A kozmetikus észreveszi, ha baj van – szépségipari szakemberek a bántalmazott nőkért

A szépségszalonok biztonságos helyek a nők számára, a fodrászok, kozmetikusok gyakran „életvezetési tanácsadói” is vendégeiknek. De mi a helyzet, ha családon belüli erőszak a téma? Mit tehet a szakember és hol tájékozódhat?

A hajszárítók monoton, álmosító berregése, az ollók csattogása, a lézerek villanása és a vendégek duruzsolása szerves részei a szépségszalonok, kozmetikák és fodrászatok mindennapjainak. Csakúgy, mint a szakemberek és a kezeik között szépülő vendégek véget nem érő párbeszéde, amelyek kezdeti, formálisabb, adott szolgáltatásra vonatkozó moduljai idővel egyre személyesebb hangot öltenek. Boldog pillanatok, esküvők, karrierrel kapcsolatos aggodalmak, családi sztorik kerülnek terítékre, olykor pedig családi tragédiák és rettegésben élt életek történetei bontakoznak ki. Hogy amikor nők és gyerekek ellen elkövetett párkapcsolati erőszak áldozatával találkozik, mit reagál a szakember, hogy képes-e érdemben reagálni, abban csak magára számíthat, hiszen Magyarországon, akárcsak a legtöbb országban, nincsen olyan oktatás, aminek segítségével elsajátíthatják azt a tudást, ami ahhoz kell, hogy az áldozatokat segítő szervezetekhez irányítsák. 
Márpedig áldozatok vannak és lesznek is. Ameddig a társadalmi elvárások nem változnak, amíg a patriarchátus arra kondicionálja a nőket, hogy alkalmazkodniuk kell, amíg magas szintekről halljuk, hogy egy nő feladata az anyaságban való kiteljesedés (ilyen esetben egzisztenciája teljes egészében a partnerétől függ), amíg kultúránk férfiasnak állít be olyan viselkedési formákat, amelyek adott esetben a bántalmazás korai jeleiként manifesztálódhatnak, addig ez nem is fog változni, továbbra is tombolni fog a családon belüli erőszak.

Szépségipar a bántalmazott nőkért

A szépészeti műhelyek tehát nemcsak a külső felfrissítésére szolgálnak, sokan a lelkükön is könnyítenek a fodrászukkal, kozmetikusukkal folytatott beszélgetések során, így szinte elkerülhetetlen, hogy a szépségipari dolgozók többsége pályafutása során előbb-utóbb találkozzon bántalmazott nővel . És hogy miért elkerülhetetlen? Mert ma Magyarországon, a statisztikák szerint minden 5. nőt bántalmaz a partnere.

És mivel a szépségipari szakemberek munkájukból kifolyólag testileg közel kerülnek a vendégeikhez, ők azok, akik talán még az áldozat környezeténél is hamarabb értesülnek a bántalmazás tényéről, hiszen előlük nem rejtik el kendők, napszemüvegek vagy egy vastag réteg alapozó a jeleket. Így, ha birtokában vannak azoknak az információknak, amelyekkel segíthetnek, akár életet is menthetnek.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Külföldön több, alulról szerveződő példa van arra, hogy próbálnak meg segíteni a szépségipari szakemberek.
Hihetetlen vagy sem, Magyarországon még egy civil szerveződést is ellehetetlenítették.
A NANE munkatársa és szakemberek szerint is szükség volna arra, hogy kapjanak valamiféle iránymutatást.
Nem meglepő, hogy számukra nincs kidolgozva protokoll, hiszen sokszor a hatóságok is képzetlenek, amivel több bajt okoznak, mint segítséget.
Próbáld ki most kedvezményesen!