A bakancsunk kicsit cuppog a téli sárban, a fejünkön pedig ott a munkavédelmi kobak: egy építkezés területére csakis így vonulhatunk be fotós kollégámmal. Felettünk már jó tíz éve épített villapark, mellettünk és alattunk a friss építkezés. Ahol pedig ezen a környéken építkeznek, előtte régészeti feltárást ír elő a jogszabály.
Ezért vagyunk itt: éppen egy római kori villaépületet tárnak fel. És míg a gödörben régészeti szakmunkások csákányoznak, mellette már frissen betonozott terület várja, hogy emelődaru szerkezete kerüljön rá az építkezéshez.
Ókori előváros
Mélységes mély a múltnak kútja – ellenben ha valaki Óbudán beledöf egy ásót a földbe, kis túlzással azonnal római emlékeket talál. Feltárni, elemezni és megőrizni azonban csakis szakavatott tudósok képesek őket. Dr. Láng Orsolya PhD régész, főmuzeológus fogad bennünket, és kísér a feltáráshoz. Több mint húsz éve kutatja a területet.
– Ez a környék Aquincum úgynevezett „territóriuma” – mondja. – A Bécsi út, amely ma is a völgyben fut, már a római korban is fontos útvonal volt. Ennek mentén, főleg a hegyoldalon, bukkannak fel a villagazdaságok – tulajdonképpen tanyaszerű telepek. Szép sorban jönnek egymás után, így valószínű, hogy egy elővárosi, kertes, gazdálkodó övezetet alkottak.
A földrétegben színes jelek mutatják, honnan került elő régészeti lelet
A hegyoldali rész, ahol állunk, húsz éve még egy nagy mező volt: korábbi téeszterület. Amikor megkezdődött a parcellázás, Láng Orsolya és csapata nekilátott a régészeti kutatásnak. Már az első terepbejárásnál találtak ókori cserepeket, az árok falából pedig római téglák álltak ki.
Egyértelmű volt, hogy itt valamit rejt a föld.
A 2004-ben kezdődött munkálatok során aztán az erdő alatt egy középkori település, az Óbudaörs nevű falu maradványa került elő. Lejjebb egy kora császárkori falusias telep bukkant fel, késő kelta eredetű, félig földbe mélyített veremházakkal. Több mint tíz éve azonban egy nagy méretű, késő római kori épületre bukkantak.
Középen kőlapos udvarral, körben helyiségekkel, falfestménytöredékekkel, ablaküveggel, padlófűtés-maradványokkal és sok éremmel. Alatta ugyanennek a falusias telepnek a felszámolt házai feküdtek. Így vált világossá, hogy itt is egy villagazdaság állt, akárcsak a szomszédban. A régészek aztán újabb részeket tártak fel a mostani beruházáshoz kapcsolódóan.
– A villa mellett ez a most feltárandó, önálló épület is előkerült – mutat Orsolya a frissen megtalált romra. – Nagy, majdnem négyzetes alaprajzú, valószínűleg gazdasági célú raktár. Egyelőre csak a felső omladékrétegen vagyunk túl, de a falak alapjai már láthatók.
Minden részlet értékes
Hogy indult az ásatás? Először egy munkagép érkezett, és lehúzta a felső, sárgásbarna réteget, amit még a téesz hordott ide, ezért nincs semmi régészeti értéke.
– Mi végig ott álltunk mellette, és amint bármi gyanús jelent meg – például az első kövek vagy más szerkezeti jelek –, azonnal leállítottuk a gépet – mondja Láng Orsolya. – Onnantól kézzel dolgozunk tovább. Először feltártuk az egész felületet. A feltárást végző kollégák is szakemberek, de ott álltunk fölöttük, és mindig megbeszéltük, mennyit lehet még bontani.
Ezerhétszáz éves vágóeszköz
Mi is gyakran beállunk, hogy lássuk, hol ér véget a fal, és hol kezdődik az omladék. Akkor is csákányozunk, ha egy kicsit fázunk – nevet. – Én kijövök már reggel, és megnézem, hogy állunk. A technikus kolléganőm, aki a dokumentálásban is segít, állandóan itt van, mert nekem néha el kell rohannom az egyetemre órát tartani, a múzeumba vagy egy másik ásatásra.
Most például tízkor online megbeszélésem lesz horvát kollégákkal, mert közös kiállítást készítünk elő. És persze folyamatosan jegyzetelünk, fotózunk, csomagoljuk a leleteket. Minden részletet dokumentálunk.
Tárgyakból egy egész élet
Amikor a feltárás teljes, a területet az örökségvédelmi hatóság döntése nyomán várhatóan visszatemetik. Ezután épülhet rá az új beruházás. Az ókori falak a legjobb helyen a földben vannak: eddig is jól megőrződtek kétezer év alatt, és így lesz ez ezután is, lehetővé téve a későbbi régészgenerációk számára is a kutatást. Viszont megmaradnak az itt talált tárgyak: az épület vagy a terület „szemete”. Kerámia, állatcsontok, fémeszközök, érmék.
– Ezek mind mesélnek nekünk – mondja a régész. – Találtunk lakóépületből származó berendezési tárgyakat, ruhakapcsoló tűket, azaz fibulákat. Az érmék száma már kétszáz fölött jár. Nagyon változatos a kerámiaanyag is – ezek főleg konyhai edények töredékei. A római korban ugyanis nem volt szemétszállítás, és mindenki oda tette a hulladékot, ahova tudta. A tárgyakból pedig vissza lehet fejteni egy terület történetét.
Az apró leleteket összegyűjtik, a megtalálásuk helyét pontosan rögzítik. Ezeket mi, laikusok is látjuk: apró, színes jelölések a falakon vagy azok tövében, mert nem mindegy, milyen mélységből és honnan bukkantak elő. A tárgyak a múzeumba kerülnek, restaurálják őket, nyilvántartási számot kapnak, és később akár kiállításon is szerepelnek.
Várjuk a szoborfejet
Fotós kollégámmal lemászunk a frissen feltárt római romokhoz. Kölcsönkapok egy apró spaklit, és kapirgálok kicsit, hátha előbukkan valami hatalmas érték. Persze semmit nem találok, és számomra viszonylag keveset mesélnek a kövek. A szakembernek azonban sokkal többet.
Fémeszközök, ruhakapcsok (fibulák) és ókori érmék – szépen rendszerezve
Például tudják már, hogy ezen a környéken a leszerelt katonák gyakran kaptak földet. Aki letöltötte a huszonöt évet a légióban vagy a segédcsapatoknál, pénzt és rendszerint birtokot is kapott. Ez biztos bevételt jelentett neki, mert nemcsak saját ellátásra termelt, hanem piacra is.
Valószínű, hogy a villa tulajdonosa is eredetileg veterán katona volt. A szolgálat alatt összegyűjtött pénzből és a végkielégítésből futotta arra, hogy tanyagazdaságot építsen és fenntartson. Ide költözött a családjával. Rabszolgából nem sok lehetett, de egy-kettő biztosan akadt.
A hegy túloldalán olyan területet is feltártak, ahol szőlőművelés nyomai kerültek elő. Láng Orsolyáék itt is rengeteg olyan eszközt találtak, ami közvetlenül a gazdálkodáshoz kapcsolódik: láncokat, szőlőmetsző késeket, csákányokat, kalapácsokat. Ezek mind arról beszélnek, hogy itt buzgón művelték a földeket és tenyésztették a haszonállatokat.
– Hogy pontosan kinek a tulajdonában lehetett ez az épületegyüttes, azt egyelőre nem tudjuk – mondja a régész. – Viccesen azt szoktuk mondani, hogy most az omladékot nézzük, és „várjuk a szoborfejet”. Mert ezekből a törmelékrétegekből néha szó szerint kipotyog egy szobortöredék. A rómaiak rengeteget újrahasznosítottak, sokszor a saját romjaikat is visszahordták építőanyagnak.
Így fordul elő, hogy az omladékból egyszer csak előkerül egy fej, egy kéz vagy egy díszítőelem darabja. Mindig ott a lehetőség, hogy valami egészen különleges bukkan elő.
A régész és a római precizitás
Láng Orsolya tízéves korában döntötte el, hogy régész lesz – és ezt a vágyát nem is nőtte ki. Ebben sokat segített, hogy gyerekkorában Líbiában töltött néhány évet.
– A tengerpart menti szakasz tele van elképesztően jó állapotú római városokkal: a sivatag őrizte meg Leptis Magnát vagy Sabratha romjait. Pompejivel is simán felveszik a versenyt! Nápolyban is tanultam jó ideig, lehetőségem volt ott is alaposan körülnézni.
De a líbiai partvidék római emlékei… az teljesen más liga – mondja Orsolya. – Miután „kiestem” az egyetemről, ide „estem be”. Már az egyetem alatt részt vettem az Aquincumi Múzeum ásatásain, a szakdolgozatom is a múzeum anyagára épült.
Dr. Láng Orsolya PhD régész és főmuzeológus vezeti az ásatást
A régész eddigi legérdekesebb feltárásának helyszíne a polgárváros nyugati oldala – ahol ma az aquincumi vasúti megálló áll. Egy nagy méretű épület került elő, mozaikpadlóval. Ez ritka errefelé: körülbelül nyolcvanévente bukkan fel egy-egy újabb darab.
De volt, amikor nagyjából negyvenfős temetőt talált a csapatával. Ez azért lett izgalmas, mert sok eltemetett viselte valamilyen betegség nyomát. Volt köztük törpe növésű, mások csontjain pedig a túlzott fizikai terhelés jelei látszottak.
A rómaiakra mindig lehet számítani
– Itt most, persze, nagyjából tudtuk, mit keresünk – mondja Láng Orsolya. – A rómaiak megbízható társaság voltak, precízek, bürokratikus, kiszámítható közigazgatással. Rájuk mindig lehet számítani! Ha azt mondjuk, hogy a római épületnek itt lesz a sarka, akkor az ott is lesz.
Most azt várjuk, hogy a mai felmérés után elkezdjük felszedni az omladékot az épület belsejéből. Nagy kérdés, mit találunk alatta. Meglesz-e a padlószint, vagy már alatta járunk?
Sok a kérdés – és ez táplálja a kutatás izgalmát. Orsolya szerint minden ásatás hoz valami újat: mindegyiknek megvan a maga érdekessége és meglepetése. Ez az, ami miatt nem lehet megunni ezt a munkát.
És ahogy ezt kimondja, talál is egy apró cserépdarabot a római rom padlószintjén. Kis tisztogatás után féltőn simít rajta végig – a lelet ezerhétszáz éve várt erre a pillanatra.
Kapcsolódó: 5 mitikus hely, ami valóban létezett
Fotó: Németh Gabriella
