A tisztítókúrák legnagyobb előnye a felesleges kilókkal való leszámolás mellett, hogy fiatalos külsőnket is megőrizhetjük velük. Feszesebbé és bársonyosabbá válik a bőr, visszanyeri üde, pirospozsgás színét, eltűnnek a pattanások.

Reggel 8 óra 

Habos kávé, gazdagon rakott palacsinta, csokis gabonapehely – ezek azok a reggelik, amiket most félre kell tennünk, hogy szervezetünket egy kicsit tehermentesítsük. Hogyan? A kevéske diétás falat után használjuk fel a reggeli idejét egy szuper szépségrituáléra, ami eltereli a gondolatain­kat a finomságokról.

Zuhanyozás közben körkörös mozdulatokkal masszírozzuk át alaposan a testünket. Húzzunk fel ehhez luffakesztyűt, ami még jobban serkenti a bőr vérkeringését, és segíti a salakanyagok, valamint az elhalt hámréteg távozását. Tusolás után kenjük be magunkat pár csepp testolajjal vagy kókuszzsírral, ami élénkít, és fokozza az anyagcserét. 

Amit ajánlunk: Saloos Bio Body And Massage Oils Lymfa Fit, 2530 Ft

Délelőtt 10 óra

Használjuk ki a délelőtti napsütést egy frissítő, relaxáló kényeztetésre. Üljünk ki tíz percre a napra, lélegezzünk mélyeket a hűs levegőből, élvezzük, ahogy a természeti elemek átjárják és feltöltik a testünket. Majd visszatérve a munkába, mielőtt újra nekikezdenénk a feladatoknak, fújjuk be az arcunkat ásványi anyagokban gazdag permettel. A hialuronsavat tartalmazó permet kiváló választás, mert hidratál, helyreállítja a bőr pH-értékét, és pillanatok alatt felfrissít. 

Amit ajánlunk:  Eucerin Hyaluron arcpermet, 4410 Ft

Déli 12 óra 

Az ebédszünet is igen nagy kihívás elé állít bennünket, ha dié­tázunk, de ennek átvészelésére is van ötletünk. A többfogásos menü elhagyásával most spórolhatunk egy kis időt, a felszabadult félórában pedig tehetünk egy rövid sétát. Ezalatt kenjük be a kezünket alaposan ápoló olajokat, hatóanyagokat tartalmazó kézkrémmel, masszírozzuk is át alaposan a munkában elgémberedett ujjainkat. Így bőrünk feltöltődik, ápolt, feszes, illatos lesz, és az ízületeink is felélednek a rövidke ­tornától. 

Amit ajánlunk: Alverde Zitronentraum kézápoló fluid citrommagolajjal és bionyírfalével, 749 Ft

termékek bőrfeszesítés

Délután 17 óra 

A modern életmód egyik legnagyobb kihívása a mozgás­hiány. Az ülőmunka és a képernyő előtt töltött hosszú órák miatt egyre kevesebbet mozgunk, aminek következtében nemcsak az alakunk, hanem az egészségünk is kárt szenved. A mozgásszegény életmód következményei – például az anyagcsere-lassulás, a narancsbőr vagy a helyi zsírlerakódások – már fiatal korban is jelentkezhetnek.

A jó hír az, hogy a tudatos életmódváltást nem csak az edzőteremben vagy a tányérunkon keresztül támogathatjuk: a tudományos alapokon nyugvó, természetes összetevőket tartalmazó, alakformáló készítmények hasznos kiegészítői lehetnek a folyamatnak, és segíthetnek hatékonyabbá, eredményesebbé tenni a változást.

A kettős hatású készítmény segít a problémás helyeken (has, comb, fenék, csípő, derék) kialakult zsírlerakódást látványosan csökkenteni, kialakulását meggátolni, és egyidejűleg a narancsbőr és striák elleni harcban is bevethető. Hazaérve a munkából kenjük be magunkat a készítménnyel, és pihenjünk így egy picit betakarózva.

Amit ajánlunk: Dr. Kelen Fit Figure 2 in 1 zsírégető cellulit gél, 2699 Ft

Este 20 óra

A modern orvostudomány nagyon sokra tartja a sókristályok gyógyító hatását, mert például az ásványi anyagokban gazdag holt-tengeri só magnéziumot, kalciumot, káliumot és brómot is tartalmaz. A nagy szemű sókristályok hatékony bőrradírként működnek, eltávolítják az elhalt hámsejteket, a lerakódott szennyeződéseket, visszaállítják a bőr természetes puhaságát, és fokozzák a vérkeringést. Az esti rituáléba böjt alatt mindenképpen érdemes beiktatni egy alapos ­peelinget.

Amit ajánlunk: The Body Shop brazil cupuaçuolajos, sós radír, 11 990 Ft

Egy kis extra

Ha van rá módunk (például hétvégén vagy munkából hazaérve), pihenjünk egy félórát. Jól takarjuk be magunkat, és tegyünk egy melegítő palackot a hasunkra, ami segíti a máj méregtelenítő munkáját. Hetente egyszer pedig látogassunk el egy szépségszalonba, ahol speciális kezelésekkel szembeszállhatunk a helyi zsírlerakódásokkal és a striákkal.

Kapcsolódó: Ülőmunkát végzel? Ez a 10 gyakorlat segít, hogy ne fájjon mindig valamid

Illusztráció: Getty Images

Ajánlott videó