Mindig úgy érzem, ha sikerül elérnem a vonatot, megmenekülök. Elsősorban az idegbajtól, a napi hajszától. Mintha azzal, hogy felkapaszkodom a vaslépcsőn, egyben ki is szállnék a mókuskerékből…
Ősz elején kaptam három nap eltávot a családomtól, hogy magamban lehessek. Egy szürke, csepergős kedd reggel nekilódultam. Kivételesen nem loholtam, mint egy kiöregedett versenyló, szépen elértem a buszt, majd a villamost, és időben eljutottam a Délibe!
Hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek a bő negyedórával, ami hátravolt még az indulásig.
Ezt meg kell ünnepelnem! – gondoltam vakmerően, és beálltam a pékség előtti sorba, hogy kapucsínót és örök kedvencemet, a csokiban és színes cukorgolyócskákban szemérmetlenül meghempergetett kakaós csigát vegyek. Ilyet korántsem tanácsos ötven fölött fogyasztani, de a kiöregedett versenylovaknak is jár jutifalat. Bár ennyi erővel nyilván kockacukrot is ehetnék kilószám, de a csiga íze a szabadság maga, és én most szabad leszek!
A pékség előtt a sor kínzó csigalassúsággal haladt, már bemondták a vonatomat, mire végre a kezembe nyomták a kapucsínós papírpoharat, és a dzsekim zsebébe gyömöszöltem a péksütit.
Kapcsolódó: Termeljünk együtt antistresszhormont! – Rácz Zsuzsa írása
Nyakamba kaptam a lábam, futás. Közben ugyan érzékeltem, hogy a kapucsínós pohárnak, hiába készült elvitelre, mintha nem zárna tökéletesen a teteje, de nem volt ezzel időm foglalkozni. Elértem a vágányon álló szerelvényig, csurig tele volt a vonat kirándulni induló nyugdíjasokkal.

Illusztráció: Fortepan / Antal Gábor
A klasszikus vaslépcsővel rendelkező vasúti szerelvényre kellett feljutnom. A lépcső magassága régen fel sem tűnt. De mióta fáj a térdem, rájöttem, hogy ez egy teszt: ha fel bírsz lendülni rá, része lehetsz az utazóközönségnek, ha nem, ennyi volt, mehetsz gyalog. Ezért is érdemes a combizmokat – is – edzeni, hogy ha megéred az ingyenes vonatozás életkorát, képes légy felszállni rá.
Kapcsolódó: Fohász a villamoson – Rácz Zsuzsa írása
Megragadtam hát a lépcső korlátját a jobb kezemmel, a balban figyelt a kapucsínós pohár. Elképzeltem, ahogyan majd a Budapestről kihúzó szerelvény ülésén megeszem a csokis csigámat és megiszom a kávémat, miközben kegyesen integetek a hétköznapoknak, pá! Lendületet vettem, mint egy olimpiai lóugrás előtt,