Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

2006-ban írt egy szülő Vekerdy Tamásnak az iskolaválasztás gyötrelmeiről, de úgy tűnik, ez a kérdés Magyarországon mai napig nem oldódott meg. Vagyis az alábbi levél ma is aktuális:

„Viták és viták. Az elmúlt három évben rengeteget vitatkoztunk a feleségemmel azon, hogy a gyerekek hova menjenek majd iskolába, milyen iskolába írassuk be őket. Idén aztán már itt vagyunk az iskola küszöbén: a nagyobbik fiunkat ebben az évben, a kisebbiket jövőre kell beíratni. A feleségem mereven ellenezte a »hagyományos« iskolát, és mindenáron azt akarta, hogy »olyan iskolába menjen a gyerek, ahol jól érzi magát«.

Én pedig azt mondtam, hogy az életből nem tudjuk a gyereket kivenni később sem, és csak kárára lesz, ha túl soká »kíméljük«. De mikor az öcsém lánya – az ő gyerekeik idősebbek, mint a mieink – iskolába ment, kissé meginogtam. Értelmes, érzékeny, tehetséges kislány, tele életkedvvel és humorral, és ezt nemcsak a család látta így, hanem az óvoda is. Az iskolában egy-két hónap után szabályosan búskomor lett, miközben jól teljesített.

Elsős korában, márciusban, pszichológushoz kellett vinni fejfájásai és szorongásai miatt…

Átíratták egy másik iskolába. Itt kivirágzott, újra jókedvű lett és a második év végére már majdnem teljesen a régi Ancsa állt előttünk. Szeretném egyszer világosan látni, esetleg egy táblázatban, hogy mi a különbség, hogyan fogalmazható meg a különbség a mai, hagyományos iskola, és az újfajta vagy másfajta iskola között. Vannak erre vonatkozó kutatások? Hálás volnék, ha valamiféle irodalmat is tudna ajánlani, ahol esetleg továbbvezető utalásokat is találok.”

Vekerdy Tamás tanácsai az iskolaválasztáshoz

Én a fő különbséget abban látom, hogy az egyik iskola, a hagyományos, pontosan tudja, hogy milyenné kell válnia a gyereknek tudásban és magatartásban ahhoz, hogy jó eredményt éljen el. A gyerekeknek itt egyetlen lehetőségük van; az erre az egy lehetőségre vonatkozó elvárást vagy teljesítik, vagy nem, legfeljebb az a különbség, hogy milyen fokban (hányasra).

Talán azt is mondhatnám, az egyik iskola azt mondja: „Legyél olyan, amilyenné én akarlak tenni! ”. A másik pedig: „Az én segítségemmel bontsd ki magad, legyél azzá, aki vagy!” Az egyik iskola azt kérdezi, azt vizsgálja folyton: „Mit nem tudsz?” És hozzáteszi: „Ez bizony baj, nagy baj, ez így nem fog menni!”

A másik kérdése: „Mit tudsz?”– és méltányolja, elismeri a sokféle tudást és képességet. Az egyik iskola elsősorban megtanult (de egyébként viszonylag rövid idő alatt felejtésre ítélt) szóbeli, adatokból összeálló „tudást” kér számon, a másik iskola a gyerekben meglévő lehetőségekre alapozva, képességeket – sokféle, szóbeli, cselekvéses, érzelmi és más képességet, intelligenciát fejleszt, melyek maradandóak és a későbbi életszakaszokban mindig újra felhasználhatók és továbbfejleszthetők. (Ezért: ez az iskola viszi közel a gyereket az élet elvárásai hoz, míg a hagyományos iskolában elért eredmények nem korrelálnak – nem egyeznek meg – az életben való beválással.)

Tanulás Magyarországon…

Az Oktatáspolitikai Elemzések Központja nemrégiben jelentette meg Tanulás Magyarországon című kötetét, melynek 54. és 55. oldalán találja azt a táblázatot- eredeti összeállítója C. A. Tomlinson -, amelyet keres. (A kötet végén pedig továbbvezető irodalmat is talál.) Innen idézek. A hagyományos iskolában a gyerekek közötti különbségek rejtve maradnak; illetve, ha előbukkannak, akkor problémát jelentenek és „kezelendők”.

A modern, a differenciált nevelésben a tanulók közötti egyéni különbségek feltárása a tanítás tervezésének alapja.

A hagyományos iskolában az értékelés jellemzően a tanulási folyamat végén történik meg, és egyben megítélést jelent. A másikban folyamatos az értékelés, nem ítélkező, hanem feltáró, megállapító, és az a célja, hogy a tanítás jobban tudjon alkalmazkodni a valódi gyermeki igényekhez, szükségletekhez.

A „régi” iskola egyetlen intelligencia-fajtát ismer el (a szóban megnyilatkozó „értelmességet”), az „új” iskola sokféle intelligencia-formát ismer, és mindet értékesnek tartja. Az, hogy valaki milyen eredményt ér el, nem valamiféle abszolút mércéhez igazodik, hanem az egyéni kezdőponthoz! Amit értékelünk, az a fejlődés. A hagyományosan nevelő iskolában az érdeklődés felkeltése rendszertelen, „nem fontos”, esetleges.

Nők Lapja 2006/7-es lapszámában Vekerdy Tamás arról írt, mi különbözteti meg főleg a magániskolákat a közoktatási intézményektől (Fotó: Nők Lapja archívum)

A differenciált nevelésben érdeklődés szerinti választásokra van lehetőségük a gyerekeknek a munkafolyamatban. Az egyik iskola kevés tanulási stílust vesz figyelembe, a másik igen sokfélét, különbözőt. Az egyik iskolában mindig van egyetlen lehetséges „jó” megoldás, a másik iskola egy feladat több lehetséges megoldását is ismeri és elismeri.

A tanítási idő az egyikben mereven megszabott, a másikban több szempontból is rugalmaslehet, és a gyermeki, életkori igényekhez, vagy a tantárgyhoz alkalmazkodik. Az egyikben sokszor egyetlen szöveg egyetlen magyarázata az anyag, a másikban változatos szövegek több lehetséges interpretációjára hívja fel a tanár a figyelmet. Még hosszan sorolhatnám.

De az még mindenképpen ide kívánkozik, hogy az egyikben a tanár irányít, a másikban segíti a tanulók önálló tevékenységét, és ennek megfelelően az egyikben az értékelésnek egyetlen módja van (az osztályzás), a másikban pedig igen sokféle módja (például: a tanuló önmagát értékeli, vagy egymást értékelik a gyerekek, és nemcsak a tanár értékeli a gyerekek teljesítményét, hanem a gyerekek is értékelik  – rendszeresen! – a tanárét!

Kapcsolódó: Mit érdemes tudnia egy elsős gyerek szüleinek? Vekerdy Tamás ezt az útravalót adta

Forrás: Nők Lapja archívum (2006/7. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images