Mindig öröm olyan kezdeményezésekről olvasni, amik egy picit jobbá teszik a világot. Gősi Lilla most arról írt, hogyan működik Olaszországban a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás.

A képre kattintva galéria nyílik.

Galéria | 3 kép

Itáliai Napló 19. – Újrahasznosításban elsők

Itáliai Napló 19. – Újrahasznosításban elsők

Fotó megosztása:

Működik a szelektív hulladékgyűjtés. Ez pedig nem csak a saját, felszínes meglátásom, az állítást az Eurostat adatai is alátámasztják. Az újrahasznosítást tekintve Olaszország Európa vezető állama. Míg az olaszok a hulladékaik 76,9%-át, addig a franciák csak az 54%-át, a németek a 43%-át, a britek a 44 %-át hasznosítják újra. Az európai átlag 37%.

Hogyan működik? Az én városomban külön gyűjtik a papírt, a műanyagot és a fémet, az üveget, a száraz, vegyes maradékokat és az organikus, komposztálható szemetet. Ezenkívül kijelölt helyeken várják a kémiai anyagokat, az olajat, az elemeket, az elromlott, nem használt elektronikai eszközöket. Egy előreütemezett rendszer alapján, különböző napokon jönnek a más-más szeméttípusokért: ezt a naptárt érdemes fejben tartani, amikor levisszük a konténerekbe a szemetet.

Egyszerűnek tűnik, mégis meggyűlt vele a bajunk. Ugyanis sok szabályról, ami a háztömbünk lakóinak egyértelmű, nem tudtunk. Ezért az első időszakban kaptunk egy figyelmeztetést: kiragasztották a bejárati ajtóra a hulladékgyűjtési naptárt, és érkezett egy kisokos, amiből megtudtuk, mit, hogyan, hová. A komposztot szigorúan organikus, lebomló tasakban kell a gyűjtőládába helyezni. Ugyanígy, a papírt papír táskában, műanyaggal nem keverve. Az üvegeket el kell mosni, és a kupakot, ha más anyagból van, a megfelelő másik kukába dobni.

Segítség, hogy a termékek csomagolásán gyakran feltüntetik, hogy milyen szemét. Például a papírnak számító Tetra Pak tejesdoboz felső részét a lerajzolt útmutató alapján kell eltávolítani: ennek a résznek a műanyagos konténerben a helye. A sütőpapír, a bolti számlák, a piszkos, háztartási papír törlőkendők azonban a vegyes maradékok közé kerülnek.

Nem folytatom a szabályzat részletezését. Elég annyi, hogy odafigyelést igényel. És nem csak a mi részünkről, az olaszoktól is. Negatív tapasztalatként ért egy a helyi kamaszoknak tartott csapatépítő foglalkozáson, ahol a fiataloknak kellett másfél napig magukra főzni és rendben tartani a szállásukat, hogy össze-vissza dobálják el a szemetet. Nem tudták vagy egyszerűen (hanyagságból talán?) nem akarták jó helyre dobni a hulladékokat. Ami pedig büntetéssel jár! Az összekevert szemetet leadó embereket magas pénzbírsággal büntethetik.

A másik sokk ugyanezen a programon ért a műanyagok eszméletlen mértékű használatánál. Holott a szállás hagyományos étkészletekkel jól felszerelt, a gyerekek nem akartak mosogatni, ezért egyszer használatos, műanyag tányérokat, poharakat hoztak magukkal. Hiába próbálkoztunk meggyőzni őket, hogy nem olyan nagy erőfeszítés a mosogatás: elég, ha mindenki elmossa a saját tányérját, vagy beosztják, mikor melyik csapat felelős az edényekért. Legyinthetnénk, ez csak egyszeri alkalom, de sajnos nem az. Ha csak a csapatépítésen részt vevő, nyolc, átlagosan húsz fős osztállyal számolunk, akik három-három főétkezésről gondoskodtak, már 480 műanyagétkészletnél tartunk.

Tehát a kép jóval árnyaltabb, mint a számok mutatják. Régiónként, településenként is változó a hulladékgyűjtés mikéntje és hatékonysága. A barátom falujában például több kategóriába gyűjtenek: külön helyre kerülnek a nedves és a száraz maradékok. Illetve, a község biztosít speciális gyűjtőedényeket, amiket a lakóknak az előreirányozott napokon kell kitenni a ház elé.

A fenntarthatóságra való törekvés többféle programon megjelenik. Például a minap egy az éghajlatváltozásra figyelmet irányító kiránduláson vettünk részt a Tevere folyóhoz. Láttunk műanyag hulladékokból épített üvegházat. És megnéztük Leonardo DiCaprio 2016-ban bemutatott, Özönvíz előtt című dokumentumfilmjét, melyben a színész arra kereste a választ, hogyan menthető meg a bolygónk.

Az aktuális hírek a portugáliai szárazságról szólnak, de nyáron, az eső hiánya miatt itt is több településen visszavették a víznyomást, egyes helyeken elzártak kutakat. Az érezhető veszélyek nyomán talán – úgy látom, legalábbis a környezetemben –, hogy egyre többen igyekeznek mérsékelni a fogyasztásukat, és kidolgozni megoldási stratégiákat. Persze, sok kamasz itt is szívesen megy gyorsétterembe, de nem tartják elvetemült ötletnek a változatos, zöldségekben gazdag, helyi fogásokat sem. A tömegközlekedés helyett az autók nagymértékben való használata még mindig probléma. Viszont, jó látni, hogy nem mindenki kér minden egyes vásárlásnál műanyag szatyrot. Ehelyett a saját vászontáskájukat használják, illetve hordanak magukkal újratölthető kulacsot. A termékek származását tekintve pedig, az áruházakban egyértelmű feliratok hirdetik, melyek a minél közelebbről érkező áruk. Errefelé sem ezek, sem a bio termékek nem megfizethetetlenek. Apró rutinokkal, kis lépésekkel haladnak, haladunk, remélhetőleg egy fenntartható jövő felé.

Gősi Lilla

Kolléganőnk korábbi írásait ide kattintva olvashatjátok el.

Fotók: a szerző sajátjai