Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Egy nagymama írt 2006-ban levelet Vekerdy Tamásnak arról, hogy a kisunokája egyre több nehézséggel küzd az iskolában és kifogytak az ötletekből, hogyan tudnának neki segíteni:

Kilencéves fiúunokám tanulási gondjára keresek segítséget. A kis Andriskát lányomék tíz hónapos korában fogadták örökbe, azóta szemük fénye. Sok-sok szeretetet kap, és most már viszonozza is. Kisebb korában magatartásával problémák voltak, az iskolát is egy év halasztással kezdte meg.

A gondunk: figyelme elkalandozik az órán (a pedagógus szerint, ha egy légy elszáll előtte, őt már az is kizökkenti). 

Nem akar a többiekkel együtt dolgozni, a házi feladatot nem készíti el a napköziben. Otthon, munka után, szülei unszolására hajlandó a feladatait megcsinálni. A feladatokhoz eleve úgy fog hozzá, hogy kiköti: – Csak ennyit csinálok meg! – eleve hárít.

Ezzel együtt tanárai szerint éles eszű, rendkívül jó a memóriája, talpraesett, szereti a meséket, szívesen épít legóból saját fantáziája szerint. Szereti a gyerekeket, de inkább a kisebbekkel foglalkozik szívesen. Nem igazán tud együtt játszani a saját korú társaival, az iskolában is kevés barátja van, nagyon könnyen megsértődik.

Ilyenkor hajthatatlan, nem lehet vele „zöld ágra vergődni”, ez otthon is jellemző rá. Egy vizsgálat megállapította, hogy diszlexiás, szeptember óta fejlesztő pedagógushoz jár heti egy alkalommal. Az olvasással és írással ezért problémái vannak, lassabban halad, mint a többiek. Nincs sikerélménye, és ez dacot vált ki belőle. Lehet, hogy a probléma lelki eredetű? Kihez, hová fordulhatunk segítségért? A tanár néninek csak gondot jelent, de tanácsot adni nem tud (harmincegy gyerek jár az osztályba). Mindent elkövet a családunk, csak segíteni tudjunk neki.

Vekerdy Tamás a tanulási nehézségekről

Az örökbe fogadott gyerek esetében az a veszély fenyegeti a szülőket, a családot, hogy olyan nehézségeknél is, melyek a vér szerinti gyerekek életében is gyakran előfordulnak, vagy éppen mindennaposak, felmerül bennük a zavaró gondolat, hogy talán mindez az örökbefogadással függ össze. Pedig nem. Megnyugodva látom leveléből, hogy önöknél ez feltehetőleg nem így van.

Azt hozzá kell tennünk, hogy a fokozott érzékenység, a sértődékenység, a kicsik felé fordulás, a nehezebb kapcsolódás a kortársakhoz, persze összefügghet az anya hiányával az első tíz hónapban, de ilyen jelenségekkel vér szerinti gyerekeknél is találkozunk (sőt, előfordul, hogy az egyik testvérnél előbukkan ilyesmi – inkább a nagyobbiknál, az első gyereknél – a másiknál nem).

Ami azonban a most leírt gondot illeti: az elmúlt hetekben többször is beszéltünk az elkalandozó figyelmű, a házi feladattal küzdő, a makacsul öntörvényű, gyakorta nagyon is értelmes és tehetséges gyerekekről. Mégis úgy gondolom, hogy ez olyan gond a mai gyéréit kék életében – és a mai családok, a mai iskolák életében –, amelyről nem beszélhetünk eleget.

A nemzetközi szakirodalom – nagy vitákat kiváltva a szakemberek körében is – sok nyelven mutatja be azokat a tehetséges, később nagy hírűvé vált embereket, akik gyerekkorukban nagyon hasonló tüneteket mutattak, mint az önök Andriskája is. Persze jogosan tiltakoznak más szakemberek az ellen a felfogás ellen, hogy az ilyen tüneteket mutató gyerekek eleve mind nagyra hivatottak, és ha kivárjuk, jelentős teljesítményekkel fogják gazdagítani a világot.

A Nők Lapja 2006/14-es lapszámában Vekerdy Tamás arról írt, milyen különleges képességei lehetnek az ilyen gyerekeknek a sok nehézség mellett (Fotó: Nők Lapja archívum)

Churchillnek is akadtak problémái

Én most mégis szeretnék egy egy példát elmesélni. Winston Churchill példáját, akit sokan a 20. század legnagyobb államférfijaként tartanak számon, aki irodalmi Nobel-díjat kapott a második világháborúról írt könyvéért, aki bár csak amatőrként, szórakozásból festett, mégis számon tartott művésze a 20. század művészettörténetének.  Külön könyveket adtak ki tréfás és bölcs mondásaiból, és újra és újra kiadják egyéb műveit is.

Churchill nagyon nehezen boldogult az iskolában.

Kezdetben a közepesnél gyengébb tehetségűnek tekintették. Nem tudott figyelni. Nem érdekelte sem a két akkori nyelvi főtárgy, a görög és a latin, gyenge volt – Andrissal ellentétben – matematikából is. De harmadik iskolájában – a Harrow-ban – tanárai felügyeltek arra, hogy szereti a történelmi elbeszéléseket, érdeklődik az angol nyelv iránt (azért is, mert ezeket olyan tanárok tanították, akik észrevették, hogy van valami egyedi benne, amit érdemes „kihozni” belőle).

Háromszor ismételt egy osztályt, ahol egy számára nagyszerű ember – Mr. Somervell – tanította az akkoriban legelhanyagoltabb tárgyat, az angolt. „Így az átlagos brit mondat alapvető szerkezete a szöveteimbe ivódott – ami nagyszerű dolog” – írja később Churchill. Azután Welldon tanár úr következett. Látta, hogy „valami van a fiúban”, ezért különórákat adott neki görögből és latinból, melyek teljesen eredménytelenek voltak. Welldon mégis bízott Churchillben, eltűrte makacsságát, hogy csak azzal volt hajlandó igazán foglalkozni, ami érdekelte, és mikor már elhagyta a tanítvány az iskolát, még hosszan levelezett vele…

Bízott benne, és már az iskolai években feladta, hogy azt erőltesse, ami nem ment a gyereknek.

Mindebből az következik, Andris esetében, hogy a helyes segítség mellett – például, hogy a gyerek logopédus vagy pszichológus szakemberhez jár – békén kell hagyni, el kell fogadni, hogy úgy teljesít, ahogy, nem szabad megszégyenítő, kudarcos helyzetekbe sodorni, tudomásul kell venni, hogy számára a házi feladattal való bajlódás még haszontalanabb, mint a többieknek,

Kapcsolódó: A kimagaslóan intelligens gyerekeknél később veszik észre ezt a problémát

Forrás: Nők Lapja archívum (2006/14. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images