Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Mit tehet egy szülő, ha gyermeke fél az óvodában egy agresszív társától? Vekerdy Tamás elmagyarázza, mi a helyes lépés és hogyan óvhatjuk meg a saját gyerekünket.

Kislányom középső csoportos. Nagyon jó óvodába jár; nyugodt környezet, jó közösség, kitűnő óvónők. De ebben az évben egy új kisfiú érkezett az óvodába. Bár csak három és fél éves, a középső csoportba rakták, mert fizikailag olyan nagy, hogy fél fejjel magasabb az ötéves középsősöknél is. Számomra ez nagyon furcsa volt, de nem kérdőjeleztem meg az óvoda kompetenciáját, noha a csoportból senki nem ment el, és ő a huszonkettedik gyerek.

Ráadásul vegyes csoport is van az oviban. Ma már azt gondolom, jobb lett volna, ha inkább odateszik. De mindegy – Zoltán idekerült, és a csoport nagy szeretettel fogadta. Rajzoltak neki, és barátságosan közeledtek hozzá a gyerekek.

Ám Zoltán iszonyú agresszióval válaszolt. Szó szerint végigverte az egész csoportot.

Nem egyszer, nem kétszer, hanem folyamatosan. Beszéltünk erről a szülői értekezleten, megértettük, hogy neki nehéz, felhívtuk a gyerekek figyelmét is arra, hogy nehéz egy új gyereknek beilleszkednie. De most már másfél hónapja tart az összecsiszolódás, és a helyzet nem javult! A hétvégén egy szülinapi bulin beszélgettem pár anyukával, és kiderült, hogy mindenkinek komoly problémája van Zoltánnal.

Az én lányomat „csak seprűnyéllel” verte fejbe az udvaron. Én azt hittem, hogy véletlen volt. Az egyik kisfiú kék monoklival a szeme alatt ment haza, mert Zoltán egy lapáttal csapott rá. Az is kiderült, hogy ezek a sérülések nem a játék hevében keletkeztek. A megtámadott fél semmit nem tesz, ül, játszik. És hátulról éri a csapás.

Van egy kislány, akit az új fiú szabályszerűen terrorizál.

Folyamatosan veri, minden alkalommal, amikor az óvónők másfelé néznek, üti, vágja, rugdossa. Olyannyira, hogy az anyuka azt panaszolta, hogy a lánya újra bepisil, és éjszakánként sírva ébred, azt kiabálva, hogy „ne bánts, Zoltán”! Szóltunk az óvónőknek, szóltunk az anyukának, mindkettő azt mondta, hogy türelem, Zoltánnak most nehéz, időre van szüksége. De mennyi időre? És nekünk valóban tűrnünk kell, hogy a gyerekeinket terrorizálja?

Nagyon kétségbeesett vagyok, mert úgy érzem, hogy ez nem csak afféle óvodákban megszokott kis csetepaté, hanem komoly gond lehet ennek a gyereknek a családjában, amit nem tud a csoport megoldani, mégis az összes gyereket megviseli. De fogalmam sincsen, hogy mit lehet ilyenkor tenni?

Milyen eszközök vannak az óvoda kezében? Milyen eszközök vannak a szülők kezében?

És főleg, mit mondjunk a gyerekeknek, akik azt kérdezik, hogy mit csináljanak? Van, aki azt tanácsolta a fiának, hogy üssön vissza. Én azt mondtam a lányomnak, hogy ilyenkor szaladjon az óvó néni mellé, hogy ne tudják bántani. De nem tudom, mi a helyes egy ilyen agresszív gyerekkel szemben…”

Vekerdy Tamás szerint az agresszív gyerek is segítségre szorul

Szó sincs arról, hogy Zoltánnak „most nehéz, időre van szüksége”, mert egyszerűen a beilleszkedés problémájáról van szó… Világosan kell látnunk, hogy mind Zoltán, mind a többi gyerek elemi érdeke, hogy Zoltán azonnal szakemberhez (először pszichológushoz, ha szükséges, endokrinológushoz) kerüljön.

Kapcsolódó: Miért dühöng egy 3 éves gyerek? Vekerdy Tamás rovata

Ha a szülők ebben nem hajlandók együttműködni, a gyerek és a gyerekek érdekében haladéktalanul a megfelelő intézményekhez, hatóságokhoz (családsegítő, gyámhatóság) kell fordulni. Igen, nem ritkán fordul elő, hogy a szülő úgy akar jót a gyerekének, hogy nem kis áldozatokkal leplezi az egyébként általa is jól ismert problémát.

Mi lehet a háttérben? Igaza van, lehet, hogy komoly gond van ennek a gyereknek a családjában.

Például: kistestvér született. Gyakran tapasztaljuk, hogy egy apa – valamiféle infantilis féltékenységből – nem tudja elfogadni elsőszülött fiát, viszont a másodikat, különösen, ha kislány, babusgatja, kényezteti, és a testvérféltékenység természetes problémáit úgy oldja meg, hogy a nagyot, a fiút keményen fenyíti!

Ilyenkor tipikus lehet a hátulról durván támadó, „gyilkos” dühű agresszivitás, legalábbis az én tapasztalataim szerint. De persze az is lehetséges – erre vallana a gyerek magassága –, hogy a hormontermelés valamiféle rendellenességével (mondjuk: korai, erőteljes, férfihormon-termeléssel) állunk szemben. Ezt endokrinológiai vizsgálat tudná kimutatni és kezelni. (Ez a jelenség kisgyerekkorban rendkívüli mértékben megnövelheti az agresszivitást.)

És természetesen még sokféle ok és mindezek kombinációja is feltételezhető a háttérben.

A Nők Lapja 2006/47-es lapszámában Vekerdy Tamás arról ír, mit tehetünk, ha a gyerekünk ovis csoportjában van egy verekedős gyerek. (Fotó: Nők Lapja archívum)

A szülőknek először a vezető óvónőhöz kellene fordulniuk, de ez itt nyilván már megtörtént, az óvodának netán orvosa segítségével el kéne indítania a szakszerű kivizsgálást, esetleg azzal a feltétellel, hogy a többi gyerek veszélyeztetése miatt ennek lezárultáig, a zárójelentések megszületéséig, a megfelelő szakvélemények beszerzéséig és a kezelés elkezdéséig a gyerek nem járhat az óvodába.

És mit kellene mondani a gyerekeknek? Addig is, amíg Zoltán még – reméljük, ez egy-két napnál tovább semmiképp nem tarthat! – ott van? Azt, amit maga mondott. „Szaladj az óvó néni mellé, hogy ne tudjon bántani!” Ez a helyes. (Persze a védekezés is helyes, ha valakinek van rá elegendő ereje; de a visszaütést én a fiamnak semmiképpen nem tanácsolnám, mert a következmények, ilyen állapotban levő gyerek esetében kiszámíthatatlanok.)

Kapcsolódó: És mi a teendő, ha a saját gyerekünk agresszív? Vekerdy Tamás tanácsai a szülőknek

Forrás: Nők Lapja archívum (2006/47. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images