Kos:
A családod tagjai húzhatják keresztül a számításaidat. Nagyon fontos, hogy légy elfogadóbb velük szemben, mert így érheted el mindazt, amit szeretnél. A régi párkapcsolatokban most a legfontosabb a kommunikáció. A viszonyotok jövője érdekében olyan dolgokról is tudtok beszélni, amely kényesnek is nevezhető. Összehozhat most valakivel a sors, és ettől boldog lehetsz.
Bika:
A környezetedben többen gondolhatják úgy: neked a bőröd alatt is pénz van. Ha anyagiakról van szó, akkor a helyzet magaslatán állhatsz, és könyvelésed bevétel oldala lendülhet nagyobb mozgásba. A szerelmi kapcsolatok bonyolultabbá teheti, hogy úgy érezheted, a partnered titkol valamit előled. Ha beszélsz neki az érzéseidről, akkor olyan választ kaphatsz, ami megnyugtathat.
Ikrek:
Jó heted lesz, nem lesz okod panaszra, hiszen több dolog alakulhat a kedved szerint. Még az is lehet, hogy a sors összehoz egy olyan személlyel, akiről úgy gondolhatod, óriási szerencséd lesz általa. Mindez már nem mondható el a munkáddal kapcsolatban. Hiszen a közvetlen környezetedben vannak olyanok, akik nem egyszerűen hazudnak, hanem meg tudnának fojtani egy kanál vízben is. Tarts távolságot kollégákkal szemben.
Rák:
A környezetedben most több olyan ember van, akiknek a stílusát bicskanyitogatónak találhatod. Mivel másoknak sincs jó véleményük rólad, ezért mielőtt megszólalsz, érdemes lenne elszámolni legalább tízig, így elkerülheted a kellemetlen helyzetet, vagy a veszekedést. Ha titkos viszonyt folytatsz, fantasztikus pillanatokat élhetsz át. Pénzügyeid alakulása miatt minden okod meg lehet az örömre.
Oroszlán:
A háttérben vannak olyan személyek, akik megpróbálják keresztülhúzni a számításaid, akik igyekeznek neked ártani. Ezért, ha valami nem jön össze, akkor az nem a véletlen műve. Pénzügyeid alakulása minden okod megvan az örömre, mert több lehet a bevételed, mint amire számítottál. Ha most töltöd a szabadságodat, akkor pompásan érezheted magad. Ha szülő vagy, gyermeked miatt korlátozva érezheted magad.
Szűz:
A szerelmi kapcsolatok válságos helyzetbe kerülhetnek. De az is lehet, hogy akivel most hoz össze a sors, az miatt később a fájdalom könnyei peregnek le az arcodon. A héten a megérzéseid átlagon felül működhetnek, ezért az élet több területén hagyatkoznod kellene az ösztöneidre. A baráti kapcsolatok is próbatétel elé kerülhetnek, és lesz közöttük olyan, amelynek búcsút inthetsz. A munkában minden jól alakulhat.
Mérleg:
A munkában, megélhetésben nehéz helyzet alakulhat ki. Még az is lehet, hogy valaki nem is titkolja az ellenszenvét. Sőt, nyíltan szembe szállhat veled. Megtörténhet, hogy felmerül benned: talán állást kellene változtatni. Most nem érdemes ez ügyben lépni, mert csöbörből vödörbe kerülhetsz. A baráti kapcsolataidnak most sokat köszönhetsz. Külföldi utazás során fantasztikusan érezheted magad.
Skorpió:
A munkában, megélhetésben sikert sikerre halmozhatsz. Felettesednek is most kellene előadnod mindazt, amit már egy ideje forgathatsz a kobakodban. Pénzügyek terén nehézség léphet fel. Ezen a héten gyakorolhatod a vonzás törvényét, mert amire erősen gondolsz, az valóra válhat. Ha most utazol külföldre, akkor a dolgok másként alakulhatnak, mint ahogyan azt tervezted, és amire nem lehet felkészülni.
Nyilas:
Kedvez az idő külfölddel kapcsolatos ügyek bonyolításának, legyen az nyaralás, vagy munkavállalás. Ha tanulmányokat folytatsz, minden úgy megy, mint a karikacsapás. Kiváló ez a hét arra, hogy hosszabb távú terveket készíts, amelyek később meg is valósulhatnak. A házasságokban, régi párkapcsolatokban társaddal olyan dolgokat is megbeszélhettek, amelyek kényesek. Párodnak munkahelyi gondja akadhat.
Bak:
A sors olyan helyzetet teremthet ezen a héten, amelyet ha ki tudsz használni, akkor te lehetsz az állatöv nagy mázlistája ezen a héten. Jó időben lehetsz jó helyen, így aztán sikert sikerre halmozhatsz. Ha utazol, akkor minden a legnagyobb rendben lesz, élvezheted az utazás minden pillanatát. A közvetlen környezetedben van olyan személy, aki úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. Tarts távolságot vele szemben.
Vízöntő:
A párkapcsolatok alakulása miatt minden okod meg lehet az örömre. Ha szülő vagy, csemetéd miatt határtalanul boldognak érezheted magad. Az sem borít ki, ha a gyermeked miatt extra kiadásokra kerül sor. Kedvez az idő minden külfölddel kapcsolatos ügyletnek. Ha társaságban töltesz több időt, akkor kölcsönösen élvezheted másoknak a társaságát. Összehozhat valakivel a sors, aki több lesz, mint szimpatikus…
Halak:
A szerelmi kapcsolatokban olyan feszült helyzet jöhet létre, amely miatt akár búcsút inthettek egymásnak. Rokonokkal a kapcsolatod jónak mondható, vannak, akik önként sietnek a segítségedre. Ha pénzről van szó, akkor elégedetlenséget érezhetsz. Nem kell sokat várnod, és a sors jó lehetőséggel „kínálhat meg” az életnek ezen a területén. Kolléga stílusán ne borulj ki.