- Országonként változik, milyen bűncselekmények esetén jár a szabadláb a börtönből.
- Az életfogytiglanra ítélt testvérek kihasználnák a kiskaput.
- Magyarországon is van hasonló eset: a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián ügyében dönthetnek.
A szüleik brutális meggyilkolásáért több mint 30 éve, életfogytiglanra bebörtönzött Erik és Lyle Menendez, vagy ahogy a köznyelvben emlegetik őket, a Menendez fivérek hatalmas botrányt kavartak azzal, hogy feltételes szabadlábra helyezésüket kérelmezték.
Az újonnan beiktatott kerületi ügyész, Nathan Hochman mindent megtesz, hogy a súlyos bűncselekményt elkövető testvérek ne szabadulhassanak a börtönből. Úgy nyilatkozott, hogy a fivérek védekezése, miszerint apjuk szexuálisan bántalmazta őket, nem minősül önvédelemnek, és ez nem ok arra, hogy hamarabb szabaduljanak.
Miért kerültek börtönbe a Menendez fivérek?
Az 1968-as születésű Joseph Lyle Menendez és két évvel fiatalabb testvére, Erik Galen Menendez 1989-ben agyonlőtték saját szüleiket, José és Kitty Menendezt Beverly Hills-i otthonukban. A gyilkosságok után alibit biztosítottak maguknak, majd a szüleiktől örökölt pénzből eszelősen költekezni kezdtek.
A rendőrség még ekkor sem gyanakodott, de Erik végül bevallotta a gyilkosságot a pszichiáterének.
A testvérek azzal indokolták tettüket, hogy szüleik tizenkét éven keresztül szexuálisan, lelkileg és fizikailag is bántalmazták őket. A nagy visszhangot kiváltó tárgyalás során bűnösnek vallották magukat, de tagadták az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságot. 1996-ban mindkettejüket gyilkosságért ítélték el, feltételes szabadlábra helyezés nélküli életfogytiglani börtönbüntetést kaptak.

A Menendez testvérek a tárgyalásukon (Fotó: Ted Soqui/Sygma via Getty Images)
Hogyan kerülhetnek feltételesen szabadlábra a testvérek?
A testvérek 2023-ban három részből álló jogi procedúrát indítottak: kegyelmi kérvényt nyújtottak be Gavin Newsom kormányzóhoz, kérvényezték a büntetés kiigazítását, amely lehetővé tenné számukra a feltételes szabadlábra helyezést, és új tárgyalást kértek egy új, az apjukra terhelő bizonyíték alapján.
Emellett arra hivatkoztak, hogy a börtönben jól viselkedtek, sőt rehabilitációs programot hoztak létre a börtönlakók számára, illetve családtagjaik is támogatják őket.
Erik a börtönben megnősült, született egy lánya, akivel alig várja, hogy együtt lehessen. A testvérek ügyvédei új eljárásra irányuló kérelmet nyújtottak be arra hivatkozva, hogy új bizonyítékok merültek fel a testvérek apja által elkövetett szexuális visszaélésekről.
Az ügyész szerint az új bizonyíték nem megfelelő
Bár a döntés végső soron a bíró kezében van, az ügyész, Hochman arra kérte a Los Angeles Megyei Legfelsőbb Bíróságot, hogy utasítsa el a fivérek kérését. Az új bizonyíték egy levél, de az ügyész szerint hamisítvány, hiszen ha a tárgyalás idején meglett volna, az ügyvédek már akkor felhasználják.
A testvéreket március 20-án és 21-én hallgatják meg a bíróságon.
Ha az újraítélési kérelemnek helyt adnak, Menendezék büntetését életfogytiglanra enyhíthetik, a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével. Mivel a testvérek 26 év alattiak voltak, amikor a bűncselekményeket elkövették, a kaliforniai törvények értelmében azonnal jogosultak lennének a fiatalkorúak feltételes szabadlábra helyezésére. Ha ez sem válik be, még mindig kérhetnek kegyelmet.
A bűncselekmény, ami megrázta Magyarországot
Hazánkban is nagy port kavart egy feltételes szabadlábra helyezési ügy, mégpedig Bene Krisztiáné, aki a lúgos orvos néven vonult be a köztudatba. A férfi, aki akkor a Budai Irgalmasrendi Kórház igazgatója volt, 2013-ban volt párját, Renner Erikát otthonában támadta meg. Elkábította és lúgot öntött áldozata hüvelyébe, majd otthagyta.
Renner Erika maradandó, súlyos sérülések árán ugyan, de túlélte a támadást,
ám nagyon sokat kellett küzdenie azért, hogy a jó kapcsolatokkal rendelkező gyerekorvost elítéljék. Kálváriájáról Mérő Vera írt könyvet Lúg címmel. Bene Krisztiánt végül nagy nehézségek árán 2018-ban ítélték 11 év börtönbüntetésre, mellette örökre eltiltották a hivatásától.
Mi garantálja az áldozat biztonságát?
Bene a börtönben szintén jó magaviseletet mutatott, bár tettét soha nem ismerte be, máig tagadja bűnösségét. A büntetése kétharmada 2024 tavasszal járt le, akkor lett volna az első lehetőség a feltételes szabadlábra helyezésre, de pont nőnapon az akkori bíró nemmel szavazott. Most Szokol Attila bíró úgy döntött, engedélyezi a feltételes szabadlábra helyezést,
döntését a nagy felháborodásra tekintettel a Fővárosi Törvényszék közleményben magyarázta meg.
Azzal érveltek, hogy a feltételes szabadlábra helyezés során olyan szigorú szabályok védik Renner Erikát Benétől, amelyek védik majd őt a férfi szabadulása után. Renner Erika azonban így sem érzi biztonságban magát, az aHang pedig petíciót indított (már több mint 50 ezren aláírták), amelyben azt kérik, ne engedjék szabadulni Bene Krisztiánt.
A feltételes szabadlábra bocsátás ítélete még nem jogerős, az ügyészség megtámadta, a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa hoz végleges döntést az ügyben pár hét múlva.
Kapcsolódó: Így zajlik az élet a magyar börtönökben
Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu