Édesapám

Egy gyereket megérteni, meglátni, hogy miben tehetséges, és segíteni, hogy arra a pályára kerülhessen, talán a szülők egyik legfontosabb feladata. Aki a tehetsége alapján választ hivatást, az gyakorlatilag egy napot sem fog dolgozni. Abban, hogy a sorsomat élhetem, komoly szerepe van a szüleimnek, mert észrevették bennem azt a bohócot, aki színpadra termett.

Édesapám – aki egy világfi volt – rajongott a bűvészetért, ő alapította a hazai Bűvész Klubot, emellett a magyar teniszválogatott szövetségi kapitánya és edzője is volt. Színésznő szerettem volna lenni, de ő azt mondta: „Színésznőként ezerből egy leszel, bűvésznőként viszont nem lesz párod.” Már negyvenkét éve elment, de nincs olyan fellépésem, amikor gondolatban ne lenne ott velem.

Édesanyám

Tőle egyrészt azt a tanítást kaptam, hogy tudjam, ki vagyok, mire vagyok képes, és sose tekintsek jobbra vagy balra, ne nézzem, más mit csinál. Neki köszönhetően nagyon fiatalon elmélyedtem az önismeretben, a fellépések, a sikerek miatt pedig önbizalomra tettem szert. A másik, amit mindig mondott, hogy ne erőszakoljak ki helyzeteket. Ha valami az enyém kell hogy legyen, úgyis az enyém lesz, mert dolgozni fogok érte. Apróságnak tűnik, de például régóta szeretnék olajjal festeni.

Anikó kislányként az imádott szüleivel

Gyerekkorom óta jól rajzolok, ezt a tudást divattervezőként is gyakoroltam, de a festés vágyát csak forgattam magamban. Majd egyszer csak láttam egy hirdetést a közösségi médiában, és már hívtam is a festőnő számát, aki akkor indított tanfolyamot. Franciául is szerettem volna megtanulni – ez lesz a hetedik nyelv, amelyen beszélek. Erre teljesen véletlenül kiderült, hogy a festőnőm franciatanár, úgyhogy már nyelvet is tőle tanulok.

Kapcsolódó: „Minden férfi mellett más nő lehettem” – Asztrobeszélgetés Ungár Anikóval

Választani

A karrierem kellős közepén érkezett egy visszautasíthatatlan ajánlat: egy Las Vegas-i szállodában egy saját, nagyszabású show-t rakhattam össze. Kitaláltam a koncepciót, már a több évre szóló szerződés aláírásánál tartottunk.

Büszke anyaként fiával, Gáborral

Harmincöt éves voltam, és hirtelen arra gondoltam, hogy én valójában anya szeretnék lenni. Ha ezt a show-t elkezdem, öt év, mire gyermeket vállalhatok. Lemondtam az egészet. Volt belőle botrány, de nem érdekelt. Végül öt év múlva született meg a fiam, Gábor (Baronits Gábor színész – a szerk.),

de neki kellett hozzánk megérkeznie.

Anyának lenni

Egyszer egy eseményen Schubert Évával beszélgettem, ott volt velem a kisfiam is. Éva hirtelen azt mondta, de sajnálja ezt a szép gyereket. Kérdezem, miért. „Mert egy ilyen erős karakterű anya félő, hogy elnyomja a személyiségét.” És ez volt az a mondat, amely teljesen átformálta a fiammal való kapcsolatomat.

Ettől kezdve még inkább partnerként kezeltem Gábort. Mindenről megkérdeztem a véleményét, bizalmat adtam neki. Nem elkényeztetve, hanem építve a személyiségét, hogy önmaga lehessen. Így felnőtt korára olyan erős bástyákat kapott, mint én a szüleimtől, és igazán különleges kötelék fűz minket egymáshoz. 

Varázsolni

A hetvenes évek elején az első férjem, a fotóművész Szebeni András meggyőzött, hogy a bűvészkedés nem komoly műfaj, ezért – a szerelemnek megadva magam – négy évre abbahagytam. András szerint zöld kendőből pirosat csinálni túl könnyű siker, én meg mellette elfelejtettem, hogy ez igazából milyen nagy dolog.

Elvarázsolni a közönséget, visszavinni a gyerekkorukba, amikor még hittek a csodákban – erre óriási szükség van ma is. Apukám a döntésem miatt négy évig nem beszélt velem. Mindössze annyit jegyzett meg: „Azért kár, hogy nem bűvészkedsz, mert neked csak fel kell menned a színpadra, már az is elég lenne. Nemhogy még bűvészkedsz is.” Hamarosan újra színpadon álltam. Soha nem bánok meg semmit, de ez a kimaradt négy év az édesapámmal örökre hiányozni fog.

Gáborral Közös Fotó: Amega Wedding Stories