A kapcsolódás új formáit fedezték fel a bezártságban az időseknek szánt telefonos lelkisegély-szolgálat önkéntesei.

A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések idején a telefonos kapcsolattartás azt jelentette a 70 pluszos korosztálynak, mint az internet a fiatalabbaknak. Egy maroknyi önkéntes csapat hosszú hetek kitartó munkájával elérte, hogy tanyán, illetve teljes elszigeteltségben élő idősek és számukra ismeretlen felnőttek telefonhívásaiból valódi kapcsolat és közösség szerveződhessen, aminek hatásai a hívó és a hívott felet is gazdagították. Ezek az intézkedések enyhítése után is különleges kapcsolatok maradnak.
A nyíregyházi Joób Olivér Szeretetintézmény 150 idős embernek nyújt ellátást, házi segítséget, és több mint 400 adag ételt szállítanak ki naponta a szabolcsi megyeszékhelyen és környékén. Ellátottjaik közül sokan egyedül, a nyíregyháza környéki tanyavilágban élnek. A helyi, nyíregyháza-kertvárosi evangélikus gyülekezet, Deme Dóra szociális szakemberrel az élen nem sokkal a veszélyhelyzet kihirdetése után telefonos lelkisegély-szolgálatot szervezett az ellátottak számára, amelynek nem várt hatásai lettek – nem csak az idősek, de az önkéntesek hétköznapjaira nézve is.

„Egyedül vagyok, nincs kihez szólni”

„Egyedül vagyok, nehezen telnek a napok. Nagyon rossz egyedül. Kinn lakok itt a tanya szélén. El szeretném a házat adni, mert nagyon-nagyon nem jó nekem itt egyedül. Már a szomszéd asszony is meghalt, eladták a házát, de más még nem költözött ide. Egyedül vagyok teljesen. Nézem a tévét és látom, hogy a falvakban mások, sokszor idősek is, nyolcvanon felüliek is akár, összejárnak. Itten már úgy kihaltak a tanyák. Most nincs semmilyen vidámság a hétköznapokban és ez nekem nagyon hiányzik. A fiam jön minden héten és minden nap felhív kétszer, egyszer délelőtt, egyszer este. Törődik velem. De hát csak egyedül vagyok, nincs kihez szólni. Már az is jó, ha hangot hallok” – meséli Ilonka néni (74), egyike azoknak az időseknek, akiket a telefonos lelkisegély-szolgálat egyik önkéntese minden héten felhív. „Mert ez a legnagyobb hiány, hogy nincs kivel beszélgetni. Vannak telefonos barátnőim, akiknek olyan csomagjuk van, hogy bármennyit beszélhetnek, és ők szoktak hívni. Napi problémákról beszélgetünk: hogy nem esik az eső, hogy a rovarok kieszik a veteményt, most ez a fő téma. Ez legalább egy kicsit leköt” – teszi hozzá.

Felértékelődtek az újfajta segítségnyújtási formák

Nagyon is létező problémára tapintott tehát rá Deme Dóra, amikor szinte azonnal megszervezte a telefonos beszélgetés lehetőségét: segíteni szeretett volna azokon az idős vagy egyedülálló embereken, akik a karantén miatt minden kapcsolatukat elveszítették. „Ennek a generációnak az internet nem magától értetődő eszköz, számukra a telefon az. Az otthon maradás betartása kiemelten fontos volt az idősebb korosztály számára. Különösen veszélyeztetettek azok a 65-70 éven felüliek, akiknek a gyermekei más településen vagy akár más országban élnek – Írországban, Németországban, Angliában. Számukra a bezártság mellé társulhat a szorongás, a magány érzése is. Ez komoly sérüléseket okozhat, nem csak a mentális egészségükben, de később megjelenhetnek fizikai tünetek formájában is” – vázolja a környéken élő idősek helyzetét a korábban szociális intézmények vezetőjeként is dolgozó szakember. Úgy gondolja, hogy minden krízishelyzetben rendkívüli hatása lehet egy-egy közösség megtartó erejének, ám a személyes találkozások tilalma miatt szinte lehetetlen volt az időseknek közösségi élményt nyújtani.

„Elemi szükségletünk a valakihez, a valahová tartozás tudata. Most felértékelődnek a helyi civil és egyházi szerveződések, az újfajta közösségépítő gyakorlatok.

Ezen kezdtünk el mi is gondolkodni gyülekezetünk lelkészeivel, hogy ebben a megváltozott járványhelyzetben milyen új segítségnyújtási lehetőségek nyílhatnak számunkra. Akkor merült fel bennem, hogy szervezzünk telefonos lelkisegély-szolgálatot ezeknek az egyedül élő idős embereknek, akik segítségre szorulhatnak” – mesél a kezdetekről.

Meglepő és megható új kapcsolatok

Sallai Gábor egyike volt azon tucatnyi önkéntesnek, akik rögtön jelentkeztek a feladatra, hogy hetente többször néhány magányos idős embert felhívjanak. Természetesnek kellene lennie egyházon belül és kívül is, hogy egyénekként és közösségként is hálózatban, összeköttetésben, egymásra utaltságban élünk. „Ha a közösségi élet folytonossága megszakad, akkor az ember igyekszik befoltozni ezt a szakadást, ezt a hiányt. Emiatt természetesnek, magától értetődőnek vettem, hogy ezt csináljuk, és egyből jelentkeztem is telefonos segítőnek.”

Joób Olivér Szeretetintézmény (Fotó: Facebook)

Első körben azokat a házi segítségnyújtást igénybe vevőket hívták, akikről tudták, hogy egyedül élnek és távol van a családjuk. Voltak azonban, akik nem kívántak élni ezzel a lehetőséggel, tolakodásnak vették, tehát az önkénteseknek is fel volt adva a lecke: nem mindig találtak nyitott kapukat. „Ismeretlenül személyesen sem könnyű kapcsolatot teremteni, még nehezebb, ha személyes benyomás nélkül, magányos, idős emberekkel próbálkozik valaki. Voltak, akik nem kívántak élni a lehetőséggel, őket nem zargattuk. Akiben viszont megvolt a nyitottság, ott nagyon gazdagító, hosszútávon is fontos kapcsolatok alakultak” – foglalja össze a kezdeti nehézségeket és sikereket Deme Dóra. Sallai Gábor pedig arról számol be, hogy rengeteg felemelő és megható pillanatban volt része az elmúlt két hónap során: „Eleinte úgy fogtam fel, hogy én szolgálok, hiszen én hívom őt, én ajánlok segítséget és aztán kiderült, hogy itt nem csak én adok, hanem sokszor ők adnak nekem. Nem tudok nem megindultság nélkül gondolni például arra az alkalomra, mikor az egyikük egy verssel ajándékozott meg.

Annyira őszintévé, annyira közvetlenné vált ez a kapcsolat, hogy egyszer azzal vette fel a telefont: ő azzal készült, hogy felolvas nekem egy verset, mert rám gondolt, miközben olvasta. Ez egy Szabó Magda vers volt, ami arról szólt, hogy a szerző keresi a kapcsolatot az emberekkel, akikkel beszélgetni lehet.

A könnyem is kicsordult, annyira meglepett és meghatott ez a kapcsolat, ez a ragaszkodás.”
A telefonos elérhetőség és kapcsolat látszólag egyértelmű ugyan az idősek körében, ám ez sem működik zökkenőmentesen, ha nincs miből, és ha nincs aki kifizesse a telefonszámlákat. A lelkisegély-szolgálat szervezői és önkéntesei ezért belefutottak olyan helyzetekbe is, amikor az illető nem vette fel a telefont a szokott időben, de tudták róla, hogy ő nem tud hívást kezdeményezni. Ilyenkor az önkéntesek is egy emberként aggódtak a családdal: mi van, ha valami baj történt? Volt olyan eset, amikor a félelem valóban beigazolódott és kórházba került, aki máskor a vonal végén várta őket – nem a koronavírus miatt, hanem azért, mert elesett. De olyan is előfordult, hogy a beszélgetőtárs az elvégzendő kerti munkák miatt nem tudott telefonhoz menni, így az aggódást megkönnyebbülés követte.

Amikor már lebeszélhető összeg sincsen

Az, hogy telefonon sokszor ők nem tudtak hívást kezdeményezni, még inkább kiszolgáltatta az időseket a magánynak, ezen is igyekeztek segíteni az önkéntesek. A szokásos heti telefonálásokon túl közösséget is szerveztek – nem online, hanem mobilon vagy vezetékes telefonon. „Volt olyan eset, aki szinte sírva, elkeseredve mondta, hogy a testvérével hetek óta nem tudott beszélni, mert ő már a telefonján nem tudott hívni senkit, nem tudta ezt a problémát egyedül megoldani. Addigra olyan közeli kapcsolatba kerültünk, hogy megadta a testvére nevét és elérhetőségét, és nekem végül sikerült őt elérni. Ő is magányosan élt és ő sem tudott telefonálni.

Egyikük telefonján sem volt annyi összeg, hogy hívhassák egymást. Akkor szerveztem egy konferenciahívást, amibe mindkettőjüket bekapcsoltam. Óriási volt az öröm, hiszen előtte hónapokig nem tudtak egymással beszélni.

Joób Olivér Szeretetintézmény (Fotó: Facebook)

Mondtam, hogy beszéljenek nyugodtan, nekem ez a hívás nem kerül semmibe és magukra hagytam őket, kimentem a szobából. Fél óra múlva, amikor visszatértem a híváshoz, még mindig nagy beszélgetésben voltak. Ez számomra is nagy öröm és nagy siker volt és nagyon hálásak voltak. Azóta már több ilyen beszélgetést lebonyolítottunk” – meséli Gábor, aki tapasztalatai alapján nem csak egyéni, de rendszerszintű megoldást is próbált eszközölni. Rájöttek ugyanis, hogy az online istentiszteletek és bibliaórák nem érik el az időseket – éppen azokat, akik egyébként a legaktívabban látogatják ezeket az alkalmakat. „A különböző szolgáltatók ingyenes adatforgalommal segítettek a koronavírus alatt, de bizony az idősebbek, akiknek se okostelefonjuk, se internetjük nincs, azoknak ez az egy kapcsolódási pont van: a telefon. Úgyhogy én a szolgáltatók felé is jeleztem, hogy jó lenne, ha több vonalas telefont is be lehetne kapcsolni egy-egy hívásba, mert úgy tapasztaltuk, hogy sokszor az 5 – a kapcsolóval együtt 6 – fős limit, ami most rendelkezésre áll, kevés. Kértem őket, hogy engedjék meg, hogy lehessünk többen is együtt egy hívásban. Ilyenkor konferenciahívással végig hívom az időseket és kapcsolom a lelkészünket is, aki így meg tudja tartani számukra is az alkalmat. Ezért jó lenne, ha ezt a létszámkorlátot bővítenék.”
A szolgáltatótól még választ várnak, de lassan a kijárási korlátozásokat is feloldják. Miután a templomok is újra látogathatóak, Deme Dóra úgy érzi, hogy pünkösddel egyelőre véget ér a lelkisegély-szolgálat feladata. A szervező azonban biztos benne, hogy ezek a kapcsolatok sokáig megmaradnak. Ő maga például vasárnap felveszi az autójával Ilonka nénit, hogy végre személyesen is beszélgethessenek egy jót és, hogy az autójával elvigye őt a templomba.

A cikkben szereplő idézetek forrása: Veszprémi Erzsébet beszélgetése a nyíregyháza-kertvárosi evangélikus gyülekezet Facebook-oldalán.

(Kiemelt képünk illusztráció: Getty Images)

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.