Ha valaki ma találkozik vele, azt hiszi, Jolinak csak megszületnie volt nehéz, pedig sok nehézség van a háta mögött. Tizenhét évesen gyámügyi engedéllyel ment férjhez, és gyors egymásutánban született két lánya. Eleinte a szülei cukrászdájában dolgozott, majd az érdi köz­ségházán lett előadó. A munkahelyén egymásba szerettek az egyik kollégájával, de egyikük sem akarta a családját szétrobbantani, ezért úgy döntöttek, még azelőtt véget vetnek a románcnak, hogy az valójában elkezdődne.

A sors felülírta az elhatározást, mindkettejük házastársa szerelembe esett valaki mással, így mégis válás lett a vége, és Joli másodszor is férjhez ment. Együtt dolgoztak a férje éttermében, született két fiuk, nagy szeretetben nevelték az összes gyereket. Az ezredforduló után a gazdasági változás érzékenyen érintette a vendéglátósokat, és Joliék úgy próbáltak előremenekülni, hogy nyitottak egy ingatlanirodát, ami a 2008-as válságig jól ment, ám utána küzdelmes évek következtek.

Muszáj felállni

Az igazi csapás mégis akkor érte a családot, amikor 2012-ben meghalt Joli férje. A vállalkozás motorja és lelke a férfi volt, így a család úgy döntött, felszámolják az irodát.

– A mi házasságunk tényleg csodálatos volt, nagyon szerettük egymást, minden klappolt, és amikor egyedül maradtam, azt sem tudtam, mit csináljak. Elkezdtem angolul tanulni, de nincs jó nyelvérzékem, hiá­ba foglalkoztam vele rengeteget, egyik fülemen bement, a másikon kijött. A fiaim jártak kettlebellezni, szóltam nekik, hogy kérdezzék meg, vajon egy idős, túlsúlyos nő is mehet-e, az edző pedig azt felelte, hogy persze.

Jóformán semmiféle sportolói múltam nem volt, általános iskolás koromban tornáztam, de ezt követően hosszú évtizedeken át semmit nem mozogtam.

Egy időben eljártam a barátnőmmel női tornára, csak valahogy az abbamaradt. A kettlebell azonban már az első alkalommal szerelem volt. Inspirált, hogy én voltam a legidősebb, és élveztem, hogy fiatalok között lehetek.

A heti négy edzés időpontja szent

Sokan tartanak ettől a mozgásformától a nagyobb súlyok miatt, meg féltik az ízületeiket, derekukat, de ha csak nincs valakinek nagyon komoly egészségügyi problémája, akkor ez mindenképpen jót tesz. Négy éve edzettem, amikor már nem lehetett tovább szemet hunyni a csípőfájdalmaim felett, megoperáltak, azóta van csípőprotézisem. Az orvosom el volt ájulva, hogy kettlebellezek, és biztatott, hogy csináljam tovább.

Visegrádra kerültem rehabilitációra, és ott is mondták az orvosok, hogy egészen másképp viselem ezt az egészet, mint a többi idős beteg. Valóban sokkal hamarabb rendbe jöttem, és ezt a sportnak köszönhetem. Azóta is minden hétfőn és szerdán megyek belles edzésre, pénteken pedig egy saját testsúlyos és egy mobilizáló tréningre.

A pandémia sem fogott ki rajta

Az életmódváltás gyakran ott bukik el, hogy sokan nem tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez. Joli azok közé tartozik, akik nem hagyják magukat, és mindig a lehetséges megoldást keresik. Amikor betört a Covid, és bezártak az edzőtermek, kutyasétáltatás címszóval elkezdett gyalogolni a sógornője lányával.

Kapcsolódó: Így maradhatunk egészségesek hetven felett is

Fokozatosan egyre többet mentek, idővel mindennap megvolt a nyolc-tíz kilométer. 2021. január elsején a barátaival felmentek a budaörsi Kálvária-dombra, és közös pezsgőzéssel köszöntötték az új esztendőt. Négyen-öten voltak, remekül érezték magukat, és megállapították, hogy gyakrabban kellene ilyet szervezniük. A gondolatot tett követte, elmentek együtt túrázni, majd úgy döntöttek, meghirdetik a dolgot nagyobb körben is, ebből nőtte ki magát a Dózis Túraszakosztály.

Jolinak a túrázással kapcsolatban sem volt semmiféle rutinja, a lelkesedése viszont kikezdhetetlennek bizonyult.

Ő szervezi a túrákat: utánaolvas a különböző útvonalaknak, körtúráknak, kihirdeti az időpontot, segít a többieknek, hogy mindenkinek jusson fuvar, és persze ott van minden alkalommal.

A Dózis Túraszakosztály lelke Joli

Eleinte a kettlebelles edzőtársak mentek, aztán csatlakoztak hozzátartozók, barátok, mostanra lett egy állandó túravezetőjük is, Joli egyik fiának a barátja. A korosztály vegyes, akadnak kisgyerekek meg nyugdíjasok is, és sokan mennek kutyával. Négy év alatt ötvennyolc túrát teljesítettek, volt, amikor több mint ötvenen kirándultak együtt.

A külsőségekre is adnak: mindenkinek van pecsételőfüzete, ebben vezetik, melyik alkalommal hol jártak, Joli csináltatott szilikon karkötőt, kis jelvényt, és az évadzáró túrán apró ajándékot kap az, aki a legtöbb kiránduláson vett részt az évben.

Csak egy kör

Nyugdíjasként viszonylag sokat internetezik, de ötleteket is merít mindabból, amit lát. Amikor például arról olvasott, hogy vannak, akik rendszeresen körbegyalogolják a Balatont, azonnal megtetszett neki a kihívás, és rábeszélte az egyik barátnőjét, hogy csatlakozzon hozzá.

– Lefoglaltam a szállásokat előre, mert annál jobban szeretem a biztonságot, semhogy majd megállunk valahol, és ott alszunk. Mindent előre megterveztem, leszerveztem, és ez azért is bizonyult jó döntésnek, mert mindig megvolt a cél, odáig el kellett mennünk akkor is, ha nagyon elfáradtam. Indulás előtt pár nappal kiment a barátnőm lába, de addigra én már annyira akartam ezt az egészet, hogy azt mondtam, ha nem jön senki, elindulok egymagam.

A család meg a barátok ezt nem engedték, inkább beosztották, hogy egymást váltva ki hol fog kísérni, és végül nagyon-nagyon jól sikerült az első Balaton-kör! Tapasztalat híján nyolc napra terveztem, ami kegyetlen volt, komoly távokat kellett menni tízkilós hátizsákkal. Ráadásul az első napon egy nagy útkereszteződésnél fel volt törve a járda, én meg annyira néztem, hogy merre kell menni, hogy hasra estem, ömlött a vér mindkét kezemből.