8 jel, ami arra utal, hogy túlságosan önzőek vagyunk a párkapcsolatunkban

Egy párkapcsolat jó esetben a kölcsönösségre épül, de előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor egyikünk egy kicsit önzőbben viselkedik. Ha ez az állapot állandósul, és valamelyik fél túlságosan énközpontú, illetve gyakran viselkedik meggondolatlanul, netán gyerekes módon, az hosszú távon akár a viszony végét is jelentheti.

Néha nem árt egy kicsit megállni és végiggondolni, hogyan viselkedünk a kapcsolatunkban. Mikor kérdeztük meg például utoljára a párunktól, hogy mit szeretne csinálni a hétvégén? Mikor részesítettük előnyben az ő kívánságát? Meghallgatjuk őt úgy igazán, amikor éppen vitatkozunk és nem értünk egyet valamiben? Ha ezekre a kérdésekre a válasz nem vagy nem tudom, akkor érdemes lehet végiggondolni a következő nyolc pontot.

1. Elvárjuk a partnerünktől, hogy meghallgasson minket, de mi nem tesszük meg ugyanezt.

Az egyik nagy hiba, amit elkövethetünk egy kapcsolatban (legyen az szerelmi, baráti vagy családi), az az, hogy csak magunkra figyelünk, és nem hallgatjuk meg a másikat. Nem igazán működőképes az ennyire egyoldalú viselkedés, hosszútávon pedig biztosan megbántjuk a másikat azzal, ha látványosan unatkozunk, miközben ő épp magáról, vagy az aktuális napjáról mesél nekünk. Könnyen elmagányosodhat a partnerünk, ha ezt a magatartást tanúsítjuk.

2. Inkább hallgatunk, mintsem érett módon megbeszéljük a problémákat.

Nem jó módszer, ha a dühünket és haragunkat úgy fejezzük ki, hogy bezárkózunk és duzzogni kezdünk. Tudjuk, hogy nem kellemes dolog konfrontálódni, de még mindig jobb megoldás megbeszélni a problémákat, mint napokig várni, hogy a másik kitalálja, mi a baj. Ne feledjük: a jó kommunikáció az egyik legfontosabb alappillére a párkapcsolatnak.

3. Maximálisan ragaszkodunk ahhoz, hogy a mi meglátásaink a helyesek.

Ha mindig a saját szemszögünkből nézzük a dolgokat, akkor előbb vagy utóbb nem fogjuk megérteni valójában mi is zajlik körülöttünk, de könnyedén elérhetjük azt is, hogy a kapcsolatunknak vége szakadjon. Sose felejtsük el, hogy nem egyedül vagyunk benne a párkapcsolatunkban, és ha csak a saját meglátásainkat szajkózzuk, azzal lépésről-lépésre ellehetetleníthetjük a párunk szerepét.

4. Sokszor és rutinszerűen önzőséggel vádoljuk a társunkat.

A legegyszerűbb dolog, ha azzal vágunk vissza, ami valójában minket jellemez. Érdekes, hogy magunkban sokkal jobban elviselünk egy-egy negatív tulajdonságot, mint másban. Ezen azért érdemes lehet elgondolkozni…

5. Idegesek leszünk, amikor a párunk nélkülünk csinál programot.

Teljesen egészsége az, hogy mindkét félnek van saját érdeklődési köre, és az is, hogy időnként a „mi” helyett az „én” kerül az előtérbe. Ha bűntudatot keltünk a másikban azért, mert például a péntek délutánt a hobbijával tölti, akkor csak az önző viselkedésünket erősítjük. Próbáljunk meg inkább mi magunk is találni egy olyan elfoglaltságot, amiben kiteljesedhetünk!

6. Túlságosan kritikusak vagyunk a partnerünk barátaival és családjával.

Vannak olyan kapcsolatok, ahol egy egyik fél egyszerűen elutasítja a másik társaságát és a családtól is igyekszik távol maradni. Ez nehéz szituációkat szül, ami idővel komoly egyensúlytalanságot teremthet a két fél között. Ne legyünk ennyire végzetesek, inkább próbáljunk meg nyitottak lenni!

7. Könnyen figyelmen kívül hagyjuk a másik igényeit.

Egy egészséges párkapcsolatban odafigyelünk a másikra, és igyekszünk egyensúlyban tartani egymás igényeit és különféle testi-lelki szükségleteit. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy két különálló személy vagyunk, akiknek időnként eltérhetnek az igényeik. Nem árt, ha erre is odafigyelünk.

8. Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretnénk, akkor a kapcsolat megszakításával fenyegetőzünk.

Kicsinyes dolog, ha mint egy gyerek („Nem leszek a barátod!”) reagálunk egyes helyzetekben. Ha igazán szeretjük a partnerünket, akkor viselkedjünk érett felnőtt módjára és fenyegetőzés helyett próbáljunk meg empatikusan viselkedni vele. Egy kapcsolat két emberről és sok-sok alkalmazkodásról szól. Ezt sose felejtsük el!

 

Még több párkapcsolati és pszichológiai témájú cikket olvashattok a Nők Lapja Psziché magazinokban.

Szöveg: L. J.

Nyitókép: Getty Images

(huffpost.com)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!