Az üvegfal
Kétéves koromtól sok probléma volt a fülemmel, egy idő után már nem hallottam semmit. Hároméves korom után megműtöttek. Akkoriban komoly beszédhibákkal is küzdöttem. A nagymamám házában állt egy régi, hamis hangversenyzongora. Elkezdtem ütögetni, és addig próbálkoztam, míg a hangok összeálltak élvezhető dallamokká.
Kapcsolódó: „Nem marad utánunk semmi, csak a dal” – A Pura Poesia vendége Hrutka Róbert
Hat és fél éves koromban visszamentünk az utolsó hallásvizsgálatra. Az orvos azt mondta, beszélni majd megtanulok, a hallásom ennél nem lesz jobb, de sebaj, legfeljebb zenész nem leszek. Én pedig nem értettem. Zárkózott gyerekként úgy éreztem, számomra a zene egy titkos ajtó, ami képes kaput nyitni egy olyan világra, ahol igazán önmagam lehetek.
Tompos Kátyához mély barátság fűzte
Biztonság és nyitottság
Már a gimnáziumban megkértem a feleségem kezét. Akkor még nemet mondott. Aztán egy véletlen folytán eljött a koncertemre. Egy punkzenekarban játszottam, tizennégy éves koromtól aktám is volt a rendőrségnél.
Könnyen rossz vágányra terelődhettem volna, de végül az a biztonság, hogy mellettem volt valaki, aki később a feleségem lett, sok mindentől megóvott. A nagyobbik fiunk, Benedek Berlinben él, művészettörténész, a kisebbik, Móric a képzőművészetire jár, festő szakra.
Bereményi Gézával az első közös dalukat huszonöt éve írták
