Mandulaműtét duplán

Amikor gyerek voltam, anyukám az iskolatelevíziónál (a Magyar Televízió alosztálya volt – a szerk.) dolgozott, ahol ismeretterjesztő műsorokat is készítettek gyerekeknek. Szerettek volna egy kisfilmet arról, milyen, ha egy gyereknek kiveszik a manduláját. Valamiért nem találtak egy kilencéves kislányt erre a feladatra, és a rendező megkérdezte anyukámat, hogy alkalmas lennék-e a szerepre.

Végül kiválasztottak, és így lett belőlem gyerekszínész. Két héttel később tényleg kivették a mandulámat, éppen ott, ahol forgattunk, a Heim Pál Gyermekkórházban. Évtizedekkel később, amikor elkezdtem gyerekkönyveket írni, a Csillagfény című könyvben meg is írtam ezt a sztorit, mert viccesnek találtam, hogy kétszer megtörtént ugyanaz, egyszer játszásiból, egyszer meg a valóságban.

Házibuli-robbanás

Egyre több színészi munkám lett a suli mellett, aminek az apukám nem örült annyira. Kompromisszumos megoldásként a Pannónia Filmstúdióba jártam szinkronizálni az iskola után. Gyakorlatilag ott éltem, egyre több feladatot kaptam, köztük a Házibuli című film főszereplőjének, Vicnek a szinkronizálását. Mivel megtetszett a film zenéje, és tudtam, hogy elköltözünk Amerikába, megszereztem a zenéjét, ez szólt a búcsúbulimon.

Kapcsolódó: „Kemény munka, hogy megtudd, ki vagy” – interjú Balázsy Pannával

A mozi hatalmas siker lett, hívtak a Házibuli 2-re is, hogy lennék-e újra Sophie Marceau magyar hangja, de vissza kellett utasítanom, mert akkor már egy amerikai gimnáziumban tanultam. Végül Kökényessy Ági lett örökre a francia színésznő szinkronhangja.

Ahol szárnyalhattam

Kilenc évig éltem Amerikában, két évig gimnáziumba jártam, majd ott végeztem el az egyetemet nemzetközi kapcsolatok–spanyol szakpáron, és még utána két évig kint dolgoztam. Ott jöttem rá, hogy alakítani tudom a sorsomat. Előtte hiányzott belőlem a tudatosság, de Amerikában megtanultam, hogyan rakjam össze magam kis mozaikokból.

Az a környezet szuper arra, hogy az ember építkezzen, fejlődjön.

A rádiós évekre mindig jó érzéssel gondol