A Nők Lapja 2020/40. számának Személyesen rovata.

„Tedd már fel rendesen azt a maszkot!” – tegezte le gorombán a mellettem álló utast a nagydarab, trikós férfi, és ha jól értettem, azt is hozzátette, hogy „süsd meg”. Karjai izomtól duzzadtak, az egész villamos elnémult, csak az érintett kiáltott vissza: „Miért? Mert maga azt mondja?” Amikor viszont a trikós ökölbe szorított kézzel megindult felé, beletenyerelt a vészcsengőbe, úgy folytatta: „Maga nem fog engem fenyegetni!” (A vészjelzőre senki nem reagált.) A szópárbaj innentől az interneten megszokott viták hangulatát idézte, a felelősségre vont úr gyorsan eljutott a maszktól a kötelező oltással kapcsolatos összeesküvés-elméletekhez. „Csipet ültetnek a fejedbe!” – ezt már elkeseredetten üvöltötte. Beszélgetőpartnere felajánlotta, hogy a következő megállóban szálljanak le, és ütköztessék másként az érveiket, ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy a villamos biztonsági kamerája előtt csevegjenek. Nekem viszont le kellett pattannom a Jászain. Nem tudom, végül összebarátkoztak-e, de kétlem, hogy bármelyikük hagyta volna magát meggyőzni.
Nő a járvány, a korlátozás és a bizonytalanság miatti feszültség. A társadalomban már nemcsak a focicsapatok és a politikai nézetek mentén húzódik törésvonal, a vírushoz való hozzáállás is egyre több konfliktushoz vezet. Hallottam olyan fiatalemberről, aki maszk nélkül utazott a metrón, amikor a szerelvény végéből kiszúrta őt három idős hölgy. Ízekre szedték. Akik becsületesen hordják a maszkot, hogy másokat védjenek, könnyen zokon vehetik, ha hiányzik a kölcsönös figyelmesség. Dühükben sokszor a halálfélelem fortyog.
Ilyen indulatok mellett aligha meglepő, hogy többen érzik úgy, mentegetőzniük kell, ha véletlenül köhögnek vagy orrot fújnak: csak allergia! Ha két távoli ismerős találkozik, az első pillanatokban megpróbálják kipuhatolni, a másik melyik táborba tartozik. Vírushívő vagy vírustagadó? Mennyi új érzés, mennyi új gátlás, aminek év elején még nyoma sem volt! Én már ott tartok, hogy ha egy filmben nagyobb társaságot látok, reflexszerűen belém hasít: de hát a szereplőknek messzebbről kellene beszélgetniük egymással!
Már több kórház honlapján láttam, hogy külön oldalt szenteltek a koronavírussal járó stressznek. Mindenhol azt javasolják, távolodjunk el a hírektől, a statisztikáktól és a közösségi médiától. Ez a tanács talán csak annak okoz kihívást, akinek csipet ültettek a fejébe.

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!