Stresszes időszak következik: Heti horoszkóp február 5-től

Lazításra lenne most szükségünk, arra, hogy a rengeteg feszültséget ne tartsuk magunkban, hanem engedjük el. Legyünk óvatosak, a munkahelyünkön őrült szituációkba kerülhetünk.

Kos:

Soha nem volt aktuálisabb a mondás, miszerint a siker a kapcsolatokon múlik. Megtapasztalhatod ezt te is, amikor a sikereid nagy részét tényleg az befolyásolja, hogy kit ismersz, ki tolja a szekeredet. Egzisztenciális eredményeidre többen irigyek lehetnek, ezért jól tennéd, ha nem osztanád meg az ezzel kapcsolatos örömödet senkivel. Ráadásul valaki a háttérben állva próbál áskálódni ellened.

Bika:

Még az is lehet, hogy a kollégáid között alakul ki olyan helyzet, amelybe nem kellene beleavatkoznod. Inkább csak szemléld az eseményeket, és szűrd le belőle a tanulságot! A barátaid között van olyan személy, akinek a viselkedése előtt értetlenül állhatsz. Azonkívül, hogy elfogadod a kialakult helyzetet, semmi mást nem tehetsz. Orvosi vizsgálat bonyolítására jó az idő!

Ikrek:

A munkában zűrzavaros helyzet alakulhat ki. De az is lehet, hogy a felettesednek most nem kellene előadni mindazt, ami már egy ideje foglalkoztat. Nem érdemes most állást változtatni, mert semmi sem alakul az elvárásaid, a reményeid szerint. Viszont a kapcsolataidat kihasználhatod, és olyan helyzetbe kerülhetsz, amelyről hallva ismét több lehet az irigyed.

Rák:

Érdemes lenne orvosi vizsgálatot most bonyolítani. Bankkal, biztosítással, hivatalos ügyekkel kapcsolatban is minden úgy megy, mint a karikacsapás. De az is megeshet, hogy olyasvalakit sodor utadba az élet, akinek a segítségével előnyös helyzetbe kerülhetsz. Nem kedvez az idő külföldi utazásnak, illetve ha tanulmányokat folytatsz, ne a szerencsében bízz, hanem tanulj.

Oroszlán:

A házasságokban, régi párkapcsolatokban nagyobb lehet az összhang közöttetek. De az is megtörténhet, hogy a közvetlen környezetedben van egy olyan személy, akinek a támogatása sokat jelent a számodra. A szerelmi viszonyok egén viharfelhők gyülekezhetnek. Kedvez az idő minden, külfölddel kapcsolatos ügynek. Olyan személy is felbukkanhat az életedben, aki korábban sokat jelenthetett.

Szűz:

Megfordulhat a fejedben, milyen jó lenne, ha se rokona, se ismerőse nem lennél senkinek. Hozzátartozók nehezebbé tehetik ezen a héten az életedet. Sőt, még parázs vita kialakulása is valószínű, ami miatt az idegeid megfeszülhetnek. A munkában remek eredményeket érhetsz el. Ha változtatni kívánsz, akkor most kellene a tettek mezejére lépned. Orvosi vizsgálat miatt idegeskedj, jó kezekben lehetsz!

Mérleg:

A pénzügyeid alakulásának hála, minden okod meglehet az örömre. Viszont egy találkozás miatt az idegeid megfeszülhetnek. Valakit legszívesebben elküldenél melegebb éghajlatra, de ezt nem teheted, mert az illető emiatt később keresztbe tehet neked. A szerelmi életed alakulásának köszönhetően elégedettséget érezhetsz. Ha szülő vagy, akkor a gyermekeddel a neki fontos témákról beszélhettek.

Skorpió:

A pénzügyeid alakulása miatt válhatsz feszültebbé. Most ugyanis több lehet a kiadásod, vagy úgy érezheted, nem becsülnek meg eléggé. Ennek érdemes lenne a héten hangot adni, mert remekül tudod képviselni a saját érdekedet. A szerelmi életedben nem alakul minden úgy, ahogyan szeretnéd, emiatt csalódottnak érezheted magad. Ha szülő vagy, a csemetéddel többet kellene foglalkoznod.

Nyilas:

Még az is lehet, hogy a szerelmi életedben olyan esemény történik, ami miatt lezárulhat életed egy fejezete. Ha szülő vagy, akkor a gyermekedre sokkal jobban kellene figyelned, mint eddig bármikor. Olyan bevételre nyílhat lehetőséged, amely az adóhivatal előtt esetleg rejtve maradhat. Nagyobb vásárlást, hivatalos ügyet intézni most lenne érdemes, mert minden simán mehet.

Bak:

Előfordulhat, hogy a környezetedben többen úgy vélekedhetnek, neked még a bőröd alatt is pénz van. Kétségtelen, hogy az anyagi ügyeid alakulása miatt sok lehet az irigyed, ezért jobban tennéd, ha nem avatnál be senkit abba, hogy miért, mennyit kapsz. Kedvez az idő ingatlanügylet bonyolításának, vagy ha elromlik valami, akkor ezt sikerül gyorsan megjavítani.

Vízöntő:

A pénzügyeid alakulása miatt okkal idegeskedhetsz. Különösen, hogy a munkahelyeden olyan hírek kelhetnek szárnyra, amelyek miatt úgy érezheted, a jövőd homályba borul. Érdemes lenne körülnézni az álláspiacon, mert előfordulhat, hogy új munka után kellene nézned. Barátra ne számíts, illetve a közösségben – amelynek tagja vagy – van rosszindulatú személy, akit kerülj el!

Halak:

A munkahelyeden alakulhat ki zűrzavaros helyzet, amely miatt nem látod a jövődet. De az is megeshet, hogy felettesváltásra kerül sor, ami szintén feszültté tehet. Jó lenne, ha olyasvalakivel beszélgetnél a gondjaidról, akiben megbízol, akinek a szava eddig sokat számított az életedben. Minden, külfölddel kapcsolatos ügyön most áldás van; ha tanulmányokat folytatsz, sikeres lehetsz.

Fotó: Thinkstock