Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Sok gyerek dacol elsőben – nehéz alkalmazkodniuk az új szabályokhoz, a fárasztó napirendhez, és még az a gyerek is hisztis, makacs és nyűgösebb lesz, akire előtte ez nem volt jellemző. Mi a teendő ilyenkor? Egy anyuka erről kérte ki Vekerdy Tamás véleményét 2006-ban:

Gyermekem most végzi az első évet tagozatos osztályban. Úgy ítélem meg, hogy a készségtárgyak, melyek szükségesek a tagozathoz, jól mennek neki. Szereti is azokat az órákat, és a tanárai szerint ebben nincs is probléma. Azonban az olvasással és írással annál több. Eleve nem szeret iskolába járni, úgy vettem észre, hogy tanulni, gondolkodni sem szeret. Ha otthon kap egy számára ismeretlen feladatot, nem áll neki gondolkodni rajta, hogy hogyan is lehetne megoldani, mi lehet az összefüggés, hanem azt várja, hogy elmagyarázzuk neki, hogyan kell megcsinálni.

A tanító néni szerint jó eszű gyerek, de csak rövid ideig figyel, hamar elkalandozik.

Ha odafigyel, ügyesen, gyorsan elvégzi a feladatokat, de ha nem akar, akkor semmivel sem tudja rávenni a munkára. Van úgy, hogy egy feladatot többször visszaad neki elvégzésre, és ő mindannyiszor megoldatlanul adja vissza.

Olyan dolgokat is elfelejt megmondani otthon, hogy a tanító néni valamit diktált az ellenőrzőbe, vagy hogy ünneplőben kell menni, ami szerintem mind vagy a lázadás, vagy az abszolút érdektelenség jele. Igaz, mondja is otthon, hogy utálja az iskolát, utál tanulni, és miért nem lehet két napot iskolába járni, ötöt meg otthon maradni. Hétvégén én otthon gyakoroltatom, akkor is sírás és hiszti a kezdete, ezért aztán még tovább tart a tanulás, hiszen nem tud figyelni.

De azt sem akarom, hogy ha hisztizik, akkor elengedem, mert aztán az lesz a vége, hogy ha mindig lázad, akkor úgy majd megússza a tanulást. A tanító néni szerint mindennap kellene gyakorolni olvasni, de annyira fáradt, hogy nincs szívem ezzel piszkálni. Ha a tanító néni felszólítja, legtöbbször nem is válaszol, még ha tudja is a megoldást. Mindig elég visszahúzódó volt a felnőttekkel szemben, van olyan ismerősünk, akivel születés óta nem találja a hangot, ugyanakkor a gyerekekkel fél óra alatt barátságot köt.

Az iskolában nem lehet megvárni, hogy szóba álljon, hiszen felelni, ismereteket visszaadni kell.

Mit tehetnénk? Szeretném, ha boldog gyerekkora lenne, és az iskola nem keserítené meg „az egész életét”. Mit tegyek, hogy ne legyen örökké sértődött, szomorú és dacos a kötelességei miatt? Más iskolába nem tudnám elvinni, hiszen az egész megyében ez az egy ilyen tagozat van, és pont azokat a tárgyakat szereti, amelyek a tagozathoz kötődnek. Mivel tudnám támogatni, hogy tudnék úgy állni mellette, hogy érezze, vele vagyok, de akkor is vannak kötelességei, amik alól nem húzhatja ki magát?

Vekerdy Tamás tanácsai a szülőknek

Tessék? Értem, de nem akarom érteni, amit ír, hogy egy elsős kisgyerekkel, akinek jól mennek a tagozatos készségtárgyak, aki, ha odafigyel ügyesen és gyorsan elvégzi a feladatokat, súlyos problémák vannak az olvasásban és az írásban. Elsőben? Tudom, hogy sokan rosszallóan felkapják a fejüket, de én külföldi és belföldi tapasztalatok alapján egybehangzóan meg vagyok győződve arról, hogy elsőben még óriási lehet a különbség a gyerekek között abban, hogy ki tud (mert már hazulról is úgy jött, hogy tudott), és ki nem tud olvasni.

Magyarországon is évtizedek óta ismeretes az az alapelv, hogy a két első osztályt egységnek kell tekinteni, és az óvodához kell közelíteni.

(Csak ez nem így történik, sajnos.) A gyerekek nagyon nagy egyéni különbséggel sajátítják el, igazán stabilan 4-6-8 (!) év alatt az olvasást. Magyarországon még mindig találkozunk azzal az esztelen – és ki tudja, honnan származó, mert ilyen törvény nincs, ilyen rendelkezés nincs – gyakorlattal, hogy: „karácsonyra ír, olvas”.

Miért írna, olvasna éppen karácsonyra 25 egymástól nagymértékben különböző gyerek, akik közül a lányok érettebbek és jobban alkalmazkodnak az iskolához (ezért persze fejfájással, szédüléssel, hasfájással stb. fizetnek), és akik között egy osztályon belül egy évnyi is lehet a korkülönbség!

Friss nemzetközi vizsgálatok szerint azokban az országokban (például Norvégia, Svédország), ahol a gyerekek tízéves koruk körül még nagyon gyenge teljesítményt nyújtanak olvasásból, tizenöt éves korukra messze meghaladják a nemzetközi átlagot. Azokban az országokban viszont (például Csehország, Magyarország), ahol tízéves koruk körül meglehetősen jó iskolai eredményt préselnek ki belőlük, tizenöt éves korukra messze elmaradnak a nemzetközi átlagtól!

A Nők Lapja 2006/24-es lapszámában Vekerdy Tamás arról ír, minden gyerek más tempóban halad az általános iskola elején (Fotó: Nők Lapja archívum)

Nem, nem kellene a gyerekét gyakoroltatnia! Egy elsősnek még sokat kellene mozognia, játszania, sok mesét kellene hallgatnia az iskolában is – az anyanyelvi fejlesztés egyik legfontosabb módszere, s az anyanyelv fejlesztése a gondolkodás fejlesztése is –, az iskolában nem szabadna kifárasztani, s otthon nem szabadna az iskolai feladatokkal gyötörni.

Egyre több olyan gyerekről hallunk, aki jó képességű, és az iskolában mégis hamarosan dacba, renitenciába szorul, ha tud, se válaszol. Ne hagyják, hogy az iskola helytelen követelményei megrontsák családi hétvégéiket, mert

nincs fontosabb a gyerek számára, mint hogy otthon jól érezze magát! Ez adja biztos táptalaját fejlődésének.

Természetesnek tartom, hogy fia nem áll neki egy ismeretlen feladaton töprengeni otthon, hanem azt várja, hogy elmagyarázzák. Az ég szerelmére! Ezzel szerintem még egy értelmes felnőtt is így van, nemhogy egy értelmes kisfiú, aki olyan pontosan meg tudja fogalmazni, hogy hogyan kellene az iskolában és az otthon töltött napok számát felcserélni.

Kapcsolódó: Elsős gyerekek szüleinek szeretettel Vekerdy Tamástól – Mire érdemes figyelni?

Forrás: Nők Lapja archívum (2006/24. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images