Mit rejt a névszámod a számmisztika szerint?

A nevünk jelentéstartalommal bír, amit a számmisztika segítségével meg is fejthetünk. Ehhez csupán egy papírra és egy tollra lesz szükség, na és persze a matematikatudásunk felelevenítésére.

számmisztika

Írjátok fel a neveteket egy papírra – ez lehet pusztán keresztnév, illetve vezeték- és keresztnév is –, majd a betűket vessétek össze a számokkal.

  • A, Á, J, S = 1
  • B, K, T = 2
  • C, L, U, Ú, Ü, Ű = 3
  • D, M, V = 4
  • E, É, N, W = 5
  • F, O, Ó, Ö, Ő, X = 6
  • G, P, Y = 7
  • H, Q, Z = 8
  • I, Í, R = 9

(A kettős mássalhangzókat ebben az esetben külön kell értelmezni. Például GY, az G+Y.)

Tehát, ha például Katalinnak hívnak benneteket, az így fog kinézni: K + A + T + A + L + I + N, azaz 2 + 1 + 2 + 1 + 3 + 9 + 5. Adjátok össze a számokat és addig redukáljátok, míg egyjegyű számot kaptok. Folytatva a példát az eredmény 23, ami 2 + 3 = 5. Azaz a névszámotok az ötös.

1-es névszám: az új kezdet és a tisztaság szimbóluma

Erős ember vagy fizikai és szellemi értelemben is. A lehetetlen számodra ismeretlen fogalom, pozitívan és tisztán tekintesz a jövőbe, részben ennek köszönheted, hogy céljaidat mindig képes vagy elérni. Sosem próbálod a rövidebb utat választani, mert az igazságérzeted ahhoz túl fejlett. Az új kezdet jegyében ritkán érzed magad elveszettnek – ha az életed gyökeresen megváltozik, akkor is képes vagy talpra állni és elölről kezdeni mindent.

2-es névszám: a jóság, az egyensúly és a dualizmus szimbóluma

Olyan ember vagy, aki nem szívesen ítélkezik mások felett, úgy próbálod elfogadni embertársaidat, ahogy vannak. Ez egy jó jellemvonás, ugyanis általa nagyon könnyen szót értesz mindenkivel, és képes vagy belőlük a legtöbbet kihozni. Mindemellett azonban nem hanyagolod el magadat sem, rengeteget teszel azért, hogy a testi-lelki harmóniát megtaláld, mert tudod, hogy csak egyensúlyi állapotban érezheted magad igazán boldognak.

3-as névszám: az intuíció, a termékenység és a lehetőség szimbóluma

Az életed csupa hármas hatásból áll: egyszerre éled a múltat, a jelent és a jövőt, de említhetjük a kreativitás, sokoldalúság és tiszta öröm triumvirátusát is, ami szintén abszolút jellemez téged. Sosem gondolkodsz fekete-fehérben, mindig minden eshetőséget megvizsgálsz, ennek köszönhető, hogy képes vagy pusztán azáltal ráérezni dolgokra, hogy nem zárkózol el a lehetőségek elől.

4-es névszám: a stabilitás és a természetesség szimbóluma

Szilárd és nyugodt jellem vagy, aki nem riad meg egyetlen kihívástól sem, ehhez azonban szükséged van arra, hogy gyökeret verj. Ha nincs meg a megfelelő kikötő, ahol biztonságban érzed magad, már könnyebb megingatni, de még így is ember legyen a talpán, aki kitartásodat és állóképességedet megrendíti.

5-ös névszám: az utazás, a mozgás és a kaland szimbóluma

Az egyhangúság untat, jobban kedveled a kiszámíthatatlanságot, mi több, a radikális változtatásoktól, újításoktól sem riadsz vissza. Szerencsére ehhez a lelki felkészültséged is adott: a 4-es névszámú egyénekkel szemben nincs szükséged arra, hogy stabil háttered legyen, mert mindig magadból merítesz erőt. Nem hunyászkodsz meg a nehézségek előtt, sőt, olykor te magad provokálod ki ezeket a lehetőségeket, hogy még több kalandban legyen részed.

6-os névszám: a legenda szimbóluma

A legendás jelző onnan ered, hogy tökéletes harmóniában vagy önmagaddal. Őszinteség, szeretet, nyugalom jellemzi a mindennapjaidat, ami minden szempontból irigylésre méltó. Diplomáciai érzéked is híres, ösztönösen érzed, mit kell a kényes helyzetekben tenned vagy mondanod. Együttérző és megbocsájtó vagy, de mindehhez tudatosság is társul, így nem lehet egykönnyen kihasználni.

7-es névszám: a rejtély és varázslat szimbóluma

Életedben meghatározó szerepet tölt be a tudomány, a rejtély és az ezotéria is. Állandó kíváncsiság hajt, hogy megismerd a dolgok rejtett oldalát, de amennyiben ez nem lehetséges, szívesen használod a fantáziádat a részletek kidolgozásához. Álmodozó típus vagy, de praktikus is, azaz reális célokat állítasz magad elé, tudod, hol húzódnak a határaid.

8-as névszám: a siker és a jólét szimbóluma

A fordított nyolcas, mint a végtelenség jele, újra és újra ismétlődő ciklusokat jelez, ami a te életedben is megmutatkozik. Makacs elszántsággal próbálsz elérni újabb és újabb célokat, mert a siker a te doppingszered, ezzel próbálod magad motiválni. Szerencsére ehhez kellő lendülettel is bírsz, egy percig sem vagy képes nyugton maradni, olyan vagy, mint örökmozgó bábu.

9-es névszám: az elégedettség szimbóluma

Teljesítményorientált ember vagy, annak tudsz igazán örülni, ha a saját sikered lépcsőfokai mások számára is láthatóvá válnak. Vágyod az elismerést és azt, hogy felismerjék tehetségedet, de emellett a befolyásod kialakítására is nagy hangsúlyt fektetsz. Személyiséged egyik legfőbb jellemzője, hogy találékony vagy, úgy is mondhatnánk, te vagy az, aki a jég hátán is megél.

Szöveg: D.A.

Forrás: whats-your-sign.com

Fotó: Thinkstock

Ez is érdekelhet