Attól, hogy valaki lenézőnek tűnik, még nem jelenti azt, hogy ez szándékos a részéről, akár mi is rosszul vehetjük le a jeleket, például a testbeszédből vagy a mondandóból. Sokszor egészen apró, szinte észrevétlen jelek adják okozzák ezt az érzést.
Például ha valaki túlságosan magabiztos hangnemben beszél, ritkán kérdez vissza, nehezen viseli a lassabb tempót, vagy állandóan meg akarja oldani mások problémáit, még akkor is, ha erre senki sem kérte. A lenéző emberre jellemző, hogy mindig kijavítja, pontosítja a részleteket, vagy úgy fogalmaz, mintha az ő nézőpontja lenne az egyetlen logikus, valamirevaló megoldás.
Biztos, hogy lenéző?
Az önelégült benyomás gyakran abból fakad, hogy az illető belső mércéje magas: sokat vár el magától, ezért – akaratlanul mástól is. Nem feltétlenül akar fölényeskedni vagy megbántani bárkit, egyszerűen másképp kommunikál.
Ez is érdekelhet: 3 csillagjegy, akinek az idei év a határok kijelöléséről szól
A hangsúly, a testbeszéd, a türelmetlenség vagy az érzelmek háttérbe szorítása azonban könnyen azt az érzést keltheti a másikban, hogy „nem vagyok elég jó”. Az asztrológia szerint vannak csillagjegyek, akik különösen hajlamosak erre a félreérthető viselkedésre, még akkor is, ha alapvetően jóindulatú, segítőkész emberek.
3 csillagjegy, aki lenézőnek tűnik, de nem az:



Kapcsolódó: 3 csillagjegy, aki hajlamos túl sok mindent elfojtani
Kiemelt kép: Getty Images