Az egészségügyi újságíró Kiss Verus három gyermeket szült császárral. A második baba szülése után egy olyan egyedülálló kezdeményezésnek is életet adott, amely nők ezreinek kínálja azt, amit a magyar egészségügyben nem feltétlenül kapnak meg: hiteles és szakszerű tájékoztatást a császármetszéssel kapcsolatban felmerülő összes kérdésükről, egyúttal segít nekik kilábalni a műtét okozta testi és lelki traumából. A Császárvonal projekt alapítójával beszélgettünk hegekről, tennivalókról és a női szolidaritás erejéről.

A Császárvonal oldalán és Facebook-csoportjában olvasott bejegyzések alapján bennem az a kérdés merült fel először, hogy ha ennyi a következmény és ennyi a trauma, mint amiről ezek a nők beszámolnak, mégis miért van az, amire az orvosok, kórházak is előszeretettel hivatkoznak, hogy nagyon sok édesanya maga kéri a császármetszést?
Tényleg van egy olyan réteg, aki ezt kifejezetten kéri. És bár sokan úgy gondolják, hogy ez egy választható opció, hivatalosan ez nincs így. Mindig kell lennie valamilyen egészségügyi indoknak, de könnyű megtalálni a kiskapukat. Azok viszont, akik kérik a császárt, az esetek döntő többségében nem rendelkeznek átfogó képpel arról, mit is kérnek, amikor a műtét mellett voksolnak egészségügyi indok nélkül. Fontos lenne, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy a várandósok megismerhessék a kockázatokat és lehetséges szövődményeket anyára és babára nézve is, mert csak úgy lehet felelős döntést hozni a testünkről és a babánkról. Másképp nem.
Az országos császárarányt viszont, ami 42 százalék, nem lehet a kért császárokkal magyarázni. Ugyan nincsen erre pontos statisztikám, de biztos vagyok benne, hogy elenyésző kisebbség az, aki ezt kifejezetten kéri. A számok mögött más van: nézzük azt például, hogy a legtöbb kórházban kérdés nélkül megcsászároznak, ha már volt egy császáros szülésed. Fel sem ajánlják a császár utáni hüvelyi szülés lehetőségét, nincsen hiteles tájékoztatás a pro és kontrákról: hogy sok szempontból biztonságosabb, mint az ismételt császár. Nagyon sok helyen a lehető legkisebb kockázat esetén is a császár felé terelik az anyát itthon és úgy keretezik, mintha ez egy kockázatmentes és szövődménymentes beavatkozás lenne, pedig egyáltalán nem az. Azokat, akik ezt mondják, szívesen meghívnám a zárt csoportunkba, hogy szembesüljenek azzal: nem ritkán életre szóló testi és lelki sebeket kapnak az anyák, a műtét kihat a további babavállalásukra, párkapcsolatukra, testük működésére. Én ezekről császáros anyaként a Császárvonal megalapításáig sehol nem olvastam. És nem azért, mert nem léteznek szövődmények, hanem mert

valamiért nem téma, nem merünk róla beszélni, hogy a császárnak, a kórházi bánásmódnak milyen következményei lehetnek az anyára és a babára nézve egyaránt.

Arról szintén sok szó esik, hogy azért van ennyi császár, mert az orvosok félnek a perektől.
Az egészségügyi perek körül-belül 40 százalékát a szülészet-nőgyógyászati perek teszik ki. A perektől való félelem mellett pedig hiányzik a gyakorlottság is, mert hiába vannak meg a technikák arra, hogyan lehet a faros babát megfordítani biztonságos, kórházi körülmények között, illetve faros szülést kísérni. A farosság majdnem mindenhol császárindok azért, mert nincs itthon elég olyan orvos, aki magabiztosan végez el egy ilyen műveletet.

Egy rettegő szülészorvosnál nincs rosszabb a szülőszobán.

Akkor már tényleg inkább legyen császár. Bár ettől még beszélhetnének arról a várandós gondozás során a kismamáknak, hogy léteznek olyan technikák, amelyek abban segítenek, hogy a méhen belül több helye legyen a babának, hogy be tudjon fordulni. Ez a módszer nem külső erőhatás mentén segít, mint a külső fordítás – amitől sokan félnek –, hanem finom gyakorlatok révén teremt szöveti rugalmasságot és egyensúlyt az anya testében. Ezzel minden várandósnak érdemes volna élnie, és mozgással készülni szülésére. Itthon is indult tavaly ilyen képzés azért, hogy az anyák, szakemberek tudjanak róla, mint császármegelőzési lehetőség. Sajnos  csak maroknyi szülészorvos vett részt rajta, néhány szülésznő, bába, a többség dúla volt vagy gyógytornász.
Az első császárom után megjelentem a hathetes kontrollon. Akkor azt mondta az orvosom, hogy innentől mindent szabad, Veronika. Kérdeztem, hogy futni is? Futni is. Veronika elment futni és ettől olyan térdsérülése lett, hogy egy évig majdnem csillagokat látott a fájdalomtól. Akkor jutottam el egy gyógytornászhoz, aki egyből azt mondta: jó ég, te tényleg elmentél futni császár után hat héttel, szétnyílt hasizommal, gyenge core izmokkal, kezeletlen heggel? Ekkor esett le, hogy az orvos olyan tanácsot adott nekem, ami túlmutatott az ő kompetenciáján. Ha akkor egy gyógytornász is rám nézett volna, tájékoztatott volna, hogy császár után különösen fontos, hogy végigmenjünk a regenerációs lépcsőkön, mivel ez egy nagy hasi műtét. A második császárom után tudatosabb voltam, onnan indult fejben a projekt.

Kiss Verus egészségügyi újságíró, a Császárvonal projekt alapítója (Forrás: Kiss Verus)

Sokan akarnak ennyire intenzíven mozogni a gyermekágy után? Nekem például nem ez volt az első gondolatom hat héttel a szüléseim után.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mik az intenzív sportolás veszélyei császármetszés után?
Mi a gyengéd császár és hol van erre lehetőség?
Miért fontos a megfelelő információ-áramlás, az apák jelenléte és a női szolidaritás?
Próbáld ki most kedvezményesen!