Igazi pandákat legközelebb Bécsben, a Schönbrunni Állatkertben láthatunk mi, magyarok, hazánkban ugyanis még soha nem járt élő panda. Az osztrák fővárosba is csak nemrégen jutottak el: az első óriáspandapár 2003-ban érkezett, és maradtak is egészen tavaly év végéig, amikor visszaszállították őket a szülőföldjükre.
Ezután hónapokig üresen állt a schönbrunni pandaház, hogy végül idén április 23-án új lakók érkezzenek Kínából. Lan Yun (magyarul állítólag azt jelenti, hogy „Egy orchidea kegyelme”) és He Feng („A lótusz lehelete”) 2020-ban születtek egy kínai óriáspanda-kutató központban. Sajtóhírek szerint remekül érezték magukat a repülőúton, melynek során bambuszrügyet és bambuszkenyeret kaptak enni, egy hónapon keresztül akklimatizálódtak új otthonukban, és május közepe óta látogathatók.
Kínán kívül a világon összesen tizenkét ország tizenhat állatkertjében élnek óriáspandák – meglehetősen ritka vendégről van tehát szó.
Európában Ausztrián kívül Belgium, Dánia, Franciaország, Németország és Oroszország egy-egy állatkertjében nézhetjük meg őket, ha épp arra járunk.
Edinburgh-ból 2023-ban hazarendelte a pandákat Kína
Évi egymillió dollár bérleti díj
Óriáspandák szabadon kizárólag Kína középső részének mérsékelt övi, sűrű bambuszerdőiben, Senhszi, Kanszu, de legfőképpen Szecsuán tartomány hegyvidéki területein élnek. Természetes lakóhelyük zsugorodása és a bambuszerdők pusztulása miatt egyedszámuk az 1960-as évekre a kritikus ezer alá csökkent, ezért bekerültek a súlyosan veszélyeztetett fajok közé.
A WWF (a világ legnagyobb természetvédelmi szervezete – a szerk.) 1961-ben az óriáspandát választotta kabalafigurájának. A kínai állam hatalmas pandamentő akcióba kezdett, ami sikerrel járt: mára a vadon élő egyedek száma közel megduplázódott, és a pandatenyésztésre szakosodott kutatóközpontokban is több mint hétszáz példány él.
Az ázsiai ország ugyanis régóta tisztában van vele, hogy az óriáspandának köszönhetik, hogy puha hatalomként is befolyást nyerhetnek a világban.
Ami az Egyesült Államoknak Hollywood, Nagy-Britanniának a királyi család, az Kína számára a pandamackó.
Éppen ezért komoly jelentősége van, hogy kinek ad – vagy nem ad – az ország pandákat. Ezt a gyakorlatot „pandadiplomáciának” nevezik, és történelmi beszámolók szerint már a Tang-dinasztia élt vele a 7–9. században. Másfélezer évvel később Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt vezetője ugyancsak a pandadiplomáciához folyamodott, amikor 1957-ben elküldte az első „panda nagyköveteket”, Ping Pinget és Qi Qit, ajándékba a Szovjetuniónak a nagy októberi szocialista forradalom negyvenedik évfordulójának alkalmából.
A pandadiplomácia egyik legnagyobb eseményére 1972-ben került sor, mindössze két hónappal azt követően, hogy Richard Nixon amerikai elnök történelmi látogatást tett Kínában, enyhítendő az akkor már több mint két évtizede tartó hűvös viszonyt a két ország között. Ekkor egy másfél éves pandapár érkezett ajándékként az Egyesült Államokba, és életük végéig ott is maradtak. Japán szintén 1972-ben kapta meg az első pandapárját Kínától, amikor a két ország rendezte diplomáciai kapcsolatait. Kang Kang és Lan Lan a két nagy ázsiai nemzet közötti történelmi megbékélés szimbólumaivá váltak.
Számos példa akard arra, hogy a pandákat Kína feszült diplomáciai kapcsolatok enyhítésére használja (Fotó: Canva)
1984-ben azonban Kína változtatott addigi gyakorlatán, és azóta nem ajándékba, hanem csak kölcsönbe adja pandáit. Ettől kezdve az állatkerteknek jelentős összegeket kellett fizetniük a kínai természetvédelmi programok támogatására. Egy pandapár bérleti díja évente akár egymillió amerikai dollárba is kerülhet, nem számolva az állatok elhelyezésének, gondozásának és a friss bambusszal való ellátásának költségeit.
Az Oxfordi Egyetem kutatói megfigyelték, hogy
az elmúlt években „véletlenül” pont akkor kölcsönöztek pandákat, amikor különböző kereskedelmi megállapodások is megköttettek az országok között.
A kutatók ezt a kínai „guanxi” fogalmával hozták összefüggésbe, amely „mély, kölcsönös bizalmon, lojalitáson és viszonzáson alapuló kapcsolati hálót” jelent, és amely a gazdasági és diplomáciai összeköttetések fejlesztésénél jön igazán kapóra. Ausztrália például 2009-ben kapott pandákat, és ez történetesen egybeesett azzal a szerződéssel, amelynek értelmében a déli kontinens uránércet szállít Kínának.
Kanada és Franciaország 2012-ben jutott pandákhoz, ezt az eseményt is az ausztráliaiéhoz hasonló szerződések kísérték. Skóciában az edinburgh-i állatkertbe is ebben az időszakban érkezett a Tian Tian és Yang Guang nevű pandapár, mégpedig pontosan akkor, amikor nyers lazachús, gépjárművek és energetikai technológia kínai exportjáról folytak a tárgyalások. (Az utóbbi időben lanyhulhatott a kínai érdeklődés az előbb felsorolt termékek iránt, mert a pandákat 2023-ban visszahívták, és azóta sem érkeztek újabbak a skót fővárosba.)
Kína, ugyebár, nem nagyon enged bepillantást a kártyáiba, de szakértők szerint ez a „pandahullám” annak következtében indult el, hogy 2008-ban hatalmas földrengés pusztított Kína Szecsuán tartományában, amely súlyosan megrongálta a Wolong Természetvédelmi Rezervátumot és Pandatenyésztő Központot, így az ott élő állatok számára új otthonokat kellett találni.
Óriási biznisz a pandadiplomácia
Továbbra is akadnak példák arra, hogy a pandákat Kína feszült diplomáciai kapcsolatok enyhítésére használja. Amikor 2014 márciusában a tenger fölött eltűnt a Malaysian Airlines 370-es járata, Kína és Malajzia viszonya megromlott. Még ugyanabban az évben két panda érkezett Malajziába, amit sokan békeajándékként értelmeztek.
Akire viszont megneheztel, azt Kína akár pandamegvonásban is részesítheti.
