A karma törvénye kimondja, hogy a családdal kapcsolatos legfájdalmasabb tapasztalatokat az életben a testvéri viszonyokban élhetjük át. Ezért a testvérkarma az egyik legsúlyosabb karmafajtához tartozik, amelynek feloldására gyakran nem elég egy élet.
A legismertebb bibliai történetek közül kettőben is megjelenik a testvérek viszálya. Az egyik a Káin és Ábel, a másik a József és bátyjai közti vetélkedés. Ábel hite és őszintesége miatt Istennek tetszőbb volt Káinnál, ezért az idősebb testvér megölte őt. József történetében pedig a bátyjai abban a hitben éltek, hogy apjuk valamennyiüknél jobban szereti őt. Ezért testvérei egy mély verembe dobták, és eladták rabszolgának. A karma törvénye szerint azért születünk testvérként egy családba, hogy megpróbáljuk a szülők szeretetéért folytatott harcot, valamint az egymással szembeni rivalizálást megszüntetni, ami nem mindig sikerül.
Világmárkák születése
A szeretet a világon az egyik legnagyobb erő. Az ezotéria úgy tartja, hogy a szeretet nem más, mint láthatatlan habarcs, amely összetartja a világot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szeretet gyakorlása éppen azzal a személlyel szemben a legnehezebb, akivel a vér köt össze bennünket. Azokban a kapcsolatokban, ahol egymással versengenek, féltékenykednek, vagy ki nem állhatják a másikat, ott a korábbi életekben sem jöttek ki jól egymással. Legjobb példája ennek a Dassler testvérek esete. Rudolf és Adolf megteremtették a sportolás divatját. Eleinte minden rendben volt közöttük, és az 1920–30-as években egymás után készítették a remek sportcipőket. Tökéletesen kiegészítették egymást, mert az egyikük megálmodta a termékeket, a másikuk az eladásukban jeleskedett. A második világháború a két testvér viszonyát is tönkretette. Ahogy Németország kettészakadt, úgy az ő kapcsolatuk is véget ért. Rudolf börtönbe került, és a szabadulása után soha többé nem állt szóba öccsével. Ez a szakítás hozta meg két sportszereket gyártó világmárka születését: az Adidast és a Pumát. A Dassler testvérek nem szüleik szeretetéért harcoltak, hanem azért, hogy világhírűek legyenek. Mindezt sikerült elérni, de valószínűleg egy következő életben újra testvérként fognak találkozni, hogy megpróbáljanak egymással jól kijönni.
Eric és Julia
A karma törvénye azt is kimondja, hogy azokkal, akikkel rokoni viszonyban vagyunk, minden esetben találkoztunk előző életeinkben. A jelenben azért kerülünk kapcsolatba, hogy a tartozásunkat kiegyenlítsük. Jó példa erre Julia és Eric Roberts kapcsolata. Ericnek születési horoszkópja szerint karmája a testvére, Julia, aki fivére segítségével indult el a színészi pályán. Julia eleinte nem kapott szerepeket, a válogatásokról rendre eltanácsolták. Eric, aki akkoriban ígéretes tehetségnek számított, és nagy jövő előtt állt, jól keresett, számos hollywoodi produkcióban szerepelt. Szólt a húgának, hogy főszereplőt keresnek Richard Gere mellé egy prostituált megformálására. Julia jelentkezett, de elutasították, Richard Gere sem akart hallani róla, mert ki nem állhatta Juliát. A Micsoda nő főszerepét több sztárnak is felkínálták – Meg Ryan, Michelle Pfeiffer, Daryl Hannah, Brooke Shields, Jodie Foster –, de nem vállalták. Ekkor Eric megkereste egyik ismerősét, aki végül „benyomta” a színésznőt a produkcióba, akit ezért az alakításért Oscar-díjra jelöltek, s végül a film rekordbevételt hozott. Eric ezzel a tettével teljesítette húgával szembeni karmáját: elindította a siker útján, az ő segítségével lett belőle világsztár. Ha a két sztár horoszkópját vizsgáljuk, akkor egyértelmű, hogy a következő életekben már nem kerülnek kapcsolatba egymással. Hiszen a jelenben sikerült kiegyenlíteni a karmikus számlát.

Fotó: Ron Galella Collection via Getty Images