Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

A külföldön élő levélíró arról kérdezte Vekerdy Tamást, hogy nem árt-e a gyerekeknek, ha már féléves korukban bölcsődébe adják a kicsiket, és akár napi 9 órára a bölcsi dadusaira bízzák őket:

Kérdésem röviden: jó lenne-e a kilencórás bölcsőde hat hónaposan minden kisbabának? Jelenleg Nyugat-Európában dolgozom, és azt látom, hogy itt az az általános gyakorlat, hogy maximum fél év után, de néha ennél egy-két hónappal korábban is visszamennek nyolc órában dolgozni az anyák (ami az utazással együtt általában bő kilenc óra távollét). A négy-hat hónapos kicsiket bölcsődébe adják, de előfordulhat az is sokkal ritkábban úgy látom, hogy dadát keresnek a kisbabához. (A Nők Lapjában is olvastam erről a választási lehetőségről D. Tóth Kriszta Lola babáról szóló kedves írásaiban.)

Azt is hozzá kell tennem, hogy én úgy látom, a lét- és jogbiztonság és az átlagkeresetek nagysága következtében (vagy más okból?) a nyugat-európai emberek nyolc óra munka után pihentebbnek tűnnek, mint a mindig hajszoltnak látszó magyarok.

De mégis! Itt feloldhatatlan ellentétet látok, mert szerintem is nagyon fontos, hogy a nőknek is lehessen hivatásuk, karrierjük, ez számomra is alapvető, lényeges része az életemnek, de ugyanakkor azt tapasztaltam és tanultam, hogy a gyerek életében rendkívül fontos az első két-három év, az ekkor kialakuló stabil érzelmi kapcsolatok, melyek az intellektuális képességek kibontakozásának is alapját adják.

Itt úgy látom, mintha nem is tudnának ennek fontosságáról a magasan képzett családok, nők sem. Nem inkább a távmunka és a részmunka lenne a jobb megoldás? (Nálunk sokszor úgy írnak gazdasági szaklapokban az anyaságról, mintha ez csak valamiféle gazdasági hátráltató tényező lenne, holott, szerintem, amikor az anyák gyerekeiket nevelik, egyben a gazdaság erejét is növelik, mert belőlük lesz majd a jövő „munkaereje”.)

Szóval: mi a megoldás?

Otthon maradni legalább két-három évig (több gyerek esetén még hosszabb ideig), feladva a hivatást, az érvényesülés lehetőségét (vagy legalábbis sokat feladva belőle), vagy pedig igénybe venni már mindjárt az első gyerek négy-hat hónapos korától a bölcsődét vagy a dadát?

Vekerdy Tamás véleménye a korai bölcsődéről

„Ahol élet van, ott ellentmondás van!” – mondja C. G. Jung, a huszadik század jelespszichiátere. Fontos-e a kisgyerek életében az első három év, meghatározó jelentőségű-e további fejlődése, kibontakozása szempontjából. A vizsgálatok, a tapasztalatok és a költői leírások meglehetősen egyértelmű választ adnak erre a kérdésre: igen, nagyon fontos. Fontos a testi és lelki értelemben vett biztonság, ami körülveszi már úgyszólván magzati korától a gyereket, fontos a személyhez fűződő kapcsolat és kommunikáció.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy mostoha körülmények között is, ha az anya (vagy, mások szerint, egy másik, de állandó és biztonságot adó személy) jelen van, a gyerek jobban, kedvezőbben fejlődik, mint sokkal jobb, de kevésbé személyes, intézményi keretek között. (Persze az intézmény is törekedhet arra, hogy személyhez kötődő érzelmi biztonságot alakítson ki; erre világszerte ismertté vált magyarországi példa Pikler Emmiék Lóczy utcai intézete.)

Igen, az eszményi és a családdal éveket, évtizedeket töltő (saját életét általában feláldozó!) dadus is válhat ilyen állandó biztonságot adó személlyé, „érzelmi kemencévé” – de azért Júlia dadája a Rómeó és Júliából éppen úgy a múlté, mint a régi orosz regények és színdarabok dadusa (és ebben a formában mindig is a gazdagok kiváltsága volt).

Ugyanakkor én is úgy gondolom, hogy a nők emancipációjának megkerülhetetlenül fontos lépése a saját élet, a saját pálya kialakítása, felépítése, megőrzése.

Tapasztaltam, hogy a gyereknek sem tesz jót az összeszorított fogú „anyai áldozat”, ismerjük a lakótelepeken gyerekükkel bezárt „zöld özvegyek” kínjait (és netán kialakuló depressziójukat, vagy éppen alkoholizmusukat).

Ezekben az ellentmondásos helyzetekben csak egyéni megoldások működnek jól, megkerülhetetlen az individuális döntés, amely akkor igazán szerencsés, ha tényleg az anyából fakad és nincs kiszolgáltatva sem a férj, sem az anyós, sem saját anyja vagy más enyhén vagy erősebben presszionáló „tanácsainak” (amelyeknek mélyén általában féltudatos vagy tudattalan feszültségek és vágyak húzódnak meg, és minél tudattalanabbak ezek, annál erősebben akarják magukat érvényesíteni).

És: nem kell véglegesen dönteni!

Lehet – sőt: kellene! – próbálkozni és rugalmasan engedni a tapasztalatoknak. Mindenesetre: az, hogy az anya is jól érezze magát a bőrében, rendkívül fontos a gyerek, a gyerek biztonságérzete, derűje szempontjából is! (És: derű nélkül, öröm nélkül – mint a legfrissebb kutatásokból tudjuk – nincs fejlődés, nincs életre szóló tanulás, nem bomlanak ki a magunkkal hozott képességek.)

A Nők Lapja 2006/38-as lapszámában Vekerdy Tamás arról ír, hogyan hat a kicsikre a bölcsőde (Fotó: Nők Lapja archívum)

Ami a távmunkát és a részmunkát illeti: igen, nagyon fontos volna a jól szervezett lehetőség ilyesmire – Japánban például tudomásom szerint ezt már régen megoldották. De itt fontos a jól szervezettség, mert Magyarországon gyakran tapasztalhatjuk, hogy ha akad is ilyen munka, esetleg hónapokig nincs, aztán éjjel-nappal kell csinálni…

Azokat az anyákat is ismerjük, akik megtartják „kevés bejárást” igénylő állásukat, abban a hitben, hogy ezt minden további nélkül el fogják tudni látni csecsemőjük mellől is. De ez általában nincs így, az ilyesmi nagy feszültséggel jár, és gyakorta sokkal többet árt, mint használ, anyának és gyerekének – és a köztük lévő kapcsolatnak – egyformán.

Kapcsolódó: Vissza a munka világába – Mikortól beszélhetünk bölcsődeérettségről? 

Forrás: Nők Lapja archívum (2006/38. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images