Angelina Jolie
2013-ban Angelina Jolie egy, a New York Timesban megjelent cikkben tárta a világ elé – amiért sok kritikát kapott -, hogy kettős melleltávolításon esett át. Mivel a színésznő édesanyja és nagynénje is a betegség miatt vesztette életét, ezért Angelina a beavatkozás mellett döntött, hogy minimálisra csökkentse a daganat kialakulásának kockázatát. „Minden nőt bátorítani szeretnék, akinek a családjában előfordult a mellrák vagy a petefészekrák, hogy vegyen igénybe orvosi segítséget, hogy utána maga dönthessen a sorsáról” – írta Jolie. Az Oscar-díjas sztár azóta is támogatja a Pink Lotus Breast Center munkáját, ahol őt is kezelték.
Olivia Newton-John
A Grease színésznője az egyik leghíresebb szószólója a mellrák elleni küzdelemnek – néhány éve még Magyarországon is megfordult, hogy a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet. Oliviát 1992-ben diagnosztizálták a betegséggel, amit sikeres kezelés követett, ezután a ’90-es éveket azzal töltötte, hogy daganatos nőtársait segítse, még saját kutatóközpontot is létrehozott Olivia Newton-John Cancer Wellness and Research Centre néven. 25 év tünetmentesség után azonban áttéteket fedeztek fel nála, így a színésznő jelenleg pihen és gyógyul, rajongóinak annyit üzent, hogy most csakis a terápiára koncentrál. A legjobbakat kívánjuk neki!
Sheryl Crow
Az énekes-dalszerzőnél 2005-ben fedezték fel a betegséget, amit azonnali műtét követett – ennek köszönheti, hogy sikerült megmenteni az életét. Sheryl ezt követően az életmódváltásban látta meg a gyógyulás kulcsát, de nem állt meg itt. A Nemzeti Mellrák Szövetséggel karöltve azért lobbizott, hogy az amerikai Kongresszus végezzen kutatást és próbálja a mellrák és a környezet közötti összefüggéseket kideríteni.
Christina Applegate
A színésznőt 2008-ban diagnosztizálták a betegséggel, de már korábban is elkötelezett harcot folytatott ellene, ugyanis édesanyjánál, Nancy Priddynél többször is kiújult az emlődaganat. Amikor a sztárnál is megállapították a kórt, Christina egyfajta nevelő célzattal megalapította a rightactionforwomen.org nevű weboldalt, hogy az emlőrák kockázataira és a szűrések fontosságára hívja fel a figyelmet.
Reese Witherspoon
Bár Reese Witherspoon sosem szenvedett emlődaganatban, az egyik kozmetikai cég globális nagyköveteként évekig próbálta felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára. Cikkeket írt, gyűléseket hívott össze és sétákat szervezett világszerte, hogy mindenkihez eljusson az üzenete: „Harcolok az édesanyámért, magamért, a gyermekemért és a nők jövőbeli generációjáért, így egy napon nem kell majd félniük az emlőráktól.”
Cynthia Nixon
A Szex és New York Mirandája 12 évesen végignézte, ahogyan az édesanyját mellrákkal kezelték és már ekkor feltételezte, hogy előbb-utóbb nála is megjelenik a betegség. Sajnos így is lett, 2006-ban egy rutin mammográfia vizsgálaton kiszűrték, hogy emlődaganatban szenved, ezt követően meg is operálták. Cynthia csak másfél évvel a műtét után állt a nyilvánosság elé – addig csakis a gyógyulásra fókuszált -, ekkor a mammográfiás vizsgálat jelentőségét hangsúlyozta.
David Arquette
Nem csak a hölgyek érezhetik szükségesnek, hogy felhívják a figyelmet a betegségre. David Arquette 1997-ben veszítette el mellrákban szenvedő édesanyját, ezért több olyan szervezetet is támogat, ami a megelőzés fontosságát emeli ki, sőt, ő maga nem egyszer szólalt már fel a témában. 2013-ban például a Keep a Breast Foundation színeiben tűnt fel, hogy hangsúlyozza a téma jelentőségét.
Szöveg: D.A.
Fotó: Pinterest