Van, aki már a totyogóst is bevonja a korának megfelelő feladatok elvégzésébe, más egyáltalán nem oszt háztartási teendőt a gyerekére annak elköltözéséig, vallva, hogy az épp eleget fog felnőtt korában házimunkát végezni – ahány ház, annyi szokás. Ha tiszta a „szokás”, akkor általában tiszta a „szoktatás” is, tehát ha bennünk letisztult, hogy mit szeretnénk, akkor már valószínűleg könnyen találunk eszközöket is hozzá.

De hogyan tudjuk letisztítani a belső kérdéseinket, és választ kapni azokra? Sok szempontból hasonlóan,­ mintha egy másik emberrel beszélgetnénk. Van olyan, hogy csak összefutunk, és gyorsan át is tudunk beszélni valamit; máskor szükséges egyeztetnünk egy találkozót, időt és teret szánni rá, hogy összehangolódjunk, elmélyüljünk egy-egy kérdésben. Elképzelhetjük, hogy randizunk magunkkal, iszunk egy teát vagy kávét úgy, hogy közben ne vonja el a figyelmünket semmi, tudjuk magunkat kérdezgetni. Például adott esetben arról, hogy mi szól a gyerek házimunkába való bevonása mellett, és mi ellene. Az átgondolás eszközével tisztulhatnak, világosodhatnak céljaink. Ha úgy érezzük, bizonytalanok vagyunk, gyöngék az érveink, érdemes elolvasni pár cikket a témában, körbekérdezni rokoni, illetve baráti körben – nem azért, hogy feltétlenül rájuk hallgassunk, hanem hogy átfuttassuk magunkon a hallottakat, megérezzük, melyik szól hozzánk, melyikkel rezonálunk.

Érdemes átgondolnunk azt is, mit szeretnénk, milyen mintát kövessen a gyerekünk. Velem pél­dául még mindig előfordul néha (bármennyire is dolgozom rajta, hogy ne így legyen), hogy kihallom a mondataim­ból az elhasznált háziasszony szerepét, amikor panaszkodom, hogy mennyi teher van rajtam, de igent mondok további feladatokra. ­Segít ebből kilépni, ha arra gondolok, nem szeretném sem azt, hogy a lányomat lássam ilyen áldozati szerepben, sem azt, hogy a fiaimnak az legyen a norma, hogy a nő végtelenségig terhelhető.