.
Mit árulnak el ősi csontvázak arról, hogyan bántak a fogyatékossággal élőkkel?
A német fővárosban több mint 130 paleopatológus, bioarcheológus, genetikus és ritka betegségekkel foglalkozó szakember gyűlt össze január elején, hogy megvitassák egy izgalmas szakterület, a gondoskodásrégészet legújabb eredményeit.
Kapcsolódó: 5 mitikus hely, ami valóban létezett
A konferencia legnagyobb tanulsága az volt, hogy a különféle testi fogyatékossággal élők a múltban nem elszigetelve, hanem közösségük aktív és gyakran megbecsült tagjaiként éltek. A kutatók több izgalmas esettanulmány tanulságait osztottak meg egymással.
Az egyik előadás arról számolt be, hogy Peru északi részén egy sziklasírjában egy 1200 körül eltemetett férfi múmiájára bukkantak. A maradványok súlyos csontvesztésről és megrogyott gerincről árulkodtak, ami előrehaladott leukémiára utal. A sírt feltáró kutatóknak feltűnt ugyanakkor, hogy a férfit a közösség tiszteletét kifejező, nehezen megközelíthető temetkezési helyre helyezték.
A leletet vizsgáló szakember, Marla Toyne, a University of Central Florida antropológusa szerint ráadásul a férfi éveken át könnyített munkát végezhetett, ami azt jelzi, hogy közössége alkalmazkodott állapotához.
Istenek közelében
Anna Pieri bioarcheológus két, mintegy 4900 éves, törpenövéssel élő ember sírját vizsgálta Hierakonpolis területén. Előadásában beszámolt róla, hogy mindkettejüket királyi sírok közé temették, ami arra utal, hogy kiemelt társadalmi státuszt élveztek.
A férfi harmincas-negyvenes éveiben járhatott – ez akkoriban tekintélyes életkornak számított. Csontjai alapján valószínűsíthető, hogy pseudoachondroplasiában szenvedett, amely ma is rendkívül ritka genetikai rendellenesség. Az ilyen leletek azt sugallják, hogy a testi eltérés nem feltétlenül járt társadalmi kirekesztéssel. Sőt, akár presztízst is jelenthetett.
A temetkezési szokások rengeteget elárulnak egy-egy kultúráról (Fotó: Getty Images)
Kincsekkel eltemetve
A középkori Magyarország területéről is ismert figyelemre méltó eset. Egy 900 körül élt férfi súlyos szájpadhasadékkal és teljes nyitott gerinccel rendellenességgel született, maradványait Molnár Erika, a Szegedi Tudományegyetem kutatója elemezte.
Az ilyen rendellenességek még ma is komoly orvosi beavatkozást igényelnek. A férfi azonban megérte a felnőttkort, és gazdag sírmellékletekkel temették el. Felmerül a kérdés: magas rangja tette lehetővé túlélését, vagy épp testi különlegessége emelte ki őt a közösségben? Akárhogy is: a temetkezés mindenképp társadalmi elfogadásról árulkodik.
Hátrányból előny
A fogyatékosság és a ritka genetikai állapotok kérdése nemcsak keresztül vizsgálható. A Trinity College Dublin genetikus kutatója, Dan Bradley négy, különböző helyszínen eltemetett ír származású ember DNS-ét elemezve azt találta, hogy mindannyian hordozták a hemokromatózist okozó gént. Ez a ma betegségként ismert állapot vastúltengést idéz elő.
Egy tápanyaghiányos étrenddel élő közösségben a hatékonyabb vasfelszívódás akár túlélési előnyt is jelenthetett. Írországban ma is kiemelkedően magas e gén előfordulása, ami arra utal, hogy a múltban adaptív szerepe lehetett.
A régészeti kutatások új fényt vetnek az ókori társadalmakra. A temetkezési gyakorlatok, a genetikai vizsgálatok és a történeti források együttesen arra utalnak, hogy az emberi közösségek már évezredekkel ezelőtt is képesek voltak alkalmazkodni, gondoskodni – és olykor tisztelni azokat, akik különböztek az átlagtól.
Kapcsolódó: A régészet nem egy Indiana Jones-film, de bizony van sötét oldala is
Kiemelt kép: Getty Images
